A nagyajtai unitárius templom első orgonája azon „veterán” hangszerek közé tartozik, amelyek az 1820-as években készültek, és jelenlétükkel – bár most épp nem működnek – tanúi az erdélyi orgonaépítés történetének.
Az első adatok az orgona készítésére vonatkozóan az 1822-es számadásos jegyzőkönyvben találhatók. Ezek azt mutatják, hogy az orgonára a szükséges pénzt a falut utcákra, „szegekre” felosztva gyűjtötték. Voltak nemes lelkű emberek, akik tekintélyes összegeket adományoztak e célra. Hadd álljanak itt tanúságként Gál Jenő néhai nagyajtai lelkész özvegye 1999. december 9-én keltezett levelének sorai: „1822 – a nagyajtai Szolga család, Mosovski doctor úr és az ürmösi Maurer család nagyobb adományából orgonát vásárolnak”. A jegyzőkönyvek még említik Donáth Györgyné Csedő Theresia és Czirjék Gáborné asszonyt is. Az összegyűlt pénzből a korabeli számadások szerint az orgonakészítő mester 650 Mft-ot kapott munkájáért. Nevét a levéltárban őrzött levélből tudhatjuk, amelyet az 1827-ben tartott püspöki vizitációkor említenek: „Levelek – 27. 1819-ben 22 Aug. Ajtel Andrással a Nagy Ajtai Templomban készítendő Orgonarol szollo Contractus”.
Andreas Eitel (1772–1837), Nagysinken született (a számadásos jegyzőkönyvek említik a Nagysinkről való szállítását), Johannes Prause társa, majd utóda. Korai orgonáit Fogarashoz közeli evangélikus templomokban építette, majd Székelyföldön tevékenykedett. 1822-ben Kolozsvárra költözött, ahol 1837. március 28-án hunyt el.
Íme az ajtai orgona leírása az 1827-es püspöki vizitációs jegyzőkönyvben: „Nap keleti végiben építtetet megint fából egy metszett párkányokkal ékesített borításu kar, melynek közepébe vagyon állítva a Claviaturatol az Éneklő Mester űlő széke által megválasztott hat mutatioju ujj Orgona, igen szépen metszett koszorukkal és czirádákkal, virágtartó edényeket ábrázoló fa gombokkal ékesíttetve, a hat mutation kivül Dobja és Tremulája is lévén.”
Az orgona első javítása 1855-ben történik: „a múlt évben kötött egyezmény következtében, orgona művész s festész Balás Móses megérkezett az Orgona kiigazításához és megfestéséhez.” Balázs Mózest mint lókodi (abásfalvi) lakost említik a források, akit Dávid István Erdély műemlék orgonáiról szóló könyvében „az udvarhelyi székelység orgonaépítőjének” nevez. Ezért a munkájáért 69 koronát fizetett neki az egyházközség.
Az 1860-as évektől az orgona javításra szorul, alapot hoznak létre, amely 1879-ig annyira megnő, hogy elhatározzák: „az orgonán a szükséges javítás tétetnek meg.” 1880 júliusában határoz a keblitanács: „az orgona annyira elromlott, hogy tökéletesen használhatatlan, tehát múlhatatlanul javítódjék meg, melyre orgona művész Nagy József Brassóból megalkuvásra hívassék meg.” A szerződés részletesen leírja a szükséges javításokat. A hangszert portalanítja, új fúvót készít, a hanglábak szelepeit, a dugókat, csúszkákat kijavítja, sípokat forraszt vagy kicserél, új billentyűzetet készít „fehér csonttal borítva, a félhangokat ébenfából”, és egy fontos módosítás is: „használt sípokból az orgonán egy változattal dugott nyolc lábas flótával nagyobbitódik”. Mindezekért a brassói orgonakészítő mester 300 o.é. forintot kapott.
Az így feljavított orgona a századforduló utáni évekig hűségesen szolgálja az egyházközséget. Egy 1908-ban készült leltárban mint „egyházi szerelvény” szerepel 1000 korona értékben. A hangszer már nem működik a legjobban, javítása érdekében műsorral és tánccal egybekötött mulatságot szerveznek. 1911-re „orgonánk annyira meg van gyengülve, hogy pár év alatt teljesen használhatatlanná válna, de már most sem tud megfelelni ama várakozásnak, mely az emberi kebelben az imádkozó érzést felkeltse”. A lelkész egy új orgona készítését javasolja, amit a közgyűlés el is fogad. Bár eredetileg a régi orgonát „a Nagysolymosi egyházközség átvenné 100 koronáért”, utólag a lelkész levélben sajnálatát fejezi ki a nagyajtai egyházközségnek, amiért anyagi gondjaik miatt a vásár elmarad: mert „a szállítása, felállítása valamint a müködésbe hozása 500 vagy 600 koronába került volna”. Nagyajtára 1912-ben az új orgonakészítés körüli sürgés-forgásban érkezik Fogarasról egy átirat, „mely szerint, kéri az egyházközséget, hogy a régi orgonájával a fogarasi egyházközséget ajándékozza meg”. A kezdet nehézségeivel küzdő egyházközség nagy örömmel fogadja az ajándékot. „Bedő Ferenc felmutat egy levelet, amely szerint Nagyajta unitár egyházközsége használaton kivül helyezett orgonáját a fogarasi unitár egyházközségnek ajándékozza ingyen.”
De mi legyen a használhatatlan orgonával? „Albertffy Sándor brassói búzgó Afia, egy fuvarral beviteti Brassóba, az ottani egyik orgona mesterhez, aki rendbe fogja szedni az orgonát.” Áprilisban a gondnok meglátogatja az orgonaépítőt, „Eischenk K. orgona javítónál megtekintette az orgonát. Elég jó karban levőnek mondja, de ez egy kissé nagy a mi viszonyainkhoz képest”. Az orgonát az imaterem egyik szegletébe helyezik, így elmarad a karzat építése. Szakértői vélemény születik a kész hangszerről: „Az orgona teljesen megfelel a célnak. Keblitanács, a szakértő véleménye és a hallott játék után Einschenktől átveszi az orgonát és a rendelt 650 K. kiutalását elhatározza, az orgona készítőnek.”
1915-ben az „orgona fúvója észrevehetően romlik”, ezért felkérik Einschenk Károlyt a javításra, „akivel még mindig nem történt meg a végleges leszámolás”. Három évvel az orgona elkészülte után, 1936-ban javításra szorul a hangszer (!). Erre csak 1939-ben kerül sor, amikor az újonnan érkezett lelkész, Lukács Mózes megjavítja az orgonát, és nemes lelkűen visszautasítja a felajánlott pénzt, mert „az egyházközségnek minden banira szüksége van”.
1966-ban még működik az öreg hangszer. Sofletea Marosi Ágnes, az egyházközség jelenlegi gondnoka szerint ezekben az években még használták, de több írásos bejegyzés az orgonáról nincs. A vándororgona kissé megpihent, bár utunkon Enyedi Pál, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének tanára, orgonaművész pár percre megszólaltatta. Andreas Eitel, Balázs Mózes, Nagy József, Carl Einschenk, az erdélyi orgonaépítészet nagyjainak keze nyomát hordozza ez a hangszer. Jó lenne hallani újból a hangját!
