,,Nincs elégtétele a tanulásban", ,,Nincs elégtétele a munkájában" — hangzik el egyre gyakrabban, vagyis nem leli örömét benne. Az elégtétel márpedig az emberi szükségletek felsőbb szintje, ösztönzően hat a továbbhaladásra.
Mivel érzelmi állapotot jelez, és nem anyagi helyzetet, a statisztikák nem foglalkoznak vele, s általában az a megítélés, hogy rossz dolog, de az egyén gondja.
Pedig dehogy... Az a gyerek, akit nem dicsérnek, nem biztatnak a haladásra, és nem segítenek felfedezni kreatív énjét, unottá válik. Ebből következnek a gyengébb jegyek, gyengébb teljesítmény, iskolakerülés és az általánosan elégedetlen állapot.
Az a felnőtt, akit nem hagynak vagy nem biztatnak önálló lépések megtételére a munkájában, lehangolt lesz, értelmetlennek érzi munkáját, és csupáncsak a béréért dolgozik. Itt már dicséretről, erkölcsi és anyagi ösztönzésről csak kivételes munkakörökben, helyzetekben hallani. A kép lassan kezd Moldova Györgynek a ,,proletárról" alkotott torzképéhez hasonlítani, aki percenként továbbtesz egy elkészült darabot, és az elégtétel nélkül végzett, lélektelen munka gépiessé, bábbá változtatja.
Ez már a múlté, mondhatják néhányan, de ők nem a ,,sorkatonák" közül valók.
Drága pénzbe került felszerelni intézményeket, termelő- és szolgáltatóegységeket modern technikával, de vajon mennyibe fog kerülni helyrehozni a megsérült munkamorált, az alkotó egyéniség lelkét?
Addig is, amíg nem találjuk meg társadalmi szinten a helyes utat — mondjuk, a japán példát követve —, kárpótolhatjuk magunkat munkaidőn kívüli alkotómunkákkal, és ne feledjük el néha megdicsérni gyerekeinket — a gyengébb jegyek ellenére is — azért, mert kitartóak, akárcsak mi magunk.
