Valamikor Kézdivásárhelyt Háromszék Párisának nevezték, ez mára elkopott, csak az udvarterek hírneve maradt meg. Párját ritkító építészeti örökségünk megtekintésétől azonban elrettenti az utazót a látvány, ami a főtértől néhány méterre, a 13-as udvartérben fogadja.
El tudjuk képzelni az idelátogató arcát, amikor a főtértől alig húsz méterre meglátja a szétvert, lelakott épületet, ahol a rendezettségnek, civilizált életnek nyomát sem lelni. A kert nélküli udvart kosz, szemét, összetört bútor, rongyok és helyenként emberi ürülék díszíti. A lakásba nem mentem be, de az udvar elárul mindent. Nem lévén mellékhelyiség, egy gödröt ástak a tulajdonosok, és ott végzik el szükségletüket: ottjártamkor egy csapzott hajú, piszkos kislány állt fel a gödör mellől. Ez a gyerek a többivel együtt naphosszat a főtéren csatangol. Jóérzésű emberben megfogalmazódik a kérdés: a gyermekjogvédelmi szakemberek hol vannak? Ha csak kitekintene valaki a városháza ablakán, feltűnne a szutykosan kóricáló gyermek. Ez már elegendő lehetne ahhoz, hogy felkeressék a szülőket, és tájékozódjanak az életkörülményeiről...
A környéken lakók és idelátogatók folyamatos megbotránkoztatása sem megengedhető, de itt ráadásul halmozott fertőzésveszély léphet föl, ahogy az idő melegedik. Ha nem változik a helyzet, a szomszédok csak a szél járásában bízhatnak, hogy elviszi a mindennapi bűzt, amiben a nyári napokon részesülnek.
Az udvari szemét – állagát tekintve – nem többhetes, hanem több hónapos, és ezt az is alátámasztja, hogy elöljáróink már egy évvel ezelőtt tanácsülésen szóba hozták a „förtelmes” helyzetet, és megegyeztek abban, hogy ezt nem lehet tovább tűrni, tenni kell valamit. A jövedelem nélküli család panaszkodott, hogy nem képes önerőből felszámolni az általa teremtett helyzetet. A városatyák kifejtették: bonyolítja az ügyet, hogy magánterületről van szó, ez esetben korlátozottak a lehetőségeik. Annak idején az alpolgármester megígérte, hogy megkeresik a megoldást. Úgy látszik, ez nehezebb, mint ahogy első látásra mutatkozott, mivel a mai napig nem sikerült rátalálni. Pedig fogadkoztak az elöljárók, hogy kerítést és vécét építenek, kitakaríttatják az udvart. A szó elhangzott, és maradt minden a régiben.
Vajon tényleg lehetetlenség vagy csupán tehetetlenség a város szívében ennek a fertőnek a felszámolása?!
TÓTH LÁSZLÓ
