A szerző által nem remélt méretű visszhangot váltott ki a Székelyföld modernizációs kényszerét felvető írás (Székek földje — Székelyföld? — Háromszék, Hargita Népe, Szabadság, 2008. január 8.). Ezért érzem egyfajta megtisztelő kötelességemnek, hogy az eddigi nyilvános hozzászólások alapján én is megpróbáljak néhány tanulságot megfogalmazni, és vázoljam a folyamat általam lehetségesnek vélt folytatását.
Úgy gondolom, hogy a kialakult eszmecserét tehát nem lezárni, de egyre pontosabb tematikai keretek között kiteljesíteni kell(ene).
Csalódást kell okoznom minden éles elméjű, vesémbe látó elemzőnek, aki politikai boszorkánykonyhát, pártmegrendelést sejt a vitaindító mögött. Az írás valóban megrendelésre, jobban mondva felkérésre készült. Mégpedig a Hargita Népe főszerkesztőjének felkérésére.
A kialakult vita, a sokféle műfajú és tartalmú hozzászólás azt igazolja, hogy a téma (a székelyföldi térség jövőjének, fejlesztéspolitikai problémáinak kérdése) az érdeklődés előterében áll.
Le kell szögezni, hogy kritika és továbbgondolás egyaránt szükséges és hasznos, jól kiegészítik egymást. Ugyanakkor a ,,KARESZ HÜJE GYÖNGYI HÜJE csak én vagyok okos…" típusú megnyilvánulás nem tekinthető kritikának, legfeljebb félresikerült (vagy éppen nagyon jellemző) önkifejezésnek.
A hozzászólásokban megjelent anyagok jelentős része azt igazolja, hogy erről a témáról lehetséges a bodegai hangnemű véleménynyilvánításnál (lásd: a szerző ilyen meg olyan) és a politikai münchhauseneskedésnél (lásd: Hargita és Kovászna megyét egyesíteni kell) komolyabb diskurzus is.
Tanulságos volt tapasztalni, hogy — tisztelet a kivételeknek — vannak webfelületek, melyek még részlegesen sem tartják kordában a hozzászólásokat. Súlyozás nélkül, egyformán engednek át depressziós rágalmat és igényes szakmai elemzést. Ennek következtében sok hozzászóló inkompetenciája végre öntollából kerül napvilágra. Cserébe ezen auktorok kizárólag csak saját rögeszméjüket képesek ismételni, a fanyalgáson nem nagyon tudnak túllépni. Jó, elfogadom. Túllépnek saját árnyékukon. És azonnal beesnek saját kognitív sáncaik mögé. Onnan sugározzák ki aztán a végtelen önsajnálat kimeríthetetlen tárházát. De én ma másról szeretnék értekezni.
Újabb nagyívű dolgozatomat két részre próbálom tagolni: egyik az általam továbbgondolható kritikák, reflexiók szubjektív áttekintése, a másik pedig a továbblépés lehetőségeit tartalmazza az ,,egyikből" levont tanulságok alapján.
A modernizáció listája
Ami igazán fontosnak tűnik, napvilágra kerültek olyan szakmai, szakpolitikai és politikai vélemények, melyeknek szerzőit nyugodtan vádolhatjuk (a törzsi-széki alakulat ösztöneivel és érdekeivel szembeszegülő) ,,együttműködési készséggel". És manapság, mikor már a saját bőrünkön érezzük a hajdani szabadkőműves igazságának (,,a járdát nem kiharcolni, hanem kikövezni kell") időszerűségét, a partnerségre való hajlandóság alapvetően fontos. Kiemeltem tehát néhányat azokból a megállapításokból, amelyek a térség helyzetével, fejlesztési lehetőségeivel való komoly szembenézésre utalnak. Ezek a megállapítások egy fejlesztéspolitikai diskurzus fontos elemei lehetnek.
Sylvester Lajos (A lakossági akarat súlya — Háromszék, 2008. január 9.) a pontosan négy évtizede végrehajtott megyésítésre utal vissza. Ugyanakkor maga az írás címe sejteti a megoldás egyik összetevőjét. (Vagy annak hiányát?) A székelyföldi együttműködés hiányáról pedig ezt mondja: ,,Akkor van baj, ha a buta rivalizálás, az egymást leszóló dölyfösség s az eredetieskedő kivagyiság válik hangadóvá."
Pozsony János (Székely dialektika — figyelo.ro, 2008. január 10.) joggal állapítja meg, hogy a vitaindítóban ,,különösen erős hiányérzetet hagy maga után a kérdés gazdasági perspektíváinak nélkülözése". Mentségemre szóljon, hogy a téma néhány regionális-politikai vetületét külön anyagban (Új? Régi? Jó?, Csíkszereda, Alutus, 2007) tárgyaltam. Az igaz viszont, hogy eléggé tudománytalan módon saját magamra mint alapvető könyvészetre nem hivatkoztam. Bár… Mindazonáltal úgy vélem, hogy a Székelyföld modernizációjának egyik kulcsa az EU-konform fejlesztéspolitika megteremtése. Ennek pedig alapkövetelménye a ,,székelyföldi fejlesztési régió". De erről később még bővebben esik majd szó.
Farkas Réka (Kié a felelősség? — Háromszék, 2008. január 11.) joggal fájlalja, hogy ,,elmaradt a Székelyföldi Fejlesztési Intézet életre hívása". Egy ilyen intézet — mondom én is — dolgozhatna ki ,,egy modern, a mai elvárásokhoz illeszkedő, fejlődőképes modellt", mert ,,sürget az idő, félő, a régió végérvényesen lemarad a tovarobogó vonatokról".
Kadmon Ádám (Székelyek földje — Háromszék, 2008. január 11.) bár a modernizáció iránti igényt áttételesen „ultraliberális, ultrakapitalista globalizációs"-nak, ,,RMDSZ-esen demagógnak" minősíti, abban igazat ad a vitaindítónak, hogy még székek fejlődéséhez is ,,egy magasabb szintű, átfogó stratégia, keret kellene, amely megoldaná az ideális együttműködést, és az erőforrásokat mindig a legoptimálisabban osztaná le".
Sólyom István (Hét szék közt ne essünk a földre! — figyelo.ro, 2008. január 11.) szuggesztíven kiált fel. Bár tizennyolc év óta szajkózzuk, de még nem fogtuk fel, hogy ,,a demokrácia elsősorban… az egyéni felelősségvállalásról szól, arról, hogy cselekedeteinkért felelősek vagyunk. Felelősek önmagunk és közösségünk felé." A szerző által javasolt megoldás: ,,a civil szervezetek és a civil társadalom építésén, valamint a gyerekek, a felnövekvő generáció oktatásának, nevelésének kérdésén múlik". Ez így van. Amíg egy is a (Csíkszeredában!!!) kisebbségi történelmet tanító pedagógusok közül úgy tudja és oktatja, hogy a Barcaságban nem élnek csángók, és hogy a tömbmagyarság Maros és Hargita megyét jelenti, addig e téren is jelentős fejlődési potenciállal rendelkezünk.
Biró A. Zoltán (Székelyföld? Fejlesztés? — Hargita Népe, 2008. január 12.) kiváltja az érintetlen olvasó szemöldökének ráncolgatását, és kifejezetten szakmai irányba viszi el a vitát. Megoldásokat keresve megállapítja, hogy: ,,A térségi, kistáji tagolódás pedig az egyik legfontosabb székelyföldi fejlesztési potenciál lehet", de a szakmai kérdések ,,térségi fejlesztéspolitikában való hasznosítására ma még nincsenek meg a minimális intézményi és policy-keretek". És megint Sylvester Lajos (Székelyföld mint tudati tényező — Háromszék, 2008. január 12.), aki (bár mihamarabb igaza lenne) tényként kezeli a valamilyen módon egységessé váló Székelyföldet: ,,Egy leendő Székelyföld koordinált vezetésének a székekre (kistérségekre) kell alapoznia, s a vezetést arányos képviselettel lehet megoldani." Willmann Walter (Székely föld — Székely Hírmondó, 2008. január 15.) a székelyföldi fiatalok Székelyföldhöz való, már a közeljövő szempontjából el nem hanyagolható viszonyát boncolja: ,,Amit nem fogalmazott meg eléggé keményen, de még így is szíven üti az embert, az a fiataljainkban kialakult, kialakulandó székelyföldi jövőkép." És ebben a pillanatban, bő két héttel a vitaindító megjelenése után, elsőként szólal meg két háromszéki politikus. Antal Árpád, Tamás Sándor képviselők (Milyen Székelyföldet akarunk? — Háromszék) véleménye szerint ,,Biztasson az, hogy a kitartó munka és az együttműködés meghozza a várt eredményeket. Egy vállalkozó, adottságaival takarékosan és okosan bánó Székelyföld szemlélete, ahol méltányos fizetség jár a jó munkáért — megvalósítható, fenntartható