Gépcirkuszt több évtizede nem láttak még a szülők sem, a Tintaló társulat kis sátrába, a kaposvári, zalaegerszegi, budapesti, kolozsvári bábosok előadásaira, a baróti, csíkszeredai, nagyváradi együttesek koncertjeire, a helybeli és környékbeli, illetve testvérvárosi meghívott iskolások mindenféle produkciójára folyamatosan volt nézőközönség – ezek műfajilag a karatebemutatótól a mosonmagyaróvári diákok által hozott szigetközi, rábaközi és széki táncokig terjedtek –, de ez csak a fogyasztói része volt az egésznek, az igazi Gyuri-muri az aktív részvételt kívánó tevékenységeket jelentette. Lássuk csak: volt ott kontyafonta fodrászat, kencekente kozmetikus, cukorfalatozó cukrászda, cserépkutatta régész, gombvarrta szabó, bélyegküldte postás, fánksütötte pék, agyaggyúrta fodrász, homokozta rajzológus, kimerített papírmunkás, pacsirtagyúrta masszőr, az egyik sarokban kukatündér, a másikban fotóműhely, a harmadikban ripityán cseréppakolgató és mindenütt játékok.
Fel lehetett ülni a mentőautóra, a kukásautó a kézmosásnál segített, és közlekedni sem hétköznapi módon szokás a mesevárosban: gólyaláb, bőröndvonat, talicska-taxi, sőt, kerékpár-terapeuta állt az érdeklődők rendelkezésére. Kincs­horgászatot is szerveztek, és a lista még mindig nem teljes. Volt még egy igen fontos intézmény, receptre írt patikus is az egyik soron, ahol elbeszélgettek a betérővel, és a megfelelő orvossággal – pironkodás-pirulával, önbizalom-gerjesztő vitaminnal, netán hencegés-csillapítóval – bocsátották el; vagy húszféle bajra kínáltak gyógyírt, némelyiknek a felnőttek is hasznát vennék...
Jó volt gyermeknek lenni ebben a mesevilágban, a programokat szervező intézmények, civil szervezetek, önkéntesek kitettek magukért, ezt még sokáig emlegetni fogják, akik a Süsü téren mindenről megfeledkezve játszhattak a hétvégén.