Naphosszat a mikroszkóp fölé hajolva rendezgeti kedvenc rovarjait, az ormányosbogarakat. Tisztítja, lábukat, szárnyukat igazgatja, s közben gyönyörködik a parányi állatkák szépségében. Mert ami közönséges halandónak csak egy bogár, amitől egyik irtózik, másik csak odébb pöccinti, az számára valóságos csoda. Színesek, pikkelyesek, gödrösek — sorolja, és nem csak arca, de kedvenc témájára terelődvén a szó, egész lénye kivirul. Gyönyörködni bennük csak ilyenkor van ideje, kora tavasztól késő őszig gyűjti az ormányosbogarakat, aztán télidőben preparálja, címkézi, dobozolja. Kitartását, rovartani kutatásait nemrég Frivaldszky Imre Emlékplakettel jutalmazták. S a kitüntetés rangját még inkább emeli, hogy idén csupán a Frivaldszky Imre Emlékplakett ezüstfokozatát osztották ki. A magyar rovartan kiváló művelőjének — áll az érem hátlapján.

Kocs Irén 1979-ben került a Székely Nemzeti Múzeumba, akkoriban négy biológusa volt az intézmény természetrajzi részlegének — most, azaz immár 25 esztendeje egyedül van. Visszatérve a kezdetekre: újoncként a rovartani anyagot kellett átvennie, többek között a múzeum egyik leghíresebb és legértékesebb kollekcióját, a Diószeghy László-féle lepkegyűjteményt. De ez már feldolgozás alatt állt. Ott volt ellenben számtalan székelyföldi bogárkutatás eredménye, adományok is, melyek a pincében penészedtek — no, ezeknek az állatkáknak a megtakarításával, ecsetelésével kezdte pályafutását. S megfertőződött: bogaras lett ő maga is. Ott volt a pincében rejtőző anyag között Zilahi Kis Endre 20. század eleji ormányosbogár-gyűjteménye, ebből 883 darabot tudott megmenteni. Felkeltette érdeklődését, hogy a 308 fajhoz tartozó gyűjteményből mindössze öt volt a Székelyföldről — érdemes és kell is hát kutatni e vidék faunáját, fehér folt a még mai napig sem teljességgel megrajzolt rovartani térképen. Akkoriban Romániában senki sem foglalkozott az ormányosalkatúak rendszertani kutatásával, csupán a múzeum dokumentációs könyvtárában lelt egy régi határozókönyvet kutatási témája — az ormányosalkatúak biodiverzitása a Székelyföldön — segédeszközéül.

Kisváros, elszigeteltség, a kutatási pénz hiánya s a rendszer átka: elzártság a tudományos világtól — mindez nem akadályozta meg munkásságában. Családi kirándulásnak álcázott utakon végezte a gyűjtést, aztán a világ kinyílása óta a Természettudományi Múzeum munkatársaival. Az ormányosbogarak csoportja óriási, a Kárpát-medencében olyan 1500—1600 fajuk él, Magyarországon 1200 faj ismert, Romániában, változatosabb lévén a biotop, körülbelül 1300 faj élhet. A Székelyföldön 900 fajt becsül. Van-e jellegzetes székelyföldi ormányosbogarunk? — szegezném neki a kérdést. Ebben a helyben mondom! — vágja rá. Ez idáig 180 lelőhelyről a Székelyföldön 606 fajt gyűjtött be munkatársaival, ebből 219 új, melyeket előttük senki nem talált meg. Romániában több mint 30 faj új, ezenkívül van a tudomány számára új faj is köztük. Egyik Kommandóról, a Bászka-patak völgyéből való ennek genusa és faja is új. Poddlusány Attila, Európa egyik legrangosabb ormányosbogár-szakértője írta le 1998-ban, s felfedezője tiszteletére Bryodaemon kocsirenae-nek keresztelte — ami annyit tesz: Kocs Irén mohaszépe. A másik, a tudomány számára új fajt Hargita megyében fedezték fel, azt egy másik rovarászról, Rozner Istvánról nevezte el a fajleíró Bryodaemon roznerinek. De nagyon sok endémizmust is találtak, olyan fajokat, amelyek sem a magyarországi faunában és sehol a Kárpát-medencében sem élnek, csak itt, a Keleti-Kárpátokban. Hogy milyen a ,,bogaras" élete? Azonkívül, hogy olykor a fű szálát figyeli órákon át is, ha kell? Hát például egy fajt négy évig vadásztak. Első begyűjtött példányát a Hargita-hegységből, a Tolvajos-patak völgyéből írták le valamikor az 1900-as évek elején. Hol túl korán, hol túl későn keresték, négy év után sikerült begyűjteni végre azt a kimondhatatlan nevű kis ormányost. Őshonos, azaz endémizmus ez is, Hargita megyei, máshol sehol nem él.

— A legújabb eredmény — folytatja Kocs Irén belelendülve —, amit még nem is publikáltam, 2005-ben itt tartottuk a Kárpát-medencei természettudományos muzeológusok 23. találkozóját, Illyefalván kaptak szállást a meghívottak, ott fogtam egy ormányosbogarat, és kiderült, hogy a Kárpát-medencében új faj. Természetes hazája Fehéroroszország és a nyugat-szibériai síkság. Nem repülő faj. Hogy került ide? Kelet-Németországban 1946-ban jelezték az első példányt, valószínű, a második világháborúkor hurcolták be az oroszok ruházaton, bármin, és nagyon hamar elterjedt. A Kárpát-medencében ez az első lelet. Íme, mit jelent az emberi beavatkozás.

Kocs Irén kutatási eredményei, még ha széles körű érdeklődésre nem is számot tartóak, vitathatatlanul fontosak. Ha a középkor a hüllők kutatásának ideje volt, a mostani kor a rovarvilágé. Számtalan bogár vár felfedezésre. Ha itt, a Székelyföldön néhány év alatt ennyi új fajt sikerült meghatározni, mi lehet a trópusokon? — kérdezi inkább magától — talán kicsit sóvárogva — Kocs Irén. Rá a további székelyföldi kutatások mellett még egy fontos feladat vár: felállítani a gyűjteményét.