Sem a történelem, sem a hagyomány nem számít manapság, mert azok, akiknek ilyesmi nincs és nem is volt, nem értékelik. Mi az igazi oka annak, hogy egyre inkább elmélyül a gyalázkodás Erdély-szerte? Egyesek már azt sem tudják, mit is kezdjenek a demokráciával, szabadsággal, méltósággal, mert az eddig nekik nem volt.
Így hát vergődnek, mint a partra dobott hal, és aljasabbnál aljasabb dolgokat követnek el, hogy bántsák a magyarságot, pedig köszönettel tartoznának a nemes Mikeseknek, Mikóknak, Szentkeresztieknek, Béldiknek és sok száz magyar nemesnek, akik annak idején munkát és életet adtak a románságnak.
Nap mint nap újabb provokációkat indítanak, csak kapásból sorolom: Nagyváradon a Szent László-szobrot nem engedik visszaállítani a város főterére, Aradon a Szabadság-szobrot rendszeresen meggyalázzák, Kolozsváron a helységnevet csak románul írják (kincses Kolozsvár?), ugyanúgy az utcaneveket Marosvásárhelyen (súlyos büntetések kirovásával az ellenkezőknek), a székely szabadság napjának megünneplését nem engedélyezték, Marosvásárhelyen még a piaci árura is román cetlit kell kitűzni, Sepsiszentgyörgyön a himnuszunk elénekléséért büntetnek, perelnek, Kovásznán az ortodox egyháznak ingatlant ajándékoznak, Kézdivásárhelyen a székely zászlók ide-oda költöztetése kapcsán bírságolások folynak, Gyergyószentmiklós polgármesterét tartásos székelysége miatt üldözik, Uzon község polgármesterét megbüntették a székely lobogó kitűzéséért, Szentivánlaborfalván március 15-én elkobozták a kint lobogó székely zászlót, és kárt tettek a kapuban is, az Úz-völgyi ezeréves határ vámházának lerombolásánál meg 2014. augusztus 26-án szemtanú voltam.
Igaz, nem csak a fejsze élében, a fokában is van hiba.
Sepsiszentgyörgyön csak nagyon kevesen mentek el egy olyan fórumra, ahol a szép magyar nyelv használatáról és annak elkorcsosodásáról volt szó. Nem jelennek meg a szentgyörgyiek a megyei könyvtár vagy a Székely Nemzeti Múzeum termeiben rendezett könyvbemutatókon, történelmi előadásokon, még a marosvásárhelyi fekete márciussal kapcsolatos könyvbemutatón és filmvetítésen sem, pedig sok emberben felébresztette volna az alvó oroszlánt.
Ilyen eseményeken, sajnos, a jelenlét egyre csökken. Kik intézzék ezek után a magyarság sorsát nálunk? A kulisszák mögött nagyon sokan elégedetlenek, mégsem lépnek színre. Ez így nem jó!
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva
