Idén a Víz Világnapja és a húsvéti ünnepek egymásra csúsztak, vízbevető hétfőt mindössze két nap választja el a március 22-i világnaptól. A víz, a tisztaság és egészség jelképe idén különleges és természetes becsben áll, a húsvéti locsolás, a szagos vízi puska kiemeli az élet mindennapjaiban nélkülözhetetlen elemet a megszokott felhasználási környezetéből, s a legszebb emberi kapcsolatok szférájába juttatja.
Szükség is van erre bár az efféle jeles napokon, mert egyébként megdöbbentő felelőtlenséggel pusztítjuk és szennyezzük vizeinket. Közvetlen környezetünkön mérhetjük le az iszonyatos felelőtlenség tombolását. Folyóvizeink medrei és ezek környéke förtelmesen néz ki. Állóvizeink — holt ágaink, tavaink — súlyosan szennyezettek, talajvizeink különféle mérgekkel telítettek. A társadalom és az európai közösségek szolidaritásának köszönhetően vidéki településeinken is nagyberuházásokkal próbálják helyrehozni azt, amit eddig a természet ellen vétettünk. Ivóvízvezetékeket, szennyvízelvezető rendszereket építenek ki.
A Víz Világnapjának honlapjáról olvasom, hogy világszerte a rendelkezésre álló ivóvíz 75 százaléka a mezőgazdaságban kerül felhasználásra. Az élelmiszerek több mint 40 százalékát mesterséges öntözéssel állítják elő. 2,5 milliárd ember szennyvízelvezetés nélkül él, évenként négymillió ember a szennyezett ivóvíz használata miatt pusztul el. A világ közel száz országában súlyos vízhiánnyal kell szembenézniük. Ebben a témakörben nem kell a világot bejárnunk, itt van a mi környezetünkben is a konfliktusok forrása. Elegendő, ha a Tisza szennyezésére utalunk. A ciánszennyezés után idén a kárpátaljai szenny és szemét árasztotta el a folyót. Napirenden a verespataki aranybányászat és -feldolgozás ciántechnológiás eljárása miatt kialakult perpatvar is, amely a Marost, majd a Tiszát és a Dunát veszélyezteti.
Vízgazdálkodásunkban a környezettudatos viselkedésé, a környezetkímélő szokásrendszer kialakításáé kell hogy legyen a döntő szó.
