„Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér, ezredévről mond mesét a szél...”
Érzem, mint ölel át a szél, hallom szüntelenül szavát, suttogását, amint csendesen, édes anyanyelvemen elismerő szavakat susog e vidék, e föld hőseiről, és közben arra int, róluk se feledkezzél meg.
Barátky Gyula
Nagyváradon született 1910. május 14-én. Alig nyolcévesen kezdett el futballozni a Nagyváradi OSK-ban. Négy évvel később átigazolt a Nagyváradi Törekvés együttesbe. Tehetségére, szorgalmára vall, hogy tizenhat éves korában már a Törekvés nagycsapatának tagja. Felfigyel a város, és felfigyel rá a Nagyváradi Atlétikai Club csapata is, 1928-ban Barátkyt átviszi együttesébe. Itt sem marad sokáig, mert hívja a Budapesti Hungária, és Barátky megy. Négy évet tölt a budapesti klubnál, 1934-ben hazatér Nagyváradra, és a Körös (Crişana) csapatát erősíti 1936-ig, amikor a Bukaresti Rapid FC átigazolja. 1938-ban tagja a harmadik világbajnokságon szereplő román válogatottnak. A színhely Franciaország volt. Barátkyék első mérkőzésére (a nyolcaddöntőben) Toulouse-ban került sor: Románia–Kuba 3–3 (1–1, 2–2). Vezette: Scarpi (olasz). Románia: Pavlovics–Bürger Rudolf, Chirvin–Vintilă, Răşinaru, Raffinszky László–Bindea, Kovács Miklós, Barátky Gyula, Bodola Gyula, Dobay István. A csapat góljait Bindea (35. p), Barátky (88. p) és Dobay (105. p) lőtte. Mivel nem tudták eldönteni, melyik csapat legyen a továbbjutó, négy nap múlva megismételték a találkozót: Kuba–Románia 2–1 (0–1). Románia tizenegye: Szadovszky Róbert–Bürger Rudolf, Felecan–Bărbulescu, Răşinaru, Raffinszky László–Bogdan, Moldoveanu, Barátky Gyula, Praszler Gyula, Dobay István. A román válogatott gólját Dobay lőtte.
Barátky a román válogatott címeres mezét hússzor öltötte magára, és 14 gólt szerzett, a magyar válogatottét pedig nyolcszor. Minden tehetséggel megáldott labdarúgó volt a „Szőke Csoda” – így becézték a minden szerepkörben helyét megálló Barátkyt. A kapuban is szépen teljesített, 1933-ban például a magyar válogatott kapuját védte a Spanyolország elleni mérkőzésen, amikor a kezdő kapus lesérült.
1944-ben visszavonulót fújt az aktív labdarúgásból, és edzőként szolgálta tovább a sportágat. Csapata volt a Bukaresti Rapid (1944–1946), a Nagyváradi Szabadság (1946), a Marosvásárhelyi RATA (1947–1949), a Bukaresti Dinamo (1949–1953), a Nagyváradi Haladás (1953–1954) és a Bukaresti Dinamo (1952–1962). Sportemberi pályafutásának a halál vetett véget 1962-ben.
Lészay Magdolna
1946. június 10-én született Aradon. Édesapja András, édesanyja Mária. A középiskola elvégzése után a fővárosi Testnevelési Főiskolába felvételizett – sikerrel –, 1972-ben pedig testnevelő tanári oklevéllel tért haza szülővárosába. Sportpályafutását mint asztaliteniszező az Aradi Akarat színeiben kezdte 1961-ben, 1973-ban pedig átigazolt az Aradi Sport Clubhoz, ahol 1995-től edzőként is dolgozott.
1961 és 1973 között, mint az Aradi Akarat asztaliteniszezője, tizenkét bajnoki címet szerzett, s közben kétszer másodikként zárt csapatával a Bajnokcsapatok Európa-kupájának vetélkedőjén. Közben nem feledkezett meg a Balkán-bajnoki érmek begyűjtéséről sem. 1970-ben részt vett a moszkvai Európa-bajnokságon, és bronzérmet szerzett.