szemlélet. De az ehhez szükséges munkát senki nem fogja helyettünk elvégezni. Ez a mi feladatunk." Tibori Szabó Zoltán (Merre tovább, Székelyföld? — Népszabadság, 2008. január 21.) írásával a legnagyobb példányszámú magyarországi napilapon keresztül Magyarországra is eljutott a vita híre. Mennyire szívügye a magyarországi tőkének Erdély vagy a Székelyföld? Ha még volt valakinek illúziója ezzel kapcsolatban, akkor Tibori Szabó ezt szenvtelenül tovább rombolja: ,,Nem esett szó az eddigi vitákban arról sem, hogy az elmúlt időszakban — néhány elszigetelt kivételtől eltekintve — a magyarországi tőke sem látott fantáziát a székelyföldi lehetőségekben, s hogy például a Székelyföldre az elmúlt években érkezett közvetlen külföldi befektetések Románia többi megyéjéhez viszonyítva is a legkisebbek." B. Kovács András (A régiók átgyúrhatók — Háromszék, 2008. január 23.) látszólag nem a székelyföldi modernizációs vitához csatlakozik. Nota bene, a következőkben idézett megállapítása a megoldás egyik igen fontos elemét is tartalmazza ,,Érkeznek a summák, itt a lehetőség — nekünk pedig a régiók mesterséges volta miatt sem adekvát terveink, sem céltudatos csapatunk nincs azok elköltésére. Mert ég és föld a brassói és a háromszéki megyei igény, mert Háromszéknek Hargita megyével kellene egyeztetnie, és nem Szebennel." A vitaindító megjelenése után három héttel megszólal egy hargitai politikus is. Zsombori Vilmos szenátor (Erős családok — erős falvak és helyi közösségek — Háromszék) írásának címe egyben a választ hordozó program is: ,,…olyan Székelyföldet kell akarnunk, ahol a közéleti vezetők számára — mind a beszédben, mind a tettekben — az emberek sorsa iránti felelősség a meghatározó". A Transindex, az Erdély FM és a Jakabffy Alapítvány által szervezett zártkörű beszélgetés általában a ,,rommagyar" modernizációról szólt. Néhány hozzászólás viszont tényszerűen is kapcsolódott a Székelyföld-vitához (Jó nekünk így is?, Minden kicsit dilettáns — Transindex, 2008. január 24—25.). Salat Levente megállapítja, hogy a modernizáció kérdéskörével ,,…Apáczai Csere János óta gond van Erdélyben. Az volt az a kardinális pillanat, amikor a modernizációt be akarta hozni valaki, és a közállapotok visszaverték. Azóta hordozzuk ennek a kudarcnak az ódiumát… A modernizációs felzárkózás azt feltételezi, hogy tisztán látunk a megoldásra váró problémák természetének a kérdésében… Végre rá kellene szánnunk magunkat, hogy egy igazán átfogó, jól átgondolt felmérést készítsünk az erdélyi magyar — és azon belül a székelyföldi — társadalom szerkezetéről, adottságairól és megoldásra váró problémáiról." No! Komment? Székely István: ,,…most kezd felnőni az a generáció, mely arra a kérdésre keres választ, hogy milyen feltételek közt szeretné leélni az életét, hogyan nézzen ki ez a társadalom. A ’89 után szocializálódott generációk egyre nagyobb súlyra tesznek szert. Lehet, hogy most kéne megfogalmazni ezeket az állításokat, mert van egy generáció, amely nem biztos, hogy megelégszik azzal, ami úgymond eddig adott volt." És a vitában újra egy hargitai politikus szólal meg, ezzel beállítva a megyék közötti döntetlent és a székek közötti egyensúlyt. Antal István képviselő (Jövőkép: exponálva! — Erdélyi Riport, 2008. február 7.) jó kis leltárát nyújtja azoknak az intézményeknek és létesítményeknek, melyeknek középtávon szerepük lehetne: ,,Kutatási, fejlesztési, technológiai parkok létrehozása a Sapientia Egyetem, illetve a Babeş—Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatai mellett. Törvényes keret van rá. Ilyenekre gondolok: Székelyföldi Turisztikai Fejlesztési Központ (Gyergyószentmiklós), vidékfejlesztés, környezetvédelem (Csíkszereda), megújuló energiaforrások (Energiaház — Marosvásárhely), agráripari park (Nyárádszereda), technológiai és innovációs park (erdőgazdálkodás, nem