Ha a jó ebéd után lepihen az ember, és már el is szunyókálna, könnyen megzavarja, ha egy betévedt házi légy (Musca domestica) éppen a karját, netalán a lábát, arcát választja sétatérnek, és ormányszerű szívó szájszervével letapogatja, táplálékot keresve izzadt testén. A csapkodó hessegetés – tudjuk – csak pillanatnyi sikerrel jár. És persze a nem épp békességes szavak sem óvnak az ismételt „megszállástól”.
Az emberhez szokott legyek (szinantróp fajok) nem képesek a szabad természetben megélni. Mind táplálkozás, mind élőhely szempontjából az ember lakóhelye jelenti számukra a fennmaradást. Hasonlóképpen a háziállatoknak is megvannak a csak istállókban, ólakban, vagyis ember létrehozta környezetben élő legyeik. Ezek csak véletlenszerűen tévednek be a lakásokba. Ugyanakkor, ha háziállatainkkal foglalatoskodunk, ezek a többnyire szúró-szívó szájszervekkel rendelkező fajok, mint a szuronyos istállólégy (Stomoxys calcitrans), megtámadnak, és igen fájdalmas szúrást ejthetnek az emberen. Ilyen szájszervük van a bögölyöknek is, strandon, mezőn, állataink közelében inkább borús, esőre álló időben észrevétlenül telepednek ránk, s mire lecsapnánk, már meg is szúrtak. Gyakori a szürke testű és szárnyú esőhozó pőcsik (Haematopota pluvialis), fájdalmas szúrásával.
A házi legyek két szárnya mögött a billérek szolgálnak egyensúlyozásra, míg lábuk karmai között a végízületen tapadópárna van, amely a függőleges felületen, mennyezeten, üvegablakon légüres teret hoz létre, és épp úgy pihennek vagy mennek ilyen helyeken is, mint a vízszintes felületen. Télen elpusztulnak, vagy nem bolygatott helyen megmaradnak. Ezeket gyakran ellepi az élősködő penészgomba (Empusa muscae), pusztulásukat okozva.
Fehér petéket rak le megtermékenyülés után különböző háztartási hulladékra, ürülékre, húsfélékre. Nyüzsgő fehér, lábatlan lárváit gyakran felfedezhetjük falusi, udvaron lévő árnyékszékekben. Három vedlés után szárazabb helyen bábozódnak, és négy-öt nap múlva jelennek meg a tonnabábból kikelt legyek. Látszólag csak kellemetlenül „szemtelenek”, valójában a mászkálásukkal baktériumos betegségeket (vérhas, tífusz, hólyagos himlő) is terjeszthetnek. Régebb a ragasztós légypapír, ma inkább vegyszeres vagy ultrahangos, feromoncsapdák használatosak az ablakokon elhelyezett hálón kívül a távol tartásukra lakásunktól.
Ha erjedő, rothadó gyümölcsöt, szirupot, lekvárt vagy pálinkáspoharat hagyunk szabadon, nemsokára megjelennek az apró muslicák (Drosophilidae család). Köztük a leggyakoribb a közönséges muslica (Drosophila melanogaster), az örökléstan, genetika fontos kísérleti rovarja.