1973-től az Aradi Sport Club színeiben folytatta a pingpongozást. 1975-ben részt vett a calcuttai világbajnokságon, egyéniben kiesett az előcsatározások során, s a 16. helyre sorolták, csapatban pedig a 9. helyen végzett a román válogatottal. 1977-ben Balkán-bajnoki bronzérmes lett a női párosban; 1978-ban az országos bajnokságon egy ezüst- (női páros) és két bronzérmet nyert (egyéniben és vegyes párosban); 1979-ben megvédte országos bajnoki bronzérmét egyéniben, a csapatviadalon viszont aranyérmet vehetett át; 1980-ban vívta utolsó bajnoki csatáját az országos bajnokságon, ahol egyéniben bronzérmet nyert. Visszavonulása után edzősködött, 1995-től az Aradi Sportklub trénere lett, tanítványa volt többek között az ifjúsági Európa-bajnok (egyéniben) Georgeta Cojocaru.
1998-ban a Külhoni Magyar Sportcsillagok Világtalálkozóján díszoklevéllel jutalmazták. Ma Aradon él.
Szemányi Tibor
Marosvásárhelyen született 1922. február 7-én. Alap- és középfokú tanulmányait Marosvásárhelyen végezte, majd szobrászatot tanult Budapesten a világhírű Kisfaludy Strobl Zsigmondnál. A faszobrászat nyerte el tetszését, az vonzotta igazán. Előbb kisiparosként, aztán a Bútor Művészete (Arta Mobilă) Szövetkezetben tevékenykedett, s ez idő alatt kezdett el tekézni hol döngöltföld-, hol deszkaborítású pályán. 1949-ben szerezte meg első országos bajnoki címét mint a bőripari kisiparosok 1948-ban megalakított egyesületének tekézője. Később aztán játszott a Vörös Zászló, majd az Akarat színeiben.
1953-ban két ezüstérmet szerzett az országos bajnokságon, egyet a 100 és egyet a 200 dobásos versenyen, rá egy évre a két ezüstöt aranyra váltotta, de most már a 300 dobásban. 1955-ben két aranyéremmel készült, hangolt az 1957-es világbajnokságra, melyet Bécsben rendeztek meg, s melyen a román csapattal a 6. helyen zárt.
1961-ben már az Akarat játékosaként szerzett bajnoki aranyérmet, 1963-ban pedig a 200 vegyes dobásban 936 fával országos csúcsot állított fel, s még ez évben ezt a rekordot átírta 995-re.
1966-ban a román férfiválogatott, melynek tagja volt Szemányi Tibor, világbajnoki címet szerzett.
Közben megnősült, felesége, Szemányi Margit többszörös világ- és országos bajnok. Mindketten érdemes sportmesterek és sikeres edzők, a marosvásárhelyi tekesport valódi éremkovácsai.
Kondorossyné Németh Ilona
A Maros partján, Aradon született 1947. április 7-én. Iskoláinak elvégzése után tisztviselőként dolgozott, majd evezett az UTA evezőseivel. Jól evezett, hiszen alig tizenkilenc évesen, 1966-ban beválogatták az amszterdami Európa-bajnokságra utazó válogatottba, egészen pontosan a kormányos négyes tagjai közé – Kovács Mária, Németh Ilona, Elisabeta Vorindan, Maria Hublea és Ştefania Borisov –, mely hajó végül a bronzérmes harmadik helyen érkezett a célba. Az 1967-es keretből kifelejtették, de 1968-ban újra tagja lett a kormányos négypárevezősnek – Ioana Tudoran, Mitana Botez, Maria Hublea, Németh Ilona és Ştefania Borisov –, mely Európa-bajnoki címmel tért haza a kontinensvetélkedő helyszínéről, Berlinből. 1969-ben Klagenfurt várta az evezősöket a 16. női evezős Európa-bajnokságra. A román kormányos négypárevezős hajó – Ioana Tudoran, Mitana Botez, Doina Bardas, Németh Ilona és Ştefania Borisov – most sem vallott szégyent, ezüstérmet szerzett.
