Megszólaltak tegnap Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág Utcai Református Egyházközség nemrég, a Szent György Napok alkalmával felszentelt harangjai: a gyületezet tizennyolc ifja tett konfirmációi fogadalmat, miután harangozás mellett vonultak be a templomba.
Bancea Gábor lelkipásztor alkalomhoz illő igét magyarázott: „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok, és lesztek nekem tanúim...” (Ap. csel 1,8) Éppen mennybemenetele előtt mondta ezt Jézus a tanítványainak, kifejezve, hogy nekünk a Szentlélek vezetésére és erejére van szükségünk az életünkben, hogy boldogok lehessünk. Kár a vallásért, mert valamikor magas hőfokú erő lüktetett benne – idézte Márai Sándort a lelkész, majd kifejtette, hogy a magas hőfokon lüktető erőnek nem szabad a múlté maradnia. Hisszük és reméljük, hogy a megnyert Szentlélek az evangéliumi hit által ma is életformáló erővé válik. Valahol a felszín alatt ma is új életek alakulnak, olyan ez, mint a várandósság. Ifjaink új, lelki emberekké fejlődnek, ha segítjük őket világra jönni. Szeressük őket, hogy a várat védők lelke erősödjék meg, és legyen győzelmes jövendő – mondotta a tiszteletes. A tízéves fennállását idén ünneplő gyülekezet 2011-ben tette le temploma alapkövét. Hamarosan felkerül a toronysisak, a gömbbe időkapszulát helyeztek. Az új templomot 2017-ben, a reformáció 500. évfordulóján szeretnék felszentelni.