11 órakor felsorakoztattak a várudvaron s megszemléztek. Gedeon ezredparancsnok két mondatban üdvözölt s kiadta parancsba: irány a raktár. Itt vadonatúj egyenruhát adtanak ránk s tisztaúj felszerelést. Mi abban különböztünk a gyalogezred közönséges katonáitól, hogy a szuronyos puska mellé kardot is kötehettünk az oldalunkra, s mint kadét sztrázsamesterek pisztolyt is kapánk. 12 órakor újabb sorakozót rendeltek el. Névsor szerint szólíttattunk ki a parancsnokság elé, ahol tisztelegtünk s átvettük a kinevezési parancsot. Én titkon abban reménykedtem, hogy a csíksomlyói századhoz vezényelnek, mert az alig két magyar mérföldre vagyon szülőhelyemtől, nagy könnyebbség lett volna, de amiként várható volt, a lakhelyem szerinti századhoz, a kilenc mérföldre eső Csík-szépvízire parancsoltattam ki. Minier Lajos századparancsnok úr nagy örömmel fogada, kebelére vont s azt mondta, jó, hogy lovon jöttem, mert sok járkálnivaló lesz le a gyimesi vámig, amely szintén a szépvízi század körletéhez tartozott. Én az apámtól ajándákba kapott sárga lovon érkeztem meg Szépvízre. Nekünk kadétoknak nem járt kincstári ló, de azért jutott Csillagnak es a kincstári zabból, de azzal járt, hogy amikoron valamilyen feladat adatott, mindig én lettem az első a kadétok között, mert nekem könnyű volt, hiszen vagyon lovam s azzal hamarosabban intézkedhetem – mondották.
Családalapítás
A Csík-szépvízi örmények búcsúján, pünkösd utáni negyedik szombaton, Világosító Szent Gergely napján, ösmertem meg 1838-ban nőmet, Ormos Juliannát, aki öt esztendőkkel volt ifjabb nálamnál. Már a szentmise után, egy félrébb eső sírkövön üldögélve a templom kertjében észrevettem, amint vonult kifele a fehércselédek soraival két fekete hajú szépség. Rájuk vetém szememet, csak őket nézém, olly gyönyörűek valának, mintha szentképről szállottak volna alá. Ikreknek tűnének. Távozóban az egyikök visszanézett. Gondolom, ez volt a pillanat, amikor örökkön örökre eldőlt a sorsunk. Este nagy bál volt, én pedig mind kerülgettem a forró kását s a leányzót. Aztán hirtelen elébe kanyarodtam: Kisztihand – összecsaptam a bokámat s úgy állottam elibe a lampionokkal kivilágított Örménkertben. Ő pukedlit csinált s csak annyit mondott, hogy örvend. Én természetemmel ellentétben, gyorsan elhadartam, hogy ki, mi vagyok, Csík-pálfalvai Gál János kadett hadfi, a granzenregiment székely határőrezred, századírnok a szépvízi kompaniánál századnál ect., bár ne tettem volna, mert fénylő fekete szemeivel rám nézett s kacagva csak annyit mondott, hogy maga milyen bolondul, furcsán beszél magyarul. Mint akit leforráztak, sarkon fordultam s meg sem álltam a kompánia századirodánál lévő szálláshelyemig. Esszeomlott a lelkem, a világ, de szerencsémre az örménkerti kudarcot követő vasárnapon, délutánra a szépvízi székely legények táncmulatságot szerveztek, ugyancsak a Örménkertben.
