Tisztelt mikóújfalusiak, tisztelt újságolvasók!
Szomorú szívvel, összeszorult torokkal írom ezt az újságcikket. A múlt héten hallottam egy mikóújfalusi lakostól, aki még szomszédom is, hogy a Mikes gróf leszármazottja állítólag megbízott valakit azzal a feladattal, hogy a falu meg nem művelt földjeit próbálja meg összeszedni az emberektől, hogy megműveljék, beültessék azokat.
Tényleg jó ötletnek tűnik, hogy valaki észbe kapott, és rájött, ideje volna felszántani, beültetni, termelni valamit az évekkel ezelőtt felhagyott földterületeken.
A rendszerváltáskor én még gyermek voltam, a vakációt ott töltöttem Mikóújfaluban a nagyszüleimnél. Most is magam előtt látom nagytatámat, miképpen jött haza az úgynevezett kollektívből. Amikor belépett a házba, a televízió éppen a volt diktátor és felesége kivégzését közvetítette. Mindenki arról beszélt, milyen jó, hogy ez a rendszer véget ért, mert mindenki visszakapja majd azt, amit beszolgáltatott. Így is történt, visszaadták az állatokat, a szántókat, illetve a kaszálókat. Mindenki örvendett, hogy végre ennyi év után visszakerültek tulajdonába. Mi is kaptunk két ökröt, nagyon szép és okos állatok voltak, valaki nagyon jól betanította őket. Szerettem velük a mezőre járni, jönni-menni, szekerezgetni. Abban az időben még a hazajáró szarvasmarhacsorda két részre volt osztva, alszegire és felszegire. Akkor a felszegi csordában annyi tehén volt, mint most az egész faluban. Mindenki ment, művelte a földet, nagy része szarvasmarhafogattal.
Akkor még megművelték a földet a hegyoldalakban is, ma mindjárt az út mentén is parlagon maradnak a területek, mert mindenki azt mondja, hogy nem éri meg. Van is valami igazság benne, mert vagy a vadállatok tesznek kárt, vagy pedig a kétlábú állatok segítenek be a termésbetakarításba.
Régebben azért volt némi rend és becsület, mindenki ment és dolgozott magának, megtermelte saját szükségletére a pityókát, kukoricát, búzát stb. Mára azonban az akkori öregek kihaltak, az utódok hiába próbálják folytatni őseik munkáját, mert ha nem nagyban gazdálkodnak, és nincsenek saját gépeik, nem tudják ugyanazt végigcsinálni. De hogy várjuk, hogy a mai fiatalok dolgozni menjenek a mezőre, amikor még borvízért sem mennek el, inkább megvásárolják az üzletből azt az ízetlen szódavizet, nem értékelik saját természeti kincseinket...
Mikóújfaluban miért nem került egy gazdaember, aki a megmunkálatlan földek összegyűjtését vállalta volna? Már csak az a kérdés, hogy aki megtette, hogy tudja megakadályozni a termés kárba veszését.Az úgynevezett Tatárútban például az újfalusiak termését tönkretették a vaddisznók, a sepsibükszádiaknak is volt káruk elég.
Akinek van földje, ne felejtse el, hogy a megélhetéshez szükséges területeket annak idején nagyapáink sok munka árán, pénzzel vásárolták, Isten tudja, mennyi erőfeszítéssel. Éppen ezért legyen az illető bármilyen településről, ígérjen bármit, inkább gondoljuk meg kétszer a dolgot, mintsem szép lassan arra ébredjünk, hogy földek nélkül maradtunk. Eljöhet még az az idő, hogy szükségünk lesz földjeinkre, szükség lesz a termelésre.
Dobrica Róbert,
Sepsiszentgyörgy
