Mi tagadás, közel álltunk a bajnoki aranyérem megszerzéséhez, ám végül Târgovişte csapata és szurkolói örvendhettek annak. Egy szó, mint száz: így sem rossz a nemrégiben befejeződött szezon teljesítménye, és nagyon bízunk abban, hogy jövőre sokkal, de sokkal jobb lesz. Szép volt, lányok, és gratulálunk!
A hétvégén a zöld-fehérek edzőjével, Zoran Mikessel beszélgettünk, akit időközben a Sepsi-SIC vezetősége megerősített posztján, így a 2015–2016-os bajnoki évben is a külföldi szakember irányítja csapatunkat, remélhetőleg újabb sikerek felé.
– Román Kupa-győzelem és bajnoki ezüstérem – ez a Sepsi-SIC 2014–2015–ös szezonjának mérlege, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy csapatával teljesítette az idei célkitűzéseket. A lelátóról fantasztikusnak tűnt a nemrégiben befejeződött idény. A kispadról milyennek látta a csapat teljesítményét?
– Elsősorban úgy gondolom, hogy sokat fejlődtünk az előző szezonhoz képest, sikerült a csapatot a női bajnokság meghatározó erői közé emelnünk. Valóban, elértük a kitűzött célokat, talán túl is szárnyaltuk azt, amire az idény elején számítottunk, és ezért most, amikor lejárt a szezon, nagyon boldog vagyok. Elmondhatom: nehéz volt elképzelni, hogy egy szinte teljesen új csapattal – amilyenek mi voltunk a bajnokság elején – ilyen szintű kosárlabdát fogunk játszani. Hatalmas fejlődésen mentünk át, domináltuk a küzdelemsorozatot, és több mint öt hónapig nem találtunk legyőzőre. Remek volt a csapatszellem, és elmondhatom, nagyon büszke vagyok arra, ahogy mutattunk a pályán és azon kívül is.
– Egy héttel a bajnoki döntő lejárta után hogy érzi, megnyerhettük volna a finálét?
– Hasonlóan érzek egy hét eltelte után is, s természetesen megnyerhettük volna a döntőt. Az aranyéremhez legközelebb a harmadik mérkőzésen álltunk, kétszeri hosszabbítás után veszítettünk. De a negyedik és ötödik meccsen is közel voltunk, főleg a döntő utolsón összecsapásán, amikor mínusz 15 pontról kapaszkodtunk vissza, és vezettünk négy perccel a találkozó vége előtt. A döntő teljes egésze alatt közel álltunk a bajnoki győzelemhez. A târgoviştéi egy igazán erős csapat, többször is legyőzni őket nem kis teljesítmény. Kiütöttük őket a kupából, ötször nyertünk sorban ellenük, s lehet, hogy kissé túl korán kezdtünk ünnepelni. Nagyon tapasztaltak, a csapat olyan játékosokból áll, akik az előző szezonban is együtt játszottak, és megvolt a döntőhöz szükséges tapasztalatuk is. Továbbá pár külső tényező is befolyásolta a végeredményt. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy nyugtával dicsérd a napot. Az én véleményem az, hogy végig a maximumot adtuk magunkból, és erre büszkék lehetünk. Nekem ennek az ezüstnek aranyos csillogása van! Itt megragadnám az alkalmat, és stábunk összes tagjának megköszönném a tevékenységét, nagyszerű munkát végeztek. Vezetőedzőként tudatában vagyok az igényességemnek, s elképzelhető, hogy a szükségesnél többet kérek, de hála Istennek elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, és lehet, hogy ez volt sikerünk egyik kulcsa. A vezetőségnek is megköszönném a segítséget, a polgármesteri hivatalnak, a polgármester úrnak, a megyei tanácsnak és elnökének, az összes támogatónknak, valamint fantasztikus szurkolóinknak.
– Melyek voltak a Sepsi-SIC idei erényei, s ezek mekkora szerepet játszottak az sikerek elérésében?
– Sikerünk titka szerintem az volt, hogy az egyéni képességeket sikerült eggyé kovácsolni és a csapat érdekeinek alárendelni. Nem mindig elég, ha jók a játékosaid, fontos az is, hogy találjanak is egymással.
– Miben kellett volna jobbnak lennie a csapatnak?
– Persze vannak területek, ahol jobbak is lehettünk volna. Apró dolgokban, részletekben, de itt látok fejlődésre lehetőséget. Kezdve a stábtól, ahol szükség lenne még pár kiegészítő emberre, ha a célok nagyobbak a következő szezontól. Gondolok itt egy állandó erőnléti edzőre és még egy másod­edzőre. Amikor játékosokról beszélünk, döntő pillanatokban jobban összpontosíthattak volna, jó értelemben véve keményebbek, durvábbak is lehettek volna sokszor, de remélem, idei tapasztalataikat felhasználják a közeljövőben. Ha azt gondoljuk, hogy nem szükséges fejlődnünk, becsapjuk magunkat. Mindig szükség van az előrelépésre, minden téren. Még akkor is, ha a csúcson vagy, többre van szükség, hogy megmaradhass ott.
– Melyik volt az idény legnehezebb mérkőzése? Ki volt a legkeményebb ellenfél?
