NAGY MARGIT és PÁL IRMA, Szentkatolna. Március 22-én templomunk harangja hálaadásra hívta a híveket. Idős emberek a fiatalok segítségével igyekeztek az Úr házába megköszönni a jó Istennek ki a könnyebb, ki a nehezebb életét. Sokunk gyermekei távolról érkeztek, hogy segítségünkre legyenek. A templom zsúfolásig telve volt ünneplőkkel. Mi, idősek is kivettük részünket, elvállaltuk a felolvasásokat és imádságokat.
Pete Feri bácsi mindannyiunk nevében szép imádságot mondott. Nagy Margit felolvasta Gyökössy Endre tíz jó tanácsát az öregedésről, Nagy Pál, Pál Irma az Olvasmányt és a hívek könyörgését vállalta, Héjja Irén pedig boldog II. János Pál nagyon szép imádságát az öregségről és betegségről. Opra István plébános úr jóvoltából már közel évtizede, hogy évente egyszer a betegek kenetének felvételére templomba mehetünk, ahol közösségben imádkozva részesülhetünk a szentségben. Egyesek közülünk nagy izgalommal készülnek, hiszen ez az egyetlen alkalom, amikor rég nem látott falusfeleinkkel találkozhatunk a kapun kilépvén. Köszönjük a sárfalvi plébános úrnak, hogy segített a gyóntatásban és a szent kenet kiosztásában, és a gyermekeknek, hogy versekkel és énekkel köszöntöttek bennünket.
DOMOKOS ZSUZSA, Sepsiszentgyörgy. A Váradi József-iskolában már hagyománnyá vált a 100. iskolai nap megünneplése. Március 3-án a Méhecskék előkészítő osztály tanulói ünneplőbe öltözve, izgatottan léptek be a kapun. Erre a különleges napra már ősszel felhívtam a gyermekek és a szülők figyelmét – arra kértem őket, hogy gyűjtsenek számukra fontos tárgyakat, amelyek 100 darabja jelenti majd az iskolai életük 100 napját, és készítsenek belőle színes kompozíciókat. Napról napra érdekesebb ötletek születtek, és szép számban gyarapodott a gyűjteményünk. Ezekből kiállítást rendeztünk, és az alkotások bemutatása alatt sok mindent megtudtunk egymásról. A nap fénypontja az volt, amikor az iskola udvarán 100 lépés után elengedtünk 100 léggömböt, hogy hírül vigyék örömünket a nagyvilágnak. Óriási meglepetés volt, amikor meglátták Zümikét – osztályunk kabaláját –, aki egy 100-as számot tartó méhecsketortát hozott nekünk. Készítettünk egy százlábút és egy 100 tulipánból álló kézműves csokrot. Tanítóként öröm volt nézni, hogy mennyit fejlődtek a gyermekek 100 „lépés” alatt.
J. Á, Felsőrákos. Az elnökválasztás után nemhogy csitult volna, inkább felerősödött minden olyan jelenség, amely közösségünket hátrányosan érinti. Még mindig nem tudják elfogadtatni, hogy mi is ugyanolyan adófizetői vagyunk az államnak, mint a többségi nemzet. Egy jogállamban illenék tiszteletben tartani minden nemzet identitását, hagyni, hogy zaklatástól mentesen éljen és méltósággal ünnepeljen mindenki. Sajnos, a hatalmon levők nem mondanak le a magyarkérdésről, amely a legjobb fegyver a kezükben, akkor ütnek vele, amikor akarnak – de az, hogy az autonómiaigényt kifejező békés törekvéseket, vitafórumokat terrorcselekménynek próbálják beállítani, és még az erről való gondolkodást is betiltanák, őrültség. E jogtiprásokat az európai szervek elnézik, jobban érdekli őket az uborka görbülete, mint egy őshonos nép küzdelme a fennmaradásért, és sajnos az RMDSZ megalkuvó politikája, halogató taktikája is hozzájárult ahhoz, hogy huszonöt év után lassan tiltakozni sem szabad a bennünket érő csapások ellen. Be kellene már látniuk, hogy hitelüket veszítették, és ha meg akarnak újulni, nézzenek szembe önmagukkal, és fogadják el a másképp gondolkodókat is. Olyan vezetőket akarunk, akik megérdemlik, hogy bízzunk bennük, és küzdenek jogainkért!
N. KÁNYÁDI MIHÁLY, Szentivánlaborfalva. Az elmúlt hetekben a román és a magyar televízió elég sokat foglalkozott a huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi fekete márciussal, az újságokban is igen sok és hiteles írás jelent meg, amelyeket az emberek java része örvendetes módon el is olvasott. Többször beszélgettem erről, és meglepett, hogy mégiscsak él az emberek tudatában 1990 márciusának gyalázata. Érdekes, hogy az emberek ismerik a valóságot, és azokat a torzításokat is, amelyeket utólag kifundáltak. És most, huszonöt év után újra kezdik riogatni a magyarságot Erdélyben, hogy ne ábrándozzon önrendelkezésről. A románokat a magyarveszéllyel ijesztgetik, mert az autonómiaigény egyenesen államellenes, terroristagyanús és más efféle. Az iskolákban a magyar diákoknak románból anyanyelvi szinten kötelező vizsgázniuk. Talán, ha majd a románoknak angolul vagy németül kell ugyanúgy érettségizniük, akkor másképp értékelik a dolgokat, megváltozik a véleményük az autonómiáról, más nemzetekről. Ha megértik, hogy mi is otthon akarunk lenni szülőföldünkön, és jó szomszédságban akarunk élni másokkal, talán nem lesz majd zászlóper sem.
