Minden alkalommal várjuk ezt az előadást, és minden alkalommal félünk tőle – mondták kedd este a vilniusi Oskaras Koršunovas Színház művészei Miranda című produkciójuk után. A Magmában Povilas Budrys és Airida Gintautaite színészeket a beszélgetés után vastapssal búcsúztatták, és ezzel véget ért a harmadik sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál.
A két színészre szabott, Shakespeare A vihar című drámájából létrehozott előadás művészeivel Sebestyén Rita dramaturg beszélgetett, szavait, illetve a válaszokat Sardar Tagirovsky rendező fordította orosz nyelvre. Prospero és lánya, Miranda alakítói – Povilas Budrys illetve Airida Gintautaite – az előadás születéséről, értelmezési lehetőségeiről beszéltek. A próbafolyamat improvizációval kezdődött, minden ötlet később, élőben született, az alkotókat az emberek sorsa érdekelte nagyobb összefüggésben. Oskaras Koršunovas rendezőt főleg Prospero és Miranda, vagyis apa és lánya kapcsolata foglalkoztatta, találkozott egy autista lánnyal, és azután gondolt arra, hogy figuráját bele kellene szőnie a drámába. Számára ugyanis nagyon érdekes volt, hogy betegsége ellenére is határtalan szeretet van benne, lelke nagyon emberi, s végül apja válik betegebb lelkűvé.
A viharban apa és lánya egy lakatlan szigeten élnek, az előadásban egy könyvekkel teli, sajátosan kelet-európai, kommunizmusbéli lakás kelti a bezártság érzetét. Miután Magyarországon bemutatták az előadást, egy kisírt szemű nő arról mesélt nekik, hasonló volt gyermekkori otthona, ugyanolyan tapétával, szobrocskákkal: az előadásbeli lakás minden eleme börtönre utal. De úgy is lehet értelmezni az előadást, ha valakinek egy családtagja részeges, ez számára ugyanolyan börtönt jelenthet – vélekedett Airida Gintautaite, hozzáfűzve: ők hozták a zártság érzetét, Shakespeare pedig azt mondja, ezeket a titkokat ki kell teregetni a néző előtt... – Ha lelked beteg, nincs jelentősége annak, melyik országban kínlódsz – összegeztek, megjegyezve, az előadást nemcsak a volt keleti tömb államaiban, hanem Svédországban, Spanyolországban és Norvégiában is bemutatták. Náluk nincs vastaps – mondta végül Airida Gintautaite –, s úgy gondolja, az itteni vastapsban van valamiféle hála. – Szeretném megköszönni önöknek – búcsúzott Povilas Budrys –, hogy olvastak, néztek és eltűrtek minket, sokan eljöttek a közönségtalálkozóra is; mi, színészek nagyon hálásak vagyunk önöknek, és nagyon jókedvvel utazunk el innen...
