A „megalapozott, jobbító szándékú kritika jogát fenntartva” utasította vissza Tőkés László európai parlamenti képviselő azt az „egyetemes szintre dagasztott nemtelen politikai kampányhadjáratot, melynek – Bukaresttől Brüsszelig terjedően – a legfőbb célpontja: Orbán Viktor”. Hétvégén kiadott nyilatkozatában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy véli: igazából ettől kell féltenünk nemzetpolitikánkat.
Mint ismert, Magyarországon különösen, de Erdélyben is nagy sajtóvisszhangot kapott Tőkés Lászlónak egy nemrégiben elhangzott kijelentése, mely szerint már ő sem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját. Tőkés László szerint a Magyar Nemzet budapesti napilap múlt héten ostromolta azzal a kérdéssel, hogy nyilatkozzon a magyar nemzetpolitikáról. „Amit mondtam, megmondtam – fölöslegesnek és a sajtógyakorlattal ellentétesnek tartom azt, hogy saját megnyilatkozásaimra reflektáljak. Ráadásul nyilvánvaló volt számomra, hogy a tudósítás szerzője szelektív és célzatos módon túlreagálta a Borbély Zsolt Attila könyvének bemutatóján részt vevők sorából érkezett kérdésekre adott, a nemzetpolitikára vonatkozó válaszaimat, éspedig azzal a szándékkal, hogy Tőkés Lászlóval üttessék Orbán Viktor miniszterelnököt. Következésképpen újabb nyilatkozatokkal nem kívántam esetleges provokatív kérdéseknek felülni, és ezzel is tovább »habosítani« a balliberális sajtó által túllihegett kritikus szöveget, illetve helyzetet” – áll Tőkés László közleményében. Felidézte továbbá: a lap május 15-i számában vezető határon túli magyar politikusok megszólaltatása által igyekezett kiélezni, sőt, eszkalálni a témát. „Ezen összefüggésben talán senki számára nem kérdéses, hogy az érintett felek megszólaltatásának demokratikus álcája alatt jeles országos napilapunk illetékesei elsősorban és mindenekelőtt szintén Orbán Viktort, a nemzet Miniszterelnökét akarják üttetni – szerény személyemmel egy kalap alatt” – véli az EMNT elnöke. Szóvá teszi, hogy az alantas törekvésre végül kizárólag az RMDSZ és az MPP képviselői voltak vevők, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, valamint a szintén megszólaltatott felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar vezetők nem. Majd leszögezi: ő maga és a mellette álló erdélyi nemzeti, polgári oldal még akkor is elvhű módon kitartott Orbán Viktor mellett, amikor az RMDSZ minden további nélkül Gyurcsányékhoz csatlakozott le, elnöke, Markó Béla pedig a Fidesz határon túli „politikai ciánszennyezéséről” vizionált.