Tulajdonképpen máig vitatott, hogy három vagy kettő. Mivel a fejtetű (Pediculus humanus capitis) némely szakirodalomban alfaj, akárcsak a ruhatetű (Pediculus humanus corporis), máshol két külön fajról írnak (P. capitis, illetve P. humanus). Jelen esetben ennek csak annyiban van jelentősége, hogy származásunk kutatói szerint a ruhatetű megjelenése és az ember textíliákkal való öltözködése (úgy ötven-hetvenezer éve) közvetve az ősember törzsfejlődésének arról a szakaszáról tanúskodik, amikor az állati bőröket „lecserélte” növényi eredetű ruházattal.
Mindenesetre e két élősködőtől alakilag is eltér fajunk harmadik tetve, a lapostetű vagy fantetű (Phtirus pubis), mely az ember nemi szőrzetében él. Míg a ruhatetű a kiütéses tífusz (a Rickettsia porowazekii vírus a kiváltója) terjesztésével különösen az első, kisebb mértékben a második világháború idején járványként okozott tömeges halálos megbetegedést, a másik két tetű a vakarózás következtében felsebzett bőr fertőzésével jelenti egészségünk károsodását.
Bővebben a fejtetűvel foglalkozunk, mivel korunk tisztálkodási, higiéniai feltételei mellett a másik két faj ritka, esetleg a nem ápolt, öltözékét nem váltó, elhanyagolt emberen telepedhet meg. A fejtetű (a hím 2,8 mm, a nőstény 3,2 mm) a hajas fejen, ritkábban szakállban, szemöldökön élősködik. Szúró-szívó szájszervvel és felső ajkán fogszerű kinövésekkel rendelkezik. Ez utóbbival felsérti a fejbőrt, és szúrással véralvadást gátló nyálat bocsát a sebbe, majd vért szív. Sarlószerűen kapaszkodó lábai biztosítják a fejen maradást. Rövid ideig él (egy-másfél hónap). Ez idő alatt a nőstény 150–200 petét (1 mm), serkét ragaszt a hajszál aljához (a ruhatetű a szövet vagy fehérnemű varrásához ragasztja). Hat nap múlva kikelnek a lárvák (ezek kisebbek, és hiányoznak ivarszerveik), háromszor vedlenek, miközben szintén vérrel táplálkoznak. Alacsonyabb hőmérsékleten (12 Celsius-fok alatt) nem fejlődnek. Optimális hőmérséklet számukra a 28–30 Celsius-fok. A fényt kerülik, az éhezést csak igen rövid ideig viselik el. Gyakoriak kisiskolásoknál, de nem a sapkák csereberéjével jutnak egymás fejére – ahogy általában hiszik –, hanem a fejek érintkezésével. Régebb sűrű fogú fésűvel próbálták egy papírlapra leseperni a tetveket (de maradt a serkéből), vagy petróleummal kenték be a fejet. Ma már kapható a gyógyszertárakban elpusztításukra készült vegyszer.
