A moldovai, francia, olasz és portugál küldött szintén azt mondta: a probléma nem tartozik hatáskörükbe. Állításuk szerint ez nem jogi, hanem politikai ügy, amelyet nem Stasbourgban, hanem itthon kell megoldani. Ők csak jobban tudják!
A román küldött, Ludmilla Sfârloagă is elmesélte, hogy a felvetés ellentmond Románia alkotmányának, mely szent, mint Svájcban a népszavazás. Lehet, hogy Receveur úr látván, milyen példásan meg van oldva nálunk a kisebbségi kérdés, azt fogja javasolni a svájciaknak, hogy tartsanak már egy népszavazást Svájc erősebb, egységes nemzetállammá való átalakításáról, amelyben csak egy hivatalos nyelv lesz: a többségi német.
Közben nap mint nap láthatjuk, milyen nagy-nagy hajlandóság mutatkozik arra nálunk, hogy egyszer s mindenkorra megoldják a kisebbségi gondokat és az egész autonómiaproblémát. A marosvásárhelyi polgármester is újra építő jellegű ötletekkel állt elő. A magyar szülők állandóan ne hajtogassák, hogy gyerekeik egy etnikai kisebbség tagjai – mondja ő. Ezzel megbélyegzik őket. Ezt a kifejezést egyszerűen be kellene tiltani.
A magyarok – ugyebár – állandóan azt hajtogatják, hogy ezer éve itt vannak. Az semmi! Mennyivel büszkébbek lehetnének – kisebbségi gondok és komplexusok nélkül –, ha azt mondanák, hogy legalább kétezer-ötszáz éve élnek itt, és a többséghez tartoznak. A polgármester megbékélést akar, de nem akar törvénysértő lenni, ezért sajnos nem teheti lehetővé Marosvásárhelyen – például – a kétnyelvű táblák kifüggesztését, miként a paragrafusok előírják. Kár volt, hogy megesett az a ’89-es forradalom. Most mennyi munkát ad a hatóságoknak a visszaszolgáltatott magyar javak újraállamosítása, az iskolák egyesítése és más, mostanig kiharcolt jogok visszavonása.
De a hatalom gépezetei – szerencsére – működnek. A belügyminisztérium is nagyszerű ötéves tervet dolgozott ki a román közrendvédelmi és közbiztonsági stratégiában, mely a magyarokat is érinti. A közzétett dokumentum a fenyegető veszélyek közt első helyen említi „a rasszizmust, idegengyűlöletet, szélsőségességet és az intolerancia minden más formáját, mely etnikai autonómia elérését célozza egyes térségek vagy régiók számára”. Viszont a szövegből az következik, hogy az autonóm régiók szervezése ellen harcoló hazafiakat, akik rasszizmust, idegengyűlöletet szítanak, intoleránsak vagy szélsőségesek (lásd: Új Jobboldal), majd bizonyosan nem büntetik. Sőt, őket esetleg ki lehet tüntetni. A hírszerzésnek is nagy szerepe van abban, hogy megakadályozza a közrendvédelem gyengülését, amikor a megnyitott határok miatt az unión belül a bűnözők vígan közlekedhetnek. Ezért kellene a hírszerzésnek minden potenciális személyt figyelnie, miként huszonöt évvel ezelőtt. Különösen érvényes ez a magyarokra, mert – mint az előbb láttuk – főleg ők képezik a legnagyobb veszélyforrást a „polgárok biztonságára”. Ennek megakadályozására mindent be kell vetni. Le kell hallgatni őket, és be kell szervezni ismerősöket, barátokat, családtagokat, akik a renitenskedőkről jelentenek. Aztán ezeket koncepciós perek útján értékelve, akár börtönbe is lehet zárni. Nem kell nekik útlevelet adni, személyazonossági kártyájukat vissza kell venni, és esetleg csak egy írásos igazolványt hordhatnak, amely a határon már nem érvényes. Abban is reménykedhetünk, hogy nem vesznek be Schengenbe, és így nem szűnik meg a határellenőrzés. Így az olyanok, mint akik most is elmentek Strasbourgba panaszkodni, kipakolni, sírni (vagy amit akartok), nem tudnak az európai fórumok előtt többé okvetetlenkedni, hiszen azoknak sem hiányzik, hogy a magyarok pitiáner problémáival foglalkozzanak.

Kuti János