Jelky egy szabómester második fiaként született. Idejekorán követte apját és bátyját a családi mesterségben, és 16 esztendős korában, a kor gyakorlatának megfelelően vándorútra indult, hogy tapasztalatot szerezzen. A szabólegény Prágán, Lipcsén és Nürnbergen át Franciaországba akart eljutni, ám a bajorországi Hanau városában erőszakkal besorozták katonának. Első alkalommal még sikerült megszöknie, ám mivel útlevelét a toborzók eltépték, Jelky papírok nélkül nehéz helyzetbe került, a hollandiai Nijmegenben másodszor is kaszárnyában találta magát, ahonnan már nem szökhetett meg.
A szabólegény 1755 októberében a gyarmati hadsereg újoncaként egy Holland-Kelet-Indiába tartó hajón ült. Hihetet­len kalandjainak sora akkor kezdődött, mikor az óceánon egy vihar következtében a hajó elsüllyedt: szerencsésen megmenekült egy roncsdarabon, egy holland vitorlás vette fel, melynek kapitánya szabóként alkalmazta.
Jelky egy évig a dél-amerikai Su­riname-ban élt, majd Lisszabonba ment, ahonnan feltehe­tőleg Magyar­országra akart utazni, de Málta part­jainál kalózok fogságába esett. A szabólegény rabszolgaként került egy török úr birtokába, akitől hamarosan megszökött, és a tengeren ezúttal egy portugál hajó nyújtott neki menedéket. 1757 tavaszán már Makaón találjuk, később Kantonban, majd a holland hadseregbe belépve Batáviá­ban, a mai indonéz fővárosban telepedett le. Miután leszerelt, a Holland Kelet-Indiai Tár­saság elnöke, Albert Parra alkalmazta szabóként, meg is házasodott, ám egy félreértés miatt munkaadója visszaküldte őt a kato­nasághoz.
Jelky 1760-ban Ceylonra utazott kötelékével, egy favágó út során azonban kannibál bennszülöttek fogságába esett, akiknek főnöke bálványuk tiszteletére akarta őt feláldozni. A szabólegényt sokadszor mentette meg jószerencséje, a törzsfőnök lánya ugyanis szabadon engedte őt, ezután a lány és két bennszülött társaságában több mint egy évet töltött egy trópusi szigeten. Öt nappal szabadítója halála után egy holland hajó találta meg a három szökevényt, az utazót és a két bennszülöttet Batávia városába vitte, ahol hét év után a sziget kormányzójává kinevezett Parra nagy megbecsüléssel fogadta visszatérő egykori szabóját.
Jelky tiszti rangot kapott, szép vagyont szerzett, Jáva egyik befolyásos ültetvényeseként 1770-től ő felügyelte Ba­távia polgári őrségét, titkos tanácsosként pedig számos diplomáciai küldetésben vett részt a szigetvilágban és a távoli Ja­pánban. 1772-ben azonban fe­lesége meghalt, majd három évvel később Parra kormányzó is, így Jelky András barátok nélkül maradt Jáván. 1776-ban ezért lemondott tisztségeiről, Hol­lan­diába utazott, ahonnan 1777 októberében, tehát 23 év után érkezett meg ismét Bécsbe, nagy feltűnést keltve a császárvá­rosban.
A világot beutazó, rég halottnak hitt szabólegény történeteivel rendkívül népszerű lett a császárvárosban, egy ízben még Mária Terézia királynő is fogadta őt audienciáján. Jelky a következő évben elhagyta Bécset, és Budán telepedett le, ahol másodszor is házasságot kötött, melyből egy fiúgyermeke született. A kalandos életű, három kontinenst is bejáró szabólegény még fiatalon, 45 esztendős korában halt meg tüdővészben Buda városában, az 1783-as évben.

Tarján M. Tamás (Rubiconline)