Mădălin Guruianu, az egyesület programkoordinátora elmondta, az előtérben kiállított festmények Ramon Grosos képzőművész, díszlettervező az esten elhangzó dalok ihlette munkái, valamint azt is, hogy előadás után senki ne siessen haza, mert egy pohár pezsgőre várják a közönséget ugyanitt, az előcsarnokban.
Pár perc alatt zsúfolásig megtelt a nagyterem, olyannyira, hogy az állóhelyeken is osztozni kellett az Ecou Egyesület mindenünnen fényképező diákjaival. A színpad jobb oldalán a zenekar foglalt helyet, a másik oldalra egy fehér-fekete kockás kifutót építettek, melynek hátsó részében két különböző stílusú asztal székekkel a párizsi kávéházak hangulatát idézte. A színpad elején patinás festőállvány, az előszínpad két oldalán bannerek párizsi utcaképekkel, ezek között mindkét oldalon egy-egy díszbokor.
Az első hangok felcsendülése után egyértelművé vált, itt profi módon hangszerelt és előadott zenei produkcióról lesz szó, nem színházi előadásról, amint az egyesület kiadványa sejteti, felsorolva a közreműködőket: Mirela Bucur ren­dező, Ramon Grosos és felesége, Andreea Gro­sos díszlettervezők, Rozalia Constantin tanárnő, Sebastian Marina színész és Ramon Grosos képzőművész. Rajtuk kívül még táncosok és hát­térénekesek is részt vettek a produkcióban, a kivetítőn pedig képek pörögtek, fényképek és festmények férfiakról, nőkről, szerelmespárokról, Eiffel-torony, sétálóutcák, kávéházak, a Mont­martre és a Champs-Élysées, ismert színészek, szí­nésznők, franciák és amerikaiak, esős tájak, út­széli lámpaoszlopok, hidak, lány macskával stb.
Az előadás közepén pár percre kiment az énekesnő, a nézők pedig a zenekar játéka közben Ramon Grosos gyors festőmozdulatait, Imre Márton Enikő rövid táncelő­adását és egy árnyjátékot láthattak a kivetítőn. Az énekesnő nemsokára másik ruhában folytatta az előadást, s hogy a művész mit vetett vászonra, az csak az előadás vé­gén derült ki, miután már a függönyt is leengedték egyszer.
Számomra kérdés maradt, hogy ez a lazán összefűzött ötletkavalkád vajon erősítette vagy inkább gyengítette a főszereplő teljesítményét. Monica Opra nagyszerűen énekelt, a brassói Castellani Philarmonie zenekara kiválóan játszott, Édith Piaf, Patricia Kaas, Mireille Mathieu, Dalida, Nana Mouskouri, Joe Dassin, Francis Lai dalai a múltba röpítették a nézőt, és valahogy mindenkiben nosztalgiát ébresztettek. Hogy mikor és hol ismertük meg ezeket a slágereket, miként fészkelték be magukat lelkünkbe, nem emlékszünk már, csak azt érezzük, hogy minél több újabb és újabb hétköznapi megasztárocska próbál elkápráztatni bennünket, annál frissebben és fényesebben tudnak előtörni a múlt mélyéből a kellő alázattal és hozzáértéssel megszólított igazi nagyok.