fémes anyagok — Székelyudvarhely), innovációs park (bioenergia, élelmiszeripar — Sepsiszentgyörgy). További lehetőségek: Közbirtokosságok Székelyföldi Szövetsége — Fatőzsde létrehozása, Szövetkezetek Székelyföldi Szövetsége a Hangya mintájára, erre a törvényes keret ugyancsak adott." Biró Z. Zoltán (Székelyföld, fejlesztés, szakmaiság — Hargita Népe, 2008. február 9.) hozzászólásában két fontos kérdésre nyújt választ: ,,Miért is fontosak a fejlesztési stratégiák?" és ,,Merre kell továbblépni?" Székedi Ferenc (Az út és a visszaút — Erdélyi Riport, 2008. február 14.) szerintem nagyon is indokoltan gyakorlati lépéseket tart halaszthatatlannak: ,,…a Székelyföld hatalmas kincse az a természetes környezet, amely ha a máshol tapasztalt kereseti-megélhetési-időtöltési és más lehetőségekkel társulna, akkor nagyon kevesen cserélnék fel másikra azt a helyet, ahol egyaránt megélhetik múltjukat, jelenüket és jövőjüket. A modernizációs törekvéseknek tehát ebben kell segíteniük, és bármilyen elméleten vagy politikai szólamokon innen és túl: nagyon gyakorlati lépésekkel." Herédi Zsolt (Kommunikációs mutatvány vagy modernizáció? — Háromszék, 2008. február 19.) leltárba veszi a modernizáció lehetséges változatait (,,anyagi és társadalmi modernizáció"), majd kimondja azt, amit Székelyföldön nem szívesen hallunk, és amiről még kevésbé szívesen beszélünk: ,,…a modernizáció kulcsfogalmai gazdasági és társadalmi vonatkozásban a versenyképesség és az innováció, illetve a meritokrácia és a nyitottság… A meritokrácia alapfeltétele a pályáztatás, a megmérettetés." Biró Z. Zoltán záró gondolatmenetéhez ,,…három folyamat kialakítása (helyi és kistérségi szintű stratégiai fejlesztési dokumentumok elkészítése, a szakma legitimációjának megteremtése és a térségi projektelit programszerű megerősítése), illetve e három folyamat összehangolása nélkül nem lehetséges beindítani tartós és eredményes Székelyföld-léptékű fejlődési folyamatot". Kapcsolódva négy következtetés kívánkozik billentyűim hegyére: a) A kialakult vita anyagai alapján nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy van intellektuális kapacitás a térségi fejlesztéspolitikai feladatok elgondolására. b) A vitaindító jelezte az együttműködésre való képesség hiányát. A vita azt mutatja, hogy — legalábbis szakmai szinten — az egymásra figyelés keretei megvannak, van együttgondolkodási készség. c) A témával való foglalkozást intézményesíteni kell. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan, szervezeti keretek között, programszerűen kell foglalkozni a kérdéssel az érintett térségi szereplők részvételével. Ezzel kapcsolatban rövid időn belül fejlesztéspolitikai szakmai fórumot fogok kezdeményezni, elsősorban a vita részvevőivel, fejlesztéspolitikában érintett további térségi szereplőkkel. d) Lépni kell és lépni lehet a fejlesztési régiók átalakításának ügyében. Ez csak az egyik, de kulcsfontosságú lépés. A következőkben összefoglalom az ezzel kapcsolatos legfontosabb kiindulópontokat.
,,Sto gyélájét?",
avagy ,,Új? Régi? Jó?"
Mielőtt a fejsze nagy fába történő vágása megesne, a kárpáti bánatos turulra kérek mindenkit, hogy a széki szerveződés ürügyén ne a legolcsóbb kötekedést válassza. Én nem a földrajzi, természetrajzi adottságok vagy történelmi tények (az EU regionális politikai szakzsargonjában ,,a földrajzi, társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális vagy környezeti körülmények") tiszteletben tartását kérdőjeleztem meg. Néhányan azért pedzették már, hogy a széki-törzsi berendezkedés viselkedésmintájával van nekem bajom. Ha nem tartanék attól, hogy végérvényesen le leszek jövevényezve (enyhébb változatban: néger, zsidó, homoszexuális), akkor akár azt is megkockáztatnám, hogy a széki-törzsi észgárdista fejekben vadul kóválygó homályt tartom kiszellőztetendőnek.
