Többször felvetődött a kérdés, hogy gazdatársadalmunk miért nem tartja követendő útnak a szövetkezést, annak ellenére, hogy vidékünkön is volt hagyománya – sokáig élt az emléke a valamikor jól működő Hangya szövetkezeteknek. A változás után egyesek reménykedtek is ennek a mozgalomnak az újraélesztésében – az elképzelés azonban esélytelennek bizonyult, mivel a közbeeső ötven évben a gazdatársadalomból jórészt kiölték a szövetkezési mozgalom alapját képező, demokratikusan önszerveződő közösségi szellemet és az egymás iránti bizalmat.
A rendszerváltást követő huszonöt év sem ilyen irányba terelte a közfelfogást, inkább a „kaparj te is magadnak” és a „dögöljön meg a szomszéd kecskéje is” nézetek éltek tovább a segítőkészség és összefogás helyett.
Szemléletváltás nélkül nehezen jönnek létre szövetkezetek. Azt is el kell ismerni, hogy ahol jól működő társulások léteznek, ott sem alakult ki magától egyik napról a másikra ez a szemlélet, hanem neveléssel vált hagyományossá.
Általában gazdaságilag válságos időkben a közösség iránt elkötelezett személyek felismerték, hogy az egyedüli megoldást a fejlődés elindítására az összefogás jelenti. Ők nem a szövetkezést kezdték erőltetni, hanem a közösségi szellemre való nevelést részesítették előnyben. A kisgazdák maguktól jöttek rá, hogy a szétaprózott erőforrásokkal nem tudnak maguknak tárgyalási pozíciót biztosítani a piacon. Ha továbbra is meg akarják tartani gazdaságukat, számukra az egyedüli járható út a társulás. Tehát azonos érdek hozta létre a szövetkezeteket.
A szövetkezet jellemzője, hogy nem a tagság helyett gazdálkodik, nem bérgazdaság, hanem a tagság magángazdálkodásának a kiszélesítését végzi, feldolgozást, csomagolást, értékesítést, de felvállalhatja a beszerzést is.
A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége szerint csak az a szervezet tekinthető szövetkezetnek, amely elfogadja annak alapelveit: önkéntes szerveződés, autonómia, demokratikus irányítás, egy tag – egy szavazat.
A szövetkezetek az egységes alapelvek ellenére mégsem teljesen azonosak. Eltérés lehet az alaptőke létrehozásában, a tagokra való leosztás, valamint a jövedelemelosztás és a kölcsönös kötelezettségek tekintetében, ezeket az alapszabályban rögzítik.
A legtöbb európai országban az alaptőkét a tagok hozzájárulása képezi. Itt a tőke a tagok ki- vagy belépésével változik, nő vagy csökken. Dániában a közösen felvett hitellel hozzák létre az alaptőkét, amihez minden tag garanciát vállal. Itt a tőke nincs tagra nevesítve, senki sem adhatja el a részét, a gazdák együtt tulajdonosai a vállalatnak.
A feldolgozó és értékesítő szövetkezeteknél kölcsönös kötelezettség, hogy a tag a saját szükségletén felüli terményét a szövetkezet révén értékesíti, az meg köteles a megfelelő minőségi árut átvenni.
A jövedelem elosztása általában nem a befektetett tőke, hanem a gazdasági közreműködés alapján történik.
A vállalat irányítását választott és alkalmazott vezetők végzik. A legfőbb szerv a közgyűlés és a képviseleti egyesület. Szabályzatban rögzítik a vezetők felelősségét. A választott vezetőké a végső döntéshozatal, ők alkalmazzák, illetve bocsátják el az alkalmazott vezetőket.
A tagok nemcsak elfogadják a vezetők döntéseit, hanem értik is azt. Ehhez napirenden kell lenniük a létező problémákkal és a megoldási lehetőségekkel, ami állandó információgyarapítást, tanulást igényel.
A vezetőségi tagok a legtöbb helyen fizetség nélkül végzik munkájukat, társadalmi öntudatból, ez is hagyomány és közösségi szemléletmód kérdése.
Szakács-Nagy Magdolna