Én oldalogva, a szélin ólálkodtam, amikor egyszerre csak előttem termett Ormos Juliska, reám vetette csillagos szemeit s azt kérdezte, nemtáncolnék-e vele. Megint megszégyenültem. Nem tudok táncolni,  mondtam neki, mert valóban nem tudtam a székely táncot járni. Minket tanítottak Kézdi-vásárhelyen, volt táncmesterünk, de csak polkát, mazurkát, valcert, hétféle szász táncokra neveltek. Nem baj, mondta, majd én megtanítom. Azon vasárnap nem tanított meg. Leültünk egy padra s nagy szünetekkel beszélgettünk. Később oda jöve a testvérhuga, Francsiszka es. Kiderült, hogy bár nagyon hasonlítanak egymásra, nem ikerek, hanem ugyanazon esztendőben, 1822-ben születtenek, egyikök az év elején, a másik a végin. Megtudám, hogy édesatyjok Ormos Samu szabómester,  féligmeddig örmény, vagy tán egészen az, nem katona ugyan, valahonnan a Bánáságból vándorolt Csík-szépvízre, ahol feleségül vette Becze Teréz anyósomat. Azzal váltunk el, hogy következő vasárnap estefelé béjelentkezem a szüleinél, hiszen már bétölté a 15 évet. A bejelentkezés sikeres volt, kevest, ritkán, katonásan beszéltem, azt észleltem, hogy Juliska szülei nem furcsállották németes akcentusomat. Tetszett nekik az egyenruha, viselkedésükből arra konkludáltam következtettem, hogy szabad teret adtak a vizitáknak, az udvarolásnak. Amikor tehettem, a szokás szerént hetente kétszer, kedd és szombat este mentem   hezzájuk vizitbe, sokszor megtörtént azonban, hogy szombat este elmaradt, mert nemegyszer parancsoltak le a gyímesi zollhoz, vámhoz, a kontumácia vesztegzár ellenőrzésire. Ott mindig volt valami baj. Mikor  sócsempészeket fogtak, mikor a palánkot, a kontumáciát, a vesztegzárat megkerülő delikvenseket kaptak el, nem egyet ki es végeztek…
 Két esztendei udvarolás után  atyámék feljöttek Szépvízre s kikérték nékem Ormos Juliskát. Rá egy hétre jegybe léptünk. Úgy számigáltuk, hogy 18-ik évének eltöltése után, egy évi jegyesség betelte végén vezetem az oltárhoz az én kedvesemet. Azomban a székely határőr katonáknál nem egykönnyen történnek az események, egy mondás járta, miszerint az ember tervez s a General Commando végez. Bizony hogy a határőr katona csak az ezredparancsnokság engedélyével házasodhatott, de a kérelem került egyet Szeben felé, a Gubernium tájára es. Sokszor egy év alatt sem érkezett meg a bártza.  Az én kérelmemre aránylag időben  bólintottak, de még sem járhatánk virányos utakon, mert a pestises nyavalya a moduvai részen erősen növekedék, minek okából 1840-ben Gedeon ezredparacsnok úr kétszer es 84 napos karantént vesztegzárat hírdetett ki Csíkban, mely időkben tilos volt utazás, tánc, lakodalom, gyűlekezés. Megszegése egyet ért vala a felségárulással, még inkább a katonák részéről, akiknek az őrködés a parancsolatok felett eskűvel fogadott kötelességük vala. Így esett, hogy a  szigorú zárlat után ugyan már szabadon, ám szinte titkosan keltünk egybe l840 februárius elsején a csíksomlyói barátoknál. Tanúknak Minier Lajos százados  és Székely Zsigmond királybiró urak irattak be később a csíkszentmiklósi anyakönyvbe. Mindenféle ceremoniák, lakodalmas felvonulásokat nélkülözve, az esti kicsi misén fogadánk örök hűséget, aztán apósoméknál a tiszta szobában szerény vacsorát fogyaszta el a két család. Ha az életetek es ilyen nehéz leszen, mint amint frigyetek esett, küzdésben es leszen részetek, mondá atyám, amire mindenki bólogatott szomorán. Hogy milyen igaza lett. Ezalkalommal az es eldöntötett, hogy nem viszem arámat Pálfalvára, hanem Szépvízen fogunk lakozni, anyósomék egyik rokonának lakatlan házában. Jobb es volt távollenni szülötte falumtól, eppeg eleget vezényeltek oda a törvénykezésben segédkezni, sokszor a kelletténél több volt a viszály. Egy évvel előtte Csík-pálfalvi Csiszer Gergely gyalogrendbéli határőrkatona ment bé feleségével együtt Moduvába. Amire felébredt a parancsnokság, átolmentenek már a hegyeken, amiért a vizeslepedőt a szépvízi companiára századra húzták rea…
(folytatjuk)