Páskándi Géza: Dér-Dúr Ikerországban

2015. április 11., szombat, Kiscimbora

Volt egyszer, hol nem volt, miért is ne lett volna, volt egyszer egy ország, ahol csupa ikrek éltek, minden gyermek iker volt. Az egyik ikerpárt úgy hívták, hogy Ici-Pici, a másikat meg Ugra-Bugra, a harmadikat Rontom-Bontom, a negyediket én már nem is tudom, csak arra emlékszem, hogy az én két ikerhősömet hogy hívták.
Úgy hívták, hogy Dér-Dúr.

  • Veres Emőke, Barót
    Veres Emőke, Barót

Mondtam már, hogy Ikerországban az ikrek szerették egymást, jól megfértek, sohase is veszekedtek. Hanem Dér-Dúr annál inkább: naponta csatoráltak, patvarkodtak, meg pöröltek egymás között, persze – dérrel-dúrral.
– Én vagyok Dér! – makacskodott az egyik.
– Nem, te Dúr vagy! – ellenkezett a másik.
Ezen aztán addig-addig civakodtak-veszekedtek, amíg hajba nem kaptak.
Mikor már maguk is megunták a sok torzsalkodást, az egyik iker azt mondta párjának.
– Tudod mit? Dobjunk fel egy lyukas rézgarast… fej vagy írás. Aki nyer – nevet választ.
Ebben megegyeztek, s a pénzt azon nyomban föl is dobták.
Az első iker győzött.
– Én vagyok Dér.
– Jó – mondta a másik –, én meg Dúr leszek.
Ettől kezdve így éltek hát, külön-külön: nem volt már Dér-Dúr, csak Dér külön és Dúr külön.
Igen ám, de egy szép napon azt mondja Dér:
– Én elmegyek világgá.
– Én is – vágja rá Dúr.
– De nem velem, hanem külön, megélek én nélküled is… – így Dér.
– Én se vagyok rosszabb nálad, én is a magam útját járom – válaszolt Dúr, és el is indultak, ki-ki a saját útján – világgá, szerencsét próbálni.
Dér először Napország határához érkezett.
A Nap határőrök sugárlándzsáikkal megállították:
– Ki vagy, mi vagy?
– Jóember – mondta Dér.
– Jóember, jóember, ezt mindenki mondhatja, de hogy hívnak?
– Dér a becsületes nevem.
A napországbeliek tüzes haragra gerjedtek.
– Na, éppen te hiányzol. Szedd a lábad, amíg jól megy dolgod. Napországba dér nem teszi lábát – és elkergették.
Hanem ezzel egy időben, hogy járt Dúr barátunk. Fazékország határán őt is megállították.
– Ki vagy, mi vagy?
– Dúr vagyok.
– Ne tréfálj – nevettek csörömpölve a fazékországbeliek – ezek szerint te muzsikus vagy, ez pedig Fazékország, ha nem tudnád, itt zenére, zenészekre semmi szükség. Császárunk, a nagy Csirimp-Csörömp nem kedveli a muzsikát.
És szépen kitették a Dúr szűrét.
Dér eközben nevét elhallgatva nagy nehezen bejutott Nyárországba. Ott éldegélt boldogacskán a gyönyörű gyümölcsök között, amíg egyszer, egyik reggel nagy zenebonára nem ébredt.
– Lefagytak a gyümölcseink. Megcsípte a dér. Ilyen még nem történt. Ezt valami rosszféle idegen tehette!
Összeült a nagy Kosár palotában a Nyári Vének Aggtanácsa, és addig-addig tanakodott, amíg kisütötte, hogy ilyen átkot fejükre csak valami más tájról jött jöttment hozhatott.
Dér barátunk pedig arra ébredt, hogy Nyárhadsereg katonái almagolyóbi­sokkal, tökbombákkal és körtegránátokkal felszerelve zörgetnek be hozzá.
– Te hoztad a deret! – kiáltotta az egyik.
– Én nem, kérem. Az igaz, hogy Dérnek hívnak… – hebegte Dér ijedten.
– Ahá! – harsogták a katonák és tökbombákkal, almagolyóbisokkal meg körtegránátokkal kezdték hajigálni.
Az meg szegény, ahogy csak a lába bírta, elinalt Nyárországból.
Aki azt hinné, hogy Dúr jobban járt, nem hiszi jól. Ő is csak bejutott valahogy Sertésországba. Persze, ez nem volt olyan tündöklő és szép, mint Nyárország, mert csupa pocsolya és vályú az egész, a levegőben pedig almaillat helyett moslékszag terjengett, de mert a disznók szívesen fogadták Dúrt, mégis elég jól érezte magát.
Történt azonban egyszer, hogy Sertésországban népszámlálást tartottak.
Jött egy pápaszemes disznó, és Dúrnak be kellett diktálnia a nevét.
– Dúr – mondta Dúr, mint ahogy igaz is volt.
– Hogy mondta? – hökkent meg a pápaszemes disznó.
– Dúr… Dúr… – ismételte meg Dúr saját nevét, hogy az jobban megértse.
Hanem a pápaszemes disznó erre pulykavörös lett, és úgy üvöltött, mint a sakál, agyarait pedig ordasként csattogtatta.
– Mi? Gúnyolódni mersz a mi szép disznónyelvünkkel?
Dúr csak most tudta meg, hogy a disznók nyelvét durrogásnak hívják. De már késő volt, mert úgy ahogy jött, már kívül is találta magát Sertésország határán.
Eleinte elhagyatottan sírdogált egy vadalmafa alatt, aztán arra gondolt, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon, és elindult lógó orral hazafelé, Ikerországba.
Ikerország határán kit lát, kit nem lát: Dér ácsorog ott, ugyanúgy kisírt szemmel, mint ő az imént.
– Hát hogy volt? – kérdezték egymástól.
– Rossz volt – válaszolták mindketten.
Csendesen bandukoltak édesanyjuk háza felé. Egyszer csak Dér megáll, és azt mondja:
– Tudod mit? Legyünk ismét Dér-Dúr, éljünk, mint jó testvérek, együtt.
Attól kezdve boldogacskán éltek, közös nevükkel senki sem bánthatta őket. Dér-Dúr pedig ma is élnek, szorgalmasok, vidámak, dolgosak, dérrel-dúrral nem civakodnak, házukban van dínomdánom, hejehuja, erős kedv.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 603
szavazógép
2015-04-11: Kiscimbora - :

Gyurkovics Tibor: Tónió a póniló

Tónió a póniló,
álló helyben vágtató,
belenyihog a ködbe,
lépést se megy előre.
2015-04-11: Kiscimbora - :

Benedek Elek: Örök harag (Öcsike nadselű gondolatai és csínytevései)

Hogy Öcsike ki, azt ti már jól tudjátok, de hogy ki légyen Pufi, azt már aligha. Meséltem ugyan valamikor, réges-régen Pufiról is, de ez oly rég volt, hogy magam sem tudom, mikor. Hogy sokat ne törjétek a fejeteket, egyszerűen bejelentem, hogy Pufi a Stánci néni kutyája.