– Több nehéz mérkőzésünk volt ebben a szezonban. Nekem az egyik legnehezebb az odavágók végén a târgoviştéi vendégjátékunk volt. A Gyulafehérvár ellen elvesztett hazai mérkőzésünk után következett az a meccs, s esetleges vereségünk esetén a 4. helyre csúszhattunk volna vissza. Lelkileg nehéz volt felkészíteni a csapatot, de a győzelmünk után első helyezettek maradtunk, és megváltozott a sorsunk is. Meg­nyertük hátralévő játékainkat a döntő harmadik mérkőzéséig. Emellett eszembe jut a hazai pályán Gyulafehérvár elleni elvesztett mérkőzés, hiszen az a meccs mutatta meg, mennyire kell jónak lennünk, hogy elérhessük céljainkat, és utána érettebbek is lettünk. Eszembe jutnak nagyszerű aradi, alexandriai és gyulafehérvári győzelmeink, és természetesen a kupadöntő mérkőzései is. Az Arad elleni elődöntő rendkívüli volt, hiszen a két nagyon motivált csapat fantasztikus csatája és a hosszabbításban szerzett győzelem hatalmas érzelmeket szabadított fel. Visszaemlékszem, mennyire kimerültek voltunk a mérkőzés után, ugyanakkor mennyire nyugodtak is, jobban tartottunk ettől az első mérkőzéstől. Utólag kielemezve nagyon izgalmas volt, talán az volt a szezon legnehezebb mérkőzése. Magas fokú kosárlabda két olyan edző közt, akik nagyon jól ismerik egymást, és olyan játékosokkal, akik mindent kiadtak magukból a győzelemért. A döntő a gyulafehérvári csapat ellen sokkal taktikusabbra sikeredett, apró változtatásokra adott lehetőséget, és igazán élveztem. Nagyon fontos volt ezekhez a győzelmekhez az adrenalin és a plusz­energia, amelyet szurkolóinktól kaptunk.
– Hogyan értékeli játékosai teljesítményét? Kik teljesítettek várakozáson felül? Voltak, akik csalódást okoztak? Elégedett a román, azaz a hazai kosarasokkal?
– Egyben válaszolnám meg ezeket a kérdéseket. Amikor a klub történetének legsikeresebb szezonját futottad, elégedettnek kell lenned a játékosok teljesítményével. Nagyon jó kosarasokat és kiemelkedő személyiséggel rendelkező lányokat válogattunk össze, akik mindent alárendeltek a csapatszellemnek. A romániai kosaras lányokból sikerült kialakítanunk egy kiváló magot, amely jó játékosokból, illetve fiatal, komoly, kosárlabdát megtanulni vágyó ifikből állt össze. Az én szemléletem az, hogy mindegyik játékos annak függvényében érdemel játékperceket, ahogy az edzésen dolgozik, készül a mérkőzésekre, és nem utolsósorban amennyi áldozatot hozott.
– Mennyire váltak be az idegenlégiósok? Kik azok, akiknek jövőre is helyük lenne a csapatban?
– Külföldi játékosaink roppant értékesek voltak, nagyon jó emberek, s mindenképp hozzájárultak ahhoz, hogy a csapat jobb legyen. Vannak elképzeléseink arról, hogyan kell kinéznie a jövő évi csapatnak, meglátjuk, ehhez kit sikerül visszahívni. Sok függ attól, miként dönt a vezetőség arról, hogy milyen bajnokságokban indulunk majd. Remélem, rövidesen kiderül ez, és már neki is foghatunk építeni a jövő szezon csapatát. Nyilvánvalóan olyan játékosokra van szükségünk, akik elfogadják azt a rendszert, amelyet itt kialakítottunk, amelyben dolgozunk, az edző filozófiáját, a viselkedés szabályait pályán és azon kívül is… Bízom benne, hogy jövőre is versenyképes csapatot sikerül összeraknunk, ami újra büszkeséggel töltheti el a város lakóit és szurkolóinkat.
– Hogyan vélekedik a csapat hatodik játékosáról, azaz a meccsről meccsre fantasztikus szentgyörgyi közönségről?
– Szurkolóinkról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, értük érdemes csinálni igazán ezt a szakmát. Jóleső érzés boldoggá tenni a közönséget, s azt kell mondanom, hogy az itteni szurkolók felismerték, mennyire harcolunk minden mérkőzésen. A sportcsarnokban ugyanazt a levegőt szívtuk, mintha közös tüdővel lélegeztünk volna, és egymás tiszteletének legmagasabb fokára kerültünk. Szurkolóink fanatikusak, nagy támogatást kapunk tőlük, ezért megérdemlik, hogy játékosaink 120 százalékos teljesítményt nyújtsanak. Boldognak mondhatom magam, hogy ilyen környezetben dolgozom, ezek a dolgok örökké az emlékezetembe vésődtek.
– Hogyan tovább jövőben?
– A következő szezonban is együtt dolgozunk, remélem, megismételjük idei sikereinket. Előreláthatólag több tiszteletet kapunk majd, de még így is keményebben kell küzdenünk. Lezárult a szezon, de már dolgozunk az új évadon. Mindenkinek köszönöm még egyszer az együttműködést, és hálás vagyok a média egész idényben mutatott érdeklődéséért is.