Mózes László
Csíksomlyóra zarándokolni: test és lélek tornája. Évente több százezren gyalogolnak ki a legnagyobb magyar katolikus búcsúnak otthont adó, két Somlyó-hegy közötti nyeregbe hitet s tartást erősíteni, gondolatokat pallérozni, csendet, békét, megnyugvást keresni.
Bár sokan emlegetik a pünkösdi csíksomlyói búcsút nemzeti, összmagyar ünnepnek, annak vallásos jellege, a mindenkori befelé fordulás lehetősége továbbra is felülír minden világi sajátosságot, ez Csíksomlyó esszenciája. Ám mivel évszázadok óta ferencesek doméniumán lépkedünk, kevésbé hangsúlyozott, de megfontolható, hogy pünkösd előtt s után egyaránt érdemes lenne azonosulni a ferencesek szemléletével, meríteni az egyszerűség és méltóság e ritka ötvöződéséből.
Jó arcokat, tekinteteket fürkészni a keresztalják között, jó érezni a hatalmas tömeg sehol másutt nem érzékelhető egységét. Történelmi tény, hogy ennyi magyar, székely ember szíve soha nem dobban olyannyira egyszerre, miként Csíksomlyón. Jó érezni ezt a békességet. Jó látni az alvó csángó gyermekeket, hallani az aligzöld levelek zizzenését Jézus hegyének északi oldalán, jó megpillantani a fák közül kilépőket, jó követni a zarándokok vég nélküli sorát. Még a májusi zápor is másként mos, mint bárhol máshol. Ennyi ember más körülmények között elviselhetetlen lenne, itt: halk morajlást, összekapaszkodást, együtt mondott imát jelent. S ha mindennek katalizátora, működtetője a hit, hát erre alapozva lehetne életképes jövőt tervezni.
Csíksomlyó megszokottsága ellenére mindig más. A szombati nagymisét magyarok milliói követik, e szentbeszédek tehát súlyosságra is rendeltettek. Böjte Csaba ferences szerzetes az általa hatalmas bazilikának nevezett csíksomlyói nyeregben öt esztendővel ezelőtt úgy fogalmazott, zarándoklásra soha nincs rossz idő, legfennebb gyenge ember, ám eközben gyengeségeink, gyarlóságaink legyőzésére ösztönzött. Az imádkozó, keresztény ember nem keseredik el, mondotta, nem jajveszékel, nem torpan meg, hanem hittel, alázattal cselekszik, így hát „vigasztalni, bátorítani kell, hinni az újjászületésben, újrakezdésben, hisz igazából mindenik szentírási történet erről szól”. Ne korlátainkat nézzük csupán, az élő Isten arra hívott, hogy legyőzzük gondjainkat, nehézségeinket, hogy összefogjunk, bátorított. ,,Szent István nem nyafog, nem siránkozik, hogy mennyi pogány ember van, hanem nekiáll hatalmas életerővel, munkával, imádkozó szeretettel egy új világot teremteni itt, a Kárpát-medencében. Milyen jó lenne, ha mi is ezzel a Szent István-i hozzáállással viszonyulnánk a magunk feladataihoz, nehézségeihez.”
Ha beszélhetünk Csíksomlyó örök üzenetéről, hát Böjte Csaba megfogalmazta.
