Mély csend honol a kilyéni református gyülekezeti terem környékén, amikor belépek kapuján. Ahogy közeledem a hajlék felé, imádság hangját hallom, majd kinyílik az ajtó, és az udvart vidám gyermekzsivaj tölti be. Vége a vallásórának, de senki nem igyekszik haza, még játszanak az udvaron, és mintha várnák a folytatást. Tudnak ők valamit…
Ekkor lép elém a gyülekezet lelkésze, Egyed K. László, aki ajándékképpen az egyházközség által működtetett kertészet idei első terméséből nyújt át egy kötés friss retket. Mindezt mosolya és szavai kísérik: „Ez itt egy csokornyi szeretet.” És már rögtön érzem és tudom, hogy olyan helyre érkeztem, ahol árad az öröm, a szeretet és a törődés. Mert itt nemcsak lelki táplálék jut a gyermekeknek, a gyülekezet asszonyai meleg ebédről is gondoskodnak. Erről már a lelkipásztor beszél bővebben: „Kilyénben, sajnos, a családok mintegy negyven százaléka nehéz anyagi helyzetben él, ezt tapasztalva született meg a gondolat, hogy a szombati vallásórákat követően meleg ebédet adjunk a rászoruló gyermekeknek, melynek előteremtése sok családnak gondot jelent. Anyagi segítséget is kapunk a hollandiai testvérgyülekezetünktől, asszonyaink pedig megfőzik és felszolgálják, illetve kertészetünk gondoskodik a friss zöldségekről.”
A gondolatot tettek követték, hiszen a konyhában két asszony tüsténkedik, a nagyobb gyermekek az asztalterítésben segítkeznek, és nemsokára népes gyermeksereg telepedik az asztalok köré. Miközben tányérokba méri az ínycsiklandó falatokat, Elekes Anna néni elmeséli, hogy az asszonyok miképpen járulnak hozzá a gyermekek étkeztetéséhez: „A gyülekezetben diakóniai szolgálat működik, ennek részeként mi, asszonyok beosztottuk egymást, hogy minden szombaton legyen két nő, aki megfőzi és felszolgálja az ebédet, illetve gondoskodik a hozzávalók beszerzéséről.” Már a mosatlannal a kezében érkezik vissza a konyhára Virág Marika, aki arcán mosollyal önmagáról is vall: „Fontos, hogy bár egy ebéddel felkaroljuk a nehéz körülmények között élő gyermekeket, de a szolgálat által mi is lélekben gazdagodunk, számunkra is öröm, hogy segíthetünk.”
Távozni készülök, de még szóba elegyedem a kipirult arcú, jóllakott és elégedett gyermekek egy csoportjával, amikor az egyik csöppség röviden és a maga egyszerű módján megfogalmazza a lényeget: „Azért szeretek ide járni, mert itt együtt vagyunk, együtt játszunk, imádkozunk, és még egy finom ebédet is kapunk.” Szavaiból megértem, tekintetéből kiolvasom, hogy az ebéd csak ráadás, számára éppen olyan fontos az együttlét öröme. Mert itt szeretet veszi körül, amelyből jut mindenkinek, aki ide belép. Nem is kevés, egy egész csokornyi.
Sánta Imre