Mit kell tudni és/vagy figyelembe venni ahhoz, hogy ténylegesen megszülessen a Székelyföld jövőképe?
Elsősorban egy keret (framework) kell. Ez a keret az a valami, ami (finoman szólva) lehetővé teszi a kistérségi (pl. széki) fejlesztési elképzelések EU-konform térségi (regionális) keretben való összehangolását. És akkor azt lehet mondani, hogy a létező állapotból (helyzetelemzés), amennyiben bizonyos feltételek teljesülnek (kockázatelemzés), adott idő alatt egy kedvezőbb állapotba (célok meghatározása) kerül (stratégia kiválasztása) az emberfia.
És mint jeles kollégámnak, Mórickának, akinek mindenről csak ,,az" jutott az eszébe, mi tagadás, nekem a fejlesztési régiónál jobb keret ismereteim között nem bukkan fel. A mi esetünkben ez óhatatlanul a székelyföldi fejlesztési régiót jelenti. Ez lehet tehát a modernizációs kényszerre adandó válasz egyik eleme. Ami viszont a jelenlegi fejlesztési régiók ,,átgyúrásához" vezet. Ez kellene az egyik első, de határidőhöz kötött lépés legyen, amit meg kell tennünk.
Az eddig megszerzett EU-források a jelenlegi nyolc fejlesztési régión belüli eloszlása azt látszik alátámasztani, hogy a támogatásokat sikerült népességarányosan, és nem a fejlettséggel fordítottan arányosan elosztani. Régiókon belül a legtöbb forrást a legfejlettebb/legnagyobb népességű megyék szerezték meg. Ez például azt is jelenti, hogy a nem kiemelt régiókon belül a szegény és kicsi megyék fokozottan kerültek hátrányos helyzetbe. A jelenlegi régiós felosztás megváltoztatása az ország összes felzárkóztatandó térségének érdeke. Az csak ,,természetes", hogy a három erdélyi régióban a magyarok lakta megyék jellemzően vesztesek.
A jelenlegi fejlesztési régiók eddigi EU-s forrásbevonásának elemzéséből egyértelműen kiderül, hogy szükséges a jelenlegi felosztás átalakítása. És mára világos az is, hogy ez az átalakítás lehetséges. Az Európai Bizottság elnöke a bukaresti parlamentben RMDSZ-kérdésre válaszolva igen világosan kimondta: át lehet alakítani a fejlesztési régiókat.
A fejlesztési régiók létrehozásának szabályait ismerjük. Az eljárásrenddel is tisztában vagyunk. Az sem titok, hogy Románia e téren mit vállalt, és mire nem kötelezik az EU-s elvárások. (Romániát például senki és semmi nem kötelezi arra, hogy a jelenlegi régiós felosztást akár holnapig vagy holnaputánig változatlanul tartsa.)
A Regionális Politikát taglaló 21. tárgyalási fejezet Kiegészítő Dokumentuma tartalmazza az ideiglenes regionális felosztást.
Nemcsak, hogy ideiglenes a felosztás, de az első fejezet is az Ideiglenes felosztás címet viseli. ,,Románia tiszteletben tarja a vonatkozó EU-s rendeletet"— mondja a szöveg. Ezzel szemben ,,Románia szándéka a 2007—2013-as programozási időszak alatt megtartani a jelenlegi régiós felosztást" — mondja ugyanaz a szöveg.
Az 1998-as régiós felosztás nyilvánvalóan nem számolhatott a 2003-ban életbe lépett Bizottsági rendelettel, amelyben többek között az áll, hogy a fejlesztési régió népessége (ha nem közigazgatási régió) 800 000—3 000 000 lehet.
Az viszont már józan ész, netán jóhiszeműség kérdése, hogy a régiók létrehozásakor figyelembe kell venni ,,a földrajzi, társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális vagy környezeti körülmények"-et, mint ahogyan azt a rendelet leszögezi.
Merthogy a fenti szempontokat az első, 1998-ban elkövetett régiósítás közepette igencsak vitatható módon tartatták szem előtt.
Két romániai régió (Északnyugat és Dél) meghaladja a vonatkozó rendeletben rögzített népességi küszöbértéket. Ergo: ezt a két régiót EU-s nyomásra fogják átalakítani. Ami viszont összesen négy (az átalakítandókkal szomszédos Északkelet és Délnyugat régiók is) régió határainak módosulását jelenti.