1970-ben Tatán a 17. Európa-bajnokságon a kormányos négypárevezős – Ioana Tudoran, Mitana Botez, Lázár Erzsébet, Németh Ilona és Ştefania Borisov – visszaszerezte a Klagenfurtban elveszített aranyérmet, s ezzel Ilona már két aranyat vallhatott magáénak. Közben férjhez megy, és az 1972-es brandenburgi Európa-bajnokságon Kondorossyné Németh Ilona néven szerzi meg harmadik aranyérmét a kormányos négypárevezőssel.
Ilona bizonyította, hogy vízen is tudnak hősök lenni a Kárpát-medencébe lóháton érkezett magyarok.
Böhm Zsolt György
A Bihar megyei Szalacson született 1962. április 17-én. Édesapja, Böhm József orvos, édesanyja, Biró Erzsébet szintén orvos. Zsolt a Majna-Frankfurti Elméleti Líceumban érettségizett 1981-ben.
Az asztalitenisszel szülőfalujában, Szalacson ismerkedett meg, első edzője édesapja volt, első klubja pedig a Szalacsi Sportegyesület, ahol 1972-ig pingpongozott, amikor aztán átment a Nagyváradi Sintezához, majd 1976-ban a Kolozsvári MSC-hez. 1980-ban a család kiköltözik Németországba, és Zsolt a TTC Mörfelden asztaliteniszezője lesz, majd sorra járja a klubokat: 1981–82: TTC Pepsi Heusenstamm, 1982–86: Algemainen Turn-und Sportverein Saarbrücken, 1986-tól: TTC Zugbrücke Grenzau. Edzői voltak édesapja után: Paneth Farkas (1976–80), Jörgen Wolff (1980–81), Horst Heckwolf (1981–82), Klaus Müller (1982–84), Szabó István (1984–86), Terebesi Imre (1986-tól).
A nagyon sok országos bajnoki érme mellé a világ nagy versenyein is szerzett jó néhányat: 1978-ban az ifjúsági Európa-bajnokságon aranyérmes volt egyéniben és vegyes párosban; 1979-ben a Balkán-bajnokságon megnyerte az egyénit, és csapatban is aranyérmes lett; 1986-ban és 1988-ban BEK-győztes volt; 1989-ben a világkupa viadalán az ötödik helyen zárt; 1990-ben részt vett az Európa-bajnokságon, és csapatban ezüstérmet vehetett át; az 1991-es világbajnokságon pedig csapata az ötödik helyen végzett.
Pályafutása során 1977 és 1980 között Románia ifjúsági, majd felnőttválogatottjának is tagja volt, 1982-től pedig az NSZK címeres mezét viselte kereken kilencvenkilencszer.
Brosovszky Tibor
1928. április 11-én született Brăilán. Édesanyja Laboda Julianna. Tibor a budapesti Zrínyi Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd 1960-ban edzői oklevelet szerzett. A röplabda megszállottja volt. 1946 és 1955 között a Budapesti Vasas együttesét erősítette.
Első nemzetközi sikerét 1948-ban jegyezte, amikor a szófiai Európa-bajnokságon a 6. helyen végzett a magyar válogatott. 1949-ben a budapesti Főiskolás Világbajnokságon negyedik lett a magyar csapattal; 1950-ben országos bajnokságot nyert csapatával, s még ez évben a szófiai Európa-bajnokságon bronzérmet a válogatottal; 1951-ben országos bajnoki ezüstérmes; 1952-ben a moszkvai világbajnokság 5. helyezettje; 1953-ban ismét országos bajnoki ezüstérmes és a bukaresti Világifjúsági Találkozó 5. helyén zárt magyar válogatott tagja, mely válogatott 1954-ben a budapesti Világifjúsági Találkozón bronzérmes lett... Mindent összegezve: túl az érmeken Brosovszky 32-szeres válogatott röplabdázó volt.
