Villáminterjú Czegő CsongorralKitakarni a világ dolgait

2015. május 8., péntek, Közélet

Miniévadot tart Sepsiszentgyörgyön a gyergyószentmiklósi Fi­gura Stúdió Színház, mely során május 7-én Az arab éjszakát mutatták be, 8-án a Kés a tyúkban, 9-én pedig a Kövekkel a zsebében című előadást láthatja a közönség az új stúdióban. A budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott vendégjáték-sorozatról Czegő Csongort, a Figura Stúdió Színház igazgatóját kérdeztük.
 

– Miért tartottad fontosnak, hogy miniévadot szervezzetek Szentgyörgyön?
– Mert ezáltal bizonyos értelemben keresztmetszetét láthatják a szentgyörgyiek a Gyergyóban  zajló színházi munkának. Nyilván, nem tudunk teljes képet adni, hiszen több előadásunk nehezebben mozdítható, de ez a három darab érdekes lehet a sepsiszentgyörgyi közönség számára. Jelenlétünk másik, gyakorlatiasabb oka a Há­romszék Tánc­együt­tessel való teremcsere-programunk, illetve az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatása, amelyet a Tamási Áron Színházzal való együttműködésünkre ítéltek meg.
– Nem rossz ez a Szent György Napok utáni időpont?
– Ha nem meghívásra érkezik egy társulat, nagyon nehéz ún. „megfelelő” időszakot találni. Az intézményi sokszínűség, ami a város kulturális életét jellemzi, a városlakók számára gazdagságot, a kívülről érkezőnek viszont kuszaságot, átláthatatlanságot jelent. Sajnos, itt is, mint Székelyföldön bárhol, számos ember akad, aki óva int – segítőkészséget nehe­zebb találni. Én azért bízom benne, hogy a Figura előadásaira is kíváncsiak a szentgyörgyiek.
– Hogyan foglalnád össze rö­viden mindazt, amit jelenleg a Figura képvisel?
– A gyergyói nagyon kis színház, ahol évadonként öt-hat be­mutató készül, ezek javarészt értelmiségi rétegközönségnek szóló darabok. Ezt még akkor is be kell ismernünk, ha minden előadásunk a közérthetőségre törekszik: arra, hogy világosan beszéljen, hitelesen próbálja meg leképezni a bennünket körülvevő világot. Alapí-tásakor a Figura kísérleti, alternatív színházi műhely volt. Ennek a küldetésnek a folytatása, újragondolása, erre az alapkérdésre ér­kező válasz gyakorlatilag min­den, ami színházi téren az elmúlt két és fél évtizedben Gyer­gyóban létrejött.
– Két fontos színházi fesztivált is működtettek…
– Igen, az idei év a fesztiválok éve lesz, május 13-án kezdődik a dance.movement.theater nevű nem­zetközi tánc- és mozgásszínházi szemle ötödik kiadása, mely során négy napon át több hazai és magyarországi táncszínházi előadást mutatnak be Gyergyóban. A má­sik, Figura által gondozott nagy­rendezvény a Nemzetiségi Szín­há­zi Kollokvium, amelynek neve va­ló­színűleg sok szentgyörgyi számára ismerősen cseng. A kol­lok­vium Románia kisebbségi nyel­ven játszó színházait gyűjti egybe. Idei kiadása azt próbálja vizsgálni, hogy mit jelent egy közösségen belül a másság? Mennyire elfogadott? Mennyi­re problémás az együttélés egy-egy többnemzetiségű társadalomban? Magyar, német és jiddis nyelvű színházak mellett roma témákkal foglalkozó román nyelvű előadásokat, mellettük pedig hazai és külföldi társulatokat is szeretnénk vendégül látni Gyergyóban.
– Milyen érzés neked Sepsi­szentgyörgyön turnézni?
– Nyilván sokat jelent nekem ez a város, nagyon hosszú ideig éltem itt, rengeteg minden köt ide. Ettől függetlenül, nem érzem nagyobb kihívásnak, hogy itt lép fel a gondjaimra bízott társulat. A kihívás inkább az, hogy arra az estére közösség teremtődjék játszók és nézők között. Színházvezetőként meg inkább az, igaz dolgokat keressünk és találjunk, hogy munkánkkal ne elfedni, inkább kitakarni, megmutatni próbáljuk a világ dolgait.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 830
szavazógép
2015-05-08: Világfigyelő - :

Parlamenti választások Nagy-Britanniában

Parlamenti választásokat tartottak tegnap Nagy-Britanniában. A 650 választókerület csaknem 50 ezer választóhelyiségében az 50 millió brit választópolgár helyi idő szerint reggel 7 és este 10 óra – kelet-európai idő szerint 9 és 24 óra – között voksolhatott egyéni jelöltekre. A véglegesnek tekinthető eredmények a szavazatok összeszámlálása alapján ma délutánra várhatóak.
 
2015-05-08: Közélet - Hecser László:

Adomány Barótnak és a Laura Háznak

Közel harmincesztendős a né­metországi Pietlingtől kapott Iveco tűzoltóautó, de műszaki állapota és felszereltsége több mint kielégítő, sokat segíthet az emberi életek és értékeink megmenté­sében is. A  németországi település képviselői a Máltai Szeret­et­szolgálat egyik munkatársa, Michael Soldanski révén szereztek tudomást Barót tűzoltógépparkjának elmaradottságáról, s úgy döntöttek: fölös autójukat felújítják, és nekik adományozzák.