Tények:
* az elmúlt 25 évben számottevő az az anyagi, szellemi munka és pénzráfordítás, amivel próbálták megállítani a szórványosodást
* ezen erőfeszítések nemhogy megállítani, hanem még lassítani sem tudták az elszórványosodást
* 25 év alatt számos szórványunkról kihalt a magyarság
* az egyre gyorsuló elszórványosodás számos – 25 évvel ezelőtt – még tömbnek számító településen is érzékelhető
* ha nem történik gyökeres változás, könnyen kiszámítható: néhány évtized alatt eltűnik a csonka ország határain túli magyarság
* a határon túli magyarság eltűnése csak a nemzetben gondolkozó-érző magyaroknak fáj, mindenki másnak (Európai Unió, utódállamok stb.) dicséretes, elősegítésre méltó folyamat
* szórványban élni nehezebb, mint tömbben
* azzal, hogy a szórványban élőtől a magyarság érdekében nagyobb áldozathozatalt várunk, igazságtalanságot követünk el
* a szórványban élőknél – a rendkívüli esetektől eltekintve – nem lehet nemzetben gondolkozásról-érzésről beszélni
* a szórványban élőnél az, hogy „maradj szülőföldeden, szeresd szülőföldedet”, éppen ellentétes a nemzetben gondolkozással-érzéssel, mert ő a nemzethez kapcsoló pozitív élményeit csak a szórványból kikerülve tudja megkapni, átélni
* nemcsak eredménytelen, hanem butaság is attól várni el a magyarságért hozandó nagyobb áldozatot, akinek épp a nemzetben gondolkozása-érzése hiányzik
* a beolvadás a nemzetben gondolkozás-érzés hiányának egyenes következménye
* szórványban, beolvadás nélkül megmaradni, sőt, gyarapodni eddig még csak a zsidóságnak sikerült
Megoldás? Másképpen folytatni, mint eddig! Hogyan?
Még az állat is, nemhogy az ember, ösztönösen keresi a könnyebbik utat. Ha akadályozzák is útkeresését, attól még tovább teszi, legfeljebb energiájának jelentős részét nem a könnyebbik út megtalálására, hanem az akadályok leküzdésére fordítja. A jobbágyok elvándorlását nem igazán szüntette meg a röghöz kötésük törvénye, és a magyar diplomások Ceauşescu-féle Kárpátokon túlra helyezése-letelepítése alól is kibújt a többség. Sem a tudatlanságban tartással, sem a könnyebb élet kipróbálásának megakadályozásával a szórványban élőknél ma már nem érhetjük el helyben maradásukat, csak életminőségük további romlását. Ha akarnak, úgyis elmennek, és az akadálygördítések miatt csak megutálják szülőföldjüket. S ha éppen nemzettársaiktól tapasztalják az akadályoztatást, őket is megutálják, és még messzebb mennek. Reméljük, ma már ilyen embertelen módszereket nem is lehet, nem is akarnak bevetni a szórványban élő magyarsággal szemben, bár folyamatosan találkozunk ezzel az elgondolással, és tapasztalunk hasonló próbálkozásokat, mert ez – ha csak rövid távra is – egy könnyen kihasználható megélhetési forrás néhány gátlástalannak.
A zsidók vagy zárt tömbben (gettó), vagy szórványban éltek, mindenütt szoros kapcsolatot tartva egymással. Miért nem olvadtak be? Mert nagyon nagy hangsúlyt fektettek gyermekeik zsidó nevelésére. Gondoskodtak számukra jó iskolákról, és megkövetelték, hogy a gyermekük komolyan vegye az iskolát. Nagyon sokszor hallottam, miként sajnálkoztak a lágyszívű gojok a hajnalban előiskolába (hájdelbe) menő kis zsidó gyermekeken, de alku nem volt, ha nem tudtak megfelelő színvonalú zsidó iskolát létrehozni, működtették ezeket az előiskolákat, ahova mindennap hajnalban elküldték gyermeküket arra a két-három zsidó szellemű órára. Amikor a szokványos reggeli 8 órakor a többi gyermek megkezdte a hivatalos iskolát, a velük együtt tanuló zsidó gyermek is megérkezett, de úgy, hogy neki már megvolt a napi zsidó nevelése. Így lehetett nemzetben gondolkozásra-érzésre nevelni őket, és elkerülni a beolvadást a legvadabb szórványkörülmények között is.
A rossz iskola merénylet gyermekeink és jövőnk ellen. Ellenségeink elérték, hogy ma a világon csak elenyésző számú jó magyar iskola van, de elfogadható is csak kevés. Itt nemcsak intézményekre, hanem egyes évfolyamokra és osztályokra kell gondolni.
A jó iskola nemcsak oktat, hanem főleg nevel. Nevelni elsősorban közösségi élményekkel lehet, amit leginkább tanulmányutakkal, táborozásokkal adhatunk át. Ehhez a feltételeket megteremteni nagyon komoly és költséges feladat. Jó iskolát bárhol létre lehet hozni, ha van hozzá alkalmas személyzet, megfelelő létszámú diák és bőséges anyagi háttér. Mindezt szórványvidéken összehozni nagyon nehéz, de a tömbben élők között sem könnyű, még akkor sem, ha ott a magyar közösségi érzést nem laboratóriumi körülmények között, mesterségesen kell átadni. Létkérdésünk, hogy lesznek-e jó magyar iskoláink, mert a rosszak már túl sokat pusztítottak nemzetünkön.
Ma az állami iskolákban előírt tanterv miatt nem lehet eredményes nevelést végezni. De az iskolai tevékenység után ez megoldható. Ezt kell komolyan kihasználni. A szülőknek elenyésző beleszólási lehetőségük van az iskolák működésébe, de joguk és kötelességük a lehető legjobbat nyújtani gyermeküknek, ezért nem elítélendő, hanem pártfogásra méltó, ha az iskola kiválasztásakor tájékozódni, válogatni akarnak, s utána hozni saját döntést. Jó lenne, ha a szülők a szórványosodás szempontját is figyelembe vennék az iskola kiválasztásakor, és a tömbmagyarság kötelessége gondoskodni arról, hogy ez ne jelentsen számukra pluszterhet.
Aki rendelkezik egyházi műveltséggel, gondolja végig a bibliai tékozló fiú példázatát: a kisebbik fiú elmegy, de hazatér, és többé már biztos, hogy nem hagyja el otthonát; a nagyobbik, bár végig otthon van, mégsem otthona ahol él, és ezért bármikor elindulhat tékozló öccse útján.
Ha azt akarjuk, hogy a szórványbeli ne hagyja el végleg szülőföldjét és be se olvadjon, mutassuk meg neki a nagyvilág lehetőségeit, de a nemzethez tartozás örömét és a nemzetért munkálkodás nagyszerűségét is. Gondoskodjunk arról, hogy legyen számos és sokszínű közvetlen kapcsolata a tömbmagyarsággal. Tegyünk róla, hogy ő is nemzetben gondolkozzon-érezzen, valamint arról is, hogy ne legyen erejét meghaladó feladat megélnie a szülőföldjén. Ha ezek megvannak, akkor, és csak akkor, aki elég erősnek érzi magát, küldetéstudattal a szülőföldjén marad, sőt, egyben védőbástyája is lesz a tömbmagyarságnak. A többit pedig mentsük ki onnan, vagy sirassuk el.
DOBAI LÁSZLÓ (Erdély.ma)
