„Na most – mondogatta magában –, mit vegyek ezen a krajcárkán? Mogyorót? Nem, azt nem veszek. A mogyorónak el kellene dobni a héját. Diót? Annak is el kellene dobni a héját. Talán mandulát veszek? Ugyan minek? A héját annak is el kellene dobni. Eh, veszek káposztafejet. Az ám, káposztafejet. A káposztából házat építek magamnak. Az ám, házat. A nagy leveleiből építek falakat meg födelet. A kicsi leveleiből jó puha ágyacskát csinálok. Még paplanocska is telik belőle. Ó de jó lesz, ó de jó!”
Hát vett egy káposztafejet, s abból olyan szép házat épített, hogy aki látta, megcsodálta.
Na, telt-múlt az idő, egyszer az egerecske kihajolt az ablakon, hadd lássa, mi újság odakint. Ihol jött éppen a bárányka, s amint meglátta a szép házacskát, ablakocskában az egerecskét, felszólt hozzá:
– Hé, egerecske, nem vennél feleségül engem?
– Vennélek biz’ én, ha szépen énekelnél.
– Be-e-e, be-e-e – bégetett a bárányka.
– Juj, de csúnyán énekelsz – sipított az egerecske. – Csak tovább egy házzal!
Alig ment el a bárányka, jött egy kis kacsa. Az is megkívánta a szép házacskát, s felszólt az ablakba:
– Hallod-e, egerecske, nem vennél-e feleségül engem?
– Vennélek biz’ én, ha szépen énekelsz.
– Háp, háp, háp – hápogott a kacsa.
– Juj, juj, elég, elég – cincogott az egerecske, s bedugta a fülét, hogy ne hallja az éktelen csúf hápogást. – Fel is út, le is út! Nem kellesz te nékem!
Elment a kacsa nagy szégyenkezve, s mindjárt jött egy tyúkocska. Bezzeg hogy az is szeretett volna ott lakni a káposzta-házacskában.
– Kot, kot, egerecske, elvennél-e feleségül?
– El, ha szépen énekelnél.
– Kot, kot, kot, kot, kotkodács! Három likba hat tojás! – énekelt a tyúkocska.
– Elég, elég, ne tovább! – ájuldozott az egerecske. – Még a házacskám is összedűl, olyan csúnyán énekelsz. Nem kellesz feleségnek!
Elment a tyúkocska, s nyomban jött utána egy cirmos cicácska. A bajuszát pödörgette, magát illegette-billegette, s felszólt az egerecskének:
– Egerecske, kedves egerecske, elvennél-e engem feleségül?
– El bizony, pedig bajuszkád van, ha szépen énekelnél.
– Miáu, miáu, miáu! – énekelt a cirmos cica.
– Ó de szép, ó de szép! – cincogott az egerecske. – Jere a házacskámba, szép cirmos cicácska, feleségül veszlek.
Egyszeribe megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak. Hét nap és hét éjjel mind ettek-ittak, táncoltak. Addig ettek, addig ittak, hogy egyszerre csak minden elfogyott. Jaj, istenkém, mi lesz most?!
– Na, ne búsulj, édes cicácskám – mondotta az egerecske –, majd hozok én neked ételt is, italt is elegendőt. Csak te maradj itthon, őrizd a mi házacskánkat.
Ment, mendegélt az egerecske, addig ment, addig mendegélt, hogy egy kutacskához ért.
– Na, ebből iszom egyet – mondotta az egerecske, s hopp, beleszökött a kutacskába.
Az ám, beleszökött, de most hogy jő ki onnét? Hej, úszkált az egerecske jobbra-balra, de nem tudott kimászni a kutacskából. Na, most itt hal meg szörnyű halálnak halálával. Itt bizony!
Dehogy hal, dehogy hal! A cirmos cicácska nyugtalankodott, hogy olyan sokáig elmaradt az ő uracskája, s utána ment. Addig ment, mendegélt, hogy éppen a kutacskához ért.
– Ó, ó, édes kicsi uracskám – nyávogott a cicácska –, mármost hogyan húzzalak ki? Megfoghatom a fülecskédet?
– Ne, ne – sikoltozott az egerecske –, az fájna!
– Hát talán a lábacskádat fogjam meg?
– Ne, ne, azt se! Az is fájna!
– Talán a farkacskádnál fogva húzzalak ki?
– Jó lesz, jó lesz, édes feleségecském. Fogd meg a farkincámat!
Megfogta a cicácska az egerecske farkincáját, szépen kihúzta, aztán elmentek egy diófa alá, ott leültek, s várták, hogy az egerecske ruhája megszáradjon.
Ó, jaj, de mi történt! Egyszerre csak leesett egy dió, s éppen az egerecskének a fejére esett! Egerecske fejét betörte a dió, s akkora púpot ütött rajta, mint az öklöm.
– Ó, ó, mit csináljak, mit csináljak! – jajgatott, nyávogott keservesen a cicácska.
– Nyalogasd a fejem búbját, hogy ne fájjon – nyöszörgött az egerecske.
Nosza, a cicácska nyalni kezdette az egerecske feje búbját, nyalta, nyalta, s közben nagyokat csettintett a nyelvével:
– Ó, de pompás, ó, de jó!
Addig nyalta, nyalogatta, míg egyszerre csak – hamm! – bekapta az egerecskét egészen.
Azóta eszi meg a macska az egeret. Aki nem hiszi, járjon utána!