Mészöly Miklós: Katseré, a csillagleány

2015. április 25., szombat, Kiscimbora

Nyár volt, éjszaka, még az égnek is nyújtózkodni támadt kedve. Ahogy elnyújtózott, egyre-másra feslettek föl takaróján a fekete öltések, s az öltések helyén elővillant az ég aranybőre.
Egy ilyen aranyló lyukon pillantott ki Katseré, a csillagleány.

  • Domokos Bálint, Sepsiszentgyörgy
    Domokos Bálint, Sepsiszentgyörgy

Lenézett a földre kíváncsian.
Sziklákat látott és folyókat, erdőket és kunyhókat. S a kunyhók között, a tisztáson egy fiatal, alvó legényt a fűben.
Katseré megsajnálta a magányos legényt, s elhatározta, hogy feleségül megy hozzá.
Hirtelen átbucskázott az aranyló lyukon, békává változott, s csendesen ráereszkedett az alvóra.
A legény meg fölriadt ijedten, és lesöpörte melléről a békát.
De épp ennek örült Katseré: ahogy a fűbe huppant, azon nyomban gyönyörű leány lett belőle megint.
És feleségül ment a magányos legényhez.
Egy reggel egészen kicsire össze­zsugorodott Katseré, és kérte az urát, hogy zárja el őt a kunyhóban a tetőről lecsüngő tökedénybe. Azért kérte ezt, hogy még boldogabbnak érezhesse magát: hogy ő olyan kicsike, az ura pedig olyan hatalmas. A férfi teljesítette a kérést, fagyapottal kibélelte a tökedényt, s a közepére odafektette Katserét.
S napközben is többször az edény fölé hajolt, hogy rámosolyogjon az asszonyára.
Egyszer vadászatra indult a férfi, s szigorúan meghagyta a családjának, hogy senki se nyúljon a tökedényhez.
A kis húga azonban nem bírt a kíváncsiságával, fölállt egy lócára – s fölfedezte a pöttömnyi csillagasszonyt.
Amikor a férfi hazatért, azonnal észrevette, hogy valaki hozzányúlt az edény fedőjéhez.
– Ki nem fogadott szót nekem? – kérdezte haragosan.
Egyedül a kis húga pityeredett el.
Sokáig töprengett a férfi, hogy mivel büntesse meg a szófogadatlan gyereket. Végül úgy döntött, hogy a következő éjszaka – amikor a csillagok is látják – a tűzhely mellé állítja a kislányt, és egy vessző­nyalábbal addig csapkodja az árnyékát, míg olyan kicsi nem lesz, mint a tökedény!
Úgy is lett. Mire elhamvadt a tűz, a kislány árnyéka pöttömnyire zsugorodott. S abban a pillanatban Katseré is előbucskázott vidáman a tökedényből – és a férfi haragja is elpárolgott rögtön.
Boldog évek következtek ezután.
Katseré szerette az urát, az ura szerette őt. De a falubeliek is elégedettek lehettek, hogy a csillagasszony náluk telepedett meg. Katseré megtanította az indiánokat az aratásra, a kukorica őrlésére. Megismertette velük a bakaba pálmafát, a maniókagyökeret, a mogyorót – s még sok olyan fát és növényt, amelynek a gyümölcsét addig nem ismerték. Mert nemcsak szép és vidám és hűséges volt Katseré, de minden olyan titkot is tudott, amelyet az emberek elfelejtettek, a csillagok pedig megőriztek.
Így éltek sokáig boldogságban, békességben – amikor egy nap Kat­seré ura meghalt.
Nem indult el többé vadat űzni, zsákmánnyal hazatérni – egy este őt vitték haza az erdőből, és letették a kunyhója előtt. Ott halt meg Katseré karjában.
A csillagasszony megtehette volna, hogy ő is búcsút mond a földnek, de nem tudott elszakadni a kunyhótól, ahol annyi boldog napot töltött. Ott maradt a faluban, és tovább tanította, segítette az indiánokat.
De azok már nem voltak annyira hálásak, mint azelőtt. Arattak, kukoricát őröltek, jóllaktak mogyoróval, maniókagyökérrel – s azt hitték, hogy Katseré már semmi olyasmit nem mondhat nekik, amit ne tudnának ők is.
S ezt meg is mondták a szemébe.
S akkor Katseré nagyon szomorú lett. Nem tudta, mitévő legyen. Egy nap aztán maga mellé vett három indiánt, elment velük az erdőbe, szedetett velük egy ismeretlen gyümölcsöt, és otthon italt főzetett belőle.
Aztán meghívta vendégségbe az egész falut, s megkínálta őket az itallal.
Az indiánok – akik soha azelőtt nem ittak ilyen különös folyadékot – alig hajtottak föl egy-két tökkupával, mind úgy érezték, hogy egyszerre költözött beléjük vidámság és szomorúság, egyszerre sírtak meg nevettek.
Mind lerészegedtek. S könyörögni kezdtek Katserének, hogy bocsásson meg nekik, maradjon továbbra is köztük.
De Katseré hajthatatlan volt; még akkor éjszaka visszaröppent az égi takaró mögé, s átsuhant a fekete öltéslyukon, amelyiken valamikor kipillantott.
De azóta sem nézett vissza újra a földre.
Így bosszulta meg Katseré az indiánok hálátlanságát: valahányszor kortyolnak az italából, mindig kénytelenek őrá gondolni és sírni, hogy a szép, vidám és hűséges csillagleány nincs többé közöttük.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 514
szavazógép
2015-04-25: Kiscimbora - :

László Noémi versei (Csendkirály)

Aki hallgat, elmehetne
puha fűbe gesztenyének,
2015-04-25: Kiscimbora - :

Benedek Elek: Örök béke (Öcsike nadselű gondolatai és csínytevései)

Akár hiszitek, akár nem, Öcsike, aki még nem is oly rég örök haragot fogadott, mit gondolt, mit nem, örök békét kötött Pufival, Stánci néni kedvenc kutyájával. Ez az ünnepi esemény a nagyapó kertjében játszódott le, amiből már sejthetitek, hogy Stánci néni az idén is lejött nagyapóékhoz nyaralni, kutyástul, macskástul, kanárimadarastul, sőt, lehozta volna a zongorát is, ha...