A külföldi állam- és kormányfők, külügyminiszterek Vlagyimir Putyin orosz elnök kíséretében megkoszorúzták a moszkvai Vörös tér közelében lévő ismeretlen katona sírját a második világháborús győzelem 70. évfordulóján.
Az állami és kormányzati vezetők, többek között Hszi Csin-ping kínai elnök-pártfőtitkár, Pranab Mukherdzsi indiai államfő, Mahmúd Abbász palesztin elnök, Nicolás Maduro venezuelai, Raúl Castro kubai elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő és Tomislav Nikolić szerb államfő, valamint az Oroszországgal politikai-gazdasági szövetséget alkotó Kazahsztán vezetője, Nurszultan Nazarbajev elnök fejet hajtott a Sándor-kertben égő örök lángnál, majd a fotósok elé álltak. A közös fotón Vlagyimir Putyin jobbján a kínai elnök és felesége állt, mögötte Tomislav Nikolić szerb elnök, Robert Fico szlovák miniszterelnök a hátsó sorban, míg Roland Fabius francia külügyminiszter és Szijjártó Péter Nurszultan Nazarbajev kazah államfő mögött foglalt helyet. A vendégek ezt követően a Kremlbe vonultak az orosz elnök nevében rendezett győzelem napi ünnepi fogadásra.
A nagyszabású, nyugati elemzők szerint erődemonstrációnak szánt díszszemlére 68 ország és a nagy nemzetközi szervezetek első számú vezetőit hívták meg. Harmincan erősítették meg részvételüket. Közülük 27 állam- és kormányfő fogadta el a Kreml meghívását. A jubileumi rendezvényről az ukrán válság következtében megromlott kapcsolatok miatt távol maradt Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke és több nyugati, illetve európai uniós állam vezetője, valamint az EU vezetése. Kivétel Angela Merkel német kancellár, aki egy nappal később, tegnap látogatott el Moszkvába, és Vlagyimir Putyinnal együtt megkoszorúzta a második világháborús áldozatok emlékhelyét. Putyin az örmények tömeges legyilkolását népirtásként minősítő beszéde és jereváni látogatása miatt mondta le a moszkvai ünnepségeken való részvételt Recep Tayyip Erdogan török elnök. Elfoglaltságára hivatkozva nem jött el Moszkvába Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az utolsó pillanatban mondta le részvételét. Az európai uniós tagállamok vezetői közül Milos Zeman cseh államfő és Robert Fico szlovák miniszterelnök megérkezett ugyan Moszkvába, de nem volt jelen a díszszemlén. A koszorúzáson már részt vettek. Franciaországból és Olaszországból a külügyminiszterek érkeztek Moszkvába, ahogy Magyarországot is Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli. Ők sem vettek részt a díszszemlén.
A volt Szovjetunió széthullását követően létrejött független államok vezetői közül hiányzott a rendezvényekről Petro Porosenko ukrán államfő, akit meg sem hívtak. A balti államok vezetői, valamint Grúzia és a Moldovai Köztársaság államfői is távol maradtak.
Putyin apja portréjával menetelt
Saját apjának portréját tartva kezében haladt a Vörös téren Vlagyimir Putyin elnök a mintegy 250 ezer felvonuló élén a náci Németország felett az európai hadszíntéren aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából. Ez a felvonulás az immár negyedik alkalommal megrendezett Halhatatlan Ezred menetének keretében zajlik a győzelem napján. Kalinyingrádtól Vlagyivosztokig, akárcsak külföldön, mintegy ezer lakott településen a menetelők szeretett apáik, nagyapáik, a frontharcosok nagy arcképeit viszik fejük felett a magasba emelve. Az orosz államfő apja is részt vett a nácik elleni harcokban. „Büszke vagyok apámra, itt tartom kezemben az arcképét” – mondta Vlagyimir Putyin.