Csinta Samu Erdély újranemesítői. Arisztokraták honfoglalása című, nemrég megjelent könyve* műfajilag nehezen besorolható. Nem elmesélt történelem (divatosan: oral history), mégis a szereplők elmesélése alapján született. Egyáltalán nem dokumentumkötet, ám dokumentumokkal alátámasztott valós tényeken alapul. Nem történelmi regény, nem családregény, mégis családokról szól, s azon felül az utolsó hat és fél évtized történetéről, ráadásul regényesen. Nagyon olvasmányosan, ugyanakkor hitelesen.
A könyv hat erdélyi főnemesi család 1949. március 3-ei kitelepítése utáni történetét dolgozza fel. Közülük három háromszéki: a kőröspataki gróf Kálnoky, altorjai báró Apor, zabolai gróf Mikes, továbbá a hallerkői gróf Haller, bethleni gróf Bethlen és széki gróf Teleki család néhány tagjának életútján át bepillanthatunk az erdélyi arisztokrácia szocialista rendszerbeli viszontagságaiba, a változást követően az egykori birtokok visszaszerzéséért folytatott harcába és terveikbe: mihez kezdenek lerobbant kastélyaikkal, ingatlanjaikkal.
S kakukktojás is került a kötetbe, hisz a hat főnemesi család élettörténete közé beékelődik egy háromszéki, a Dózsa György szülőfalujaként ismert Dálnokon lévő Gál-kúria sorsa: a száldobosi Borbáth család pályázat révén Barabás Miklós Központtá varázsolta. A történet tanulsága: lehetséges a feltámadás.
A főnemesi családokról szóló fejezetek a tömör családtörténettel kezdődnek, majd a szereplők visszaemlékezéseiből dokumentumok segedelmével a szerző által összehorgolt történetek bontakoznak ki. Megismerhetjük a Sepsikőröspatakon élő Kálnoky Tibort és családját, a Torján élő Apor Csabát, valamint Uzonban Mikes Borbálát, unokaöccsét Mikes Zsigmondot és családját. A távolabbiak közül Bethlen Anikót, Haller Bélát, Teleki Károlyt. Mind-mind érdekes sorsok, akár külön-külön is megérnének egy-egy regényt, akár a tervek: ki mit kezd a visszaszerzett örökséggel.
A Kálnokyékról szóló részben külön alfejezetet szentelt a szerző Zalánpataknak, ahol a brit trónörökös, Károly herceg vendégháza áll. „Az egyszerűség luxusát keresik az ide látogatók – igyekszik megfogalmazni Kálnoky Tibor az Isten háta mögötti falu legfőbb vonzerejét. – Károly herceg felfedezni véli itt a világnak azt a helyét, ahol ember és természet még a legháborítatlanabb együttlétben él. A legtöbb vendégünk is valami hasonlót keres itt – és hitünk szerint talál is” – idézzük a könyvből a gróf szavait.
Apor Csaba, aki 1944 őszén a szovjet és román csapatok elől Magyarországra menekült, visszatért. Erre így emlékezik: „De nemcsak ezért hagytam ott Debrecent. Hamar rájöttem, hogy semmit sem lehet csinálni: az egyik utcasarkon a kommunisták tartottak gyűlést, a másikon a kisgazdák veszekedtek. Úgy döntöttem, inkább hazamegyek Torjára. Teleki Géza is támogatott, menj, nézd meg, mi van otthon, mondta, s ha tudsz, két hét múlva gyere vissza. A torjaiak elég jól fogadtak, ellentétben apámmal, aki 1945 májusában ért haza, s egy ideig elég vehemensen támadták. Ő korábban két éven át főispán volt, ezt akarták mindegyre felróni bűnéül. A testvérbátyám nem jött haza, nekem viszont honvágyam volt: itt minden más, kékebb az ég, szebbek a hegyek, szóval jöttem. És maradtam. Már a kitelepítés után, amikor ide-oda dobáltak, és elviselhetetlennek éreztem a nyomást, foglalkoztatni kezdett a kivándorlás gondolata. Haller Istvántól kértem tanácsot, aki azt üzente: itt kell maradni Erdélyben! Te légy a legjobb suszterként vagy mérnökként, de itt, Erdélyben.” Mindez a maradék kételyeket is elfújta. Hiszen az Aporoknál a megmaradás, a helyben maradás amúgy is örök családi parancs volt.
Mikes Zsigmond úgy látja, a mai politikai elit tagjaira nem lehet felnézni, holott mindig szükség volna tiszta, erős vezetőkre. „Ezért aztán roppant fontosnak tartom egy új közéleti elit kitermelését és előtérbe helyezését. Előtte azonban intellektuálisan is fel kell dolgozni a diktatúrához fűződő kapcsolatokat. És érdemes, sőt, kötelező visszagombolyítani, hogy melyik generáció milyen károkat okozott. A jelenlegi elitet ugyanis olyan apa és nagyapa nevelte, aki már bőven a kommunizmusban szocializálódott, abban a gondolkodásban nőtt fel.”
Csinta Samu utószavában vázolja, a történetek megismerése során arra a meggyőződésre jutott: valahogyan hozzá kell segíteni a mai arisztokratákat ahhoz, hogy ne csak a visszakapott kastélyokat, udvarházakat népesítsék be. Egyértelműsíteni kell bennük, hogy a hazatérés a közösség tudati és tényleges tereinek belakását is jelenti. Hogy a rendelkezésükre álló, rokoni és szakmai szálakból szőtt háló olyan erőt jelent, amelynek a közösség szolgálatába állítása sokat segíthet az egymásra találásban.
A kötetet nagyrészt Köntés Ernő sepsiszentgyörgyi fotográfusnak a szereplőkről, kastélyokról készített felvételei, kisebb hányadban archív családi képek illusztrálják, valamint egy-egy családi fejezet elején ott ékeskedik főnemesi címerük szakszerűen kivitelezett rajza.
* Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2015