2006 közepén az EuroStat hivatalosan kérte a Román Statisztikai Intézetet, hogy a két problémás régiót alakítsa át úgy, hogy a régiós felosztás a vonatkozó rendeletnek feleljen meg.
Ismérvek
az új régiók lehatárolásához
Amennyiben az új fejlesztési régiók (határai) egyben közigazgatási egységek (határai) is lesznek, a vonatkozó rendelet követelményeit engedékenyebben lehet követni, ugyanis az EU (jelenleg még) nem (szívesen) szól bele a közigazgatási egységek kialakításába. Tehát a lehetséges új lehatárolás(oka)t a jelenlegi megyék szerint kell tárgyalnunk.
Elsősorban a vonatkozó rendelet elvárásait kell tiszteletben tartani. Vagyis a lehatárolásnál figyelembe kell venni ,,…a földrajzi, társadalmi-gazdasági, történelmi, kulturális vagy környezeti körülmények"-et. Ez tehát EU-s nyelven az, amit mi a ’68-as megyésítésben, majd a ’98-as régiósításban nehezményezünk. Továbbá a régiók módosításának ,,…a népesség mérete tekintetében homogénebbé kell tenniük a regionális szerkezetet". Ez azt jelenti, hogy a népességi küszöbértékeket tiszteletben kell tartani. Ergo, az alsó küszöbérték lévén 800 000, Hargita és Kovászna megye népessége nem elegendő egy fejlesztési régió békés úton való létrehozásához. Még ez is a Székelyföld területi értelmezését ösztönzi. Ezért is kell az új fejlesztési régiókat úgy létrehozni, hogy az előbb-utóbb bekövetkező közigazgatási reform során minimális ,,határkiigazításokkal" az 1968-as megyésítés igencsak káros határvonalai a már idézett EU-s rendeletet tiszteletben tartva módosuljanak. Ha a közigazgatási határok módosulnak, abba az EU intézményei nem szólhatnak bele — még akkor sem, ha az adott közigazgatási határokon belüli régió nem tartja tiszteletben a népességi küszöbértéket.
Az önálló székelyföldi fejlesztési régió meghatározása elsősorban nem politikai, hanem szakmai feladat. A ma is létező szerencsétlen régiókat annak idején a politikum elég diszkréten hozta létre.
Ám a fejlesztési régió létrehozása a politikum határozott szerepvállalása nélkül nem lehetséges.
Ha bárki komolyan gondolja a ,,Székelyföldet", akkor annak elárulom, sok mindent kell és már el is lehetne végezni szakmai szinten, pl. statisztikai előkészítés, nemzetközi szakmai standardok szerinti szakmai indoklásanyagok előkészítése, a munka intézményesítése, lobbizás és egyéb ilyen nem látványos és az eljövendő választási kampányokban azonnal nem kamatoztatható ,,satöbbik".
,,Fogjuk meg, és vigyétek!"
Ó, türelmes és nyájas olvasó, ki eddig e szövegen átrágtad magad, és még mindig nem hagytál fel minden reménnyel, most joggal kérdezheted, hogy lepedőnyi szövegével mi a Ficus caricát (t)akarhat a szerző?
A szerző — nyilván másokkal együtt — vállalja, hogy kiveszi részét a fejlesztési régió kialakításával kapcsolatos munkából. Mert meg merem kockáztatni azt, hogy a vitaindító által kiváltott sok nyilvános vélemény máris jelzi: valami elkezdődött. És ez a ,,valami" el is vezethet valahova. Mégis, ha az utolsó utáni utolsó percben is, de össze tud fogni majd a Székelyföld? Vannak erre utaló jelek is.
Hogy nyugodt lelkiismerettel olvasgathassuk majd újra Salat Levente figyelmeztetését ,,…Ha megnézzük a történelmet, látható, hogy rengeteg politikai közösség tűnt el a korok süllyesztőjében. Egyik sem úgy tűnt el, mint a dinoszauruszok, hanem úgy, hogy a politikai elit nem hozta meg időben azokat a döntéseket, amelyeket meg kellett volna hozni. Nem ismerték föl azokat a dolgokat, amelyek a környezetükben átalakultak, és az idő átlépett fölöttük. Ezt fontos tudatosítani magunkban. Lehet azt mondani, hogy fontos ugyan a modernizáció, de mi hiába próbáljuk megcsinálni, mert nem lehet, ez nem a mi dolgunk. Szerintem van egy csomó minden, ami kifejezetten a mi dolgunk, és senki nem fogja megcsinálni helyettünk."
Csutak István
