Amerikai lapokCameronnak meg kell küzdenie a brit és a skót szecesszióval

2015. május 11., hétfő, Világfigyelő

A jelentős amerikai lapok közül a The Washington Post és a The New York Times szombati kommentárja egyaránt azt emelte ki a brit választások eredményével kapcsolatban, hogy noha David Cameron miniszterelnök egypárti, konzervatív kormányt alakíthat, meg kell küzdenie azzal a nehéz feladattal, hogy megakadályozza Nagy-Britanniának az Európai Unióból és Skóciának az Egyesült Királyságból való kilépését.
 

A The Washington Post szerint a két kiválás katasztrofális hatással lenne az ország nemzetközi pozícióira. A centristának tekintett napilap rámutatott, hogy a Skót Nemzeti Párt történelmi sikerének valószínű következménye egy újabb függetlenségi népszavazás kiírása lesz, még ha a párt vezetője, Nicola Sturgeon ki is jelentette, hogy a kérdés nem szerepel a napirenden. Cameronnak, aki korábban nagyobb önállóságot ígért Skóciának, nehéz lesz megtörnie a referendum irányába ható politikai lendületet.
A brit kormányfőnek menedzselnie kell azt a maga okozta problémát is, hogy megígérte: 2017-ben népszavazást írat ki a brit EU-tagságról. Ezt megelőzően kemény tárgyalásokat kell lefolytatnia az unió vezetőivel, akik vonakodnak a jelentősebb engedményektől Londonnal szemben, valamint saját pártjának euroszkeptikusaival, akik megpróbálják majd elszabotálni a kormányfő törekvését, hogy Nagy-Britanniát megtartsa az unión belül.
A The Washington szerint Nagy-Britannia befelé fordulása és a katonai kiadások további visszafogása miatt valószínűleg folytatódik majd az amerikai–brit szövetség lassú hanyatlása, amely a hidegháború idején kulcsfontosságú volt az Egyesült Államok globális vezető szerepe szempontjából. Barack Obama elnök számára, aki szintén csökkentette hazájának nemzetközi ügyekben való részvételét, ez nem jelent majd kü­lönösebb aggályt, de annak az utód­jának, aki megpróbálkozik majd helyreállítani az Egye­sült Államok hatalmát a Közel-Kele­ten és máshol, meg kell majd ta­lálnia a módját, hogy ezt brit támogatás nélkül tegye meg.
A The New York Times arra hívta fel a figyelmet, hogy Anglia és Skócia ma lényegében nem egy ország, hanem kettő, és mindkettőben egyetlen párt gyakorolja a hatalmat. A liberális napilap szerint, ha Nagy-Britannia az Európai Unió elhagyásáról dönt – ami nem valószínű, de egy többségi konzervatív kormány esetén mégis jelentős lehetőség –, akkor az Európa-párti Skócia csaknem biztosan előáll majd egy újabb függetlenségi népszavazással, amely ezúttal sikeres lehet. Cameron tárgyalásai Brüsszellel nem lesznek könnyűek, mert az emberek és a munkaerő szabad áramlásának általa szorgalmazott módosításához szerződésmódosításra lehet szükség, ami bonyolult és hosszadalmas eljárás. De még a szerződésen kívüli változtatásokhoz is szükség van mind a 28 tagállam beleegyezésére. A lap kiemelte, hogy Cameronnak a populista függetlenségi párt (UKIP) gyenge választási szereplése után a saját pártján belül kell jelentős ellenállással szembenéznie a brit EU-tagság ügyében: az előző összetételű parlamentben a konzervatívok egyharmada volt határozottan Európa-ellenes, és ez az arány most sem változhatott meg jelentősen. Nem kizárt, hogy közülük többen átpártolnak a UKIP-hoz, amely ugyan csak egy mandátumot szerzett, de a szavazatok 13 százalékát kapta. A New York-i újság idézte Mujtaba Rahmant, az Eurasia Group tanácsadó cég elemzőjét, aki szerint az EU-ból való brit kilépés kockázata megrázkódtatja az európai politikát az elkövetkező két évben.
A The Wall Street Journal szerint a brit választások tanulsága az amerikai konzervatívak számára az, hogy olyan politikát kell folytatniuk, amely megnöveli a „gazdaság tortáját” és megreformálja a kormányzat nem működő részeit. A választók jobban akarják a növekedést, mint az újraelosztást – írta a konzervatív napilap.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 721
szavazógép
2015-05-11: Világfigyelő - :

Győzelem napi ünnepségek Moszkvában

A külföldi állam- és kormányfők, külügyminiszterek Vlagyimir Putyin orosz elnök kíséretében megkoszorúzták a moszkvai Vörös tér közelében lévő ismeretlen katona sírját a második világháborús győzelem 70. évfordulóján.
 
2015-05-11: Világfigyelő - :

A választás nem a skót függetlenségről szólt (Nagy-Britannia)

A skót miniszterelnök szerint a csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választások nem Skócia függetlenségéről szóltak. A választásokon a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) példátlan előretöréssel az eddigi hatról 56-ra növelte képviselőinek létszámát a londoni parlament alsóházában, vagyis megszerezte a brit parlamentben Skóciának járó 59 mandátum zömét. Ennek nyomán felerősödtek a találgatások arról, hogy napirendre kerülhet a skót függetlenségről szóló újabb népszavazás kiírása.