Őslénypark nyílik Barcarozsnyón

2015. június 12., péntek, Magazin

Délkelet-Európa egyik legnagyobb őslényparkja nyitja meg kapuit ma a Brassó megyei Barcarozsnyón.

A szórakoztató-központ 1,4 hektáron terül el és 45 életnagyságú dinoszauruszt sorakoztat fel. A parkban faágak közé épített házikók, mozi és számos meglepetés várja az érdeklődőket, akik a dinoszauruszok fejlődését végigkövető látványos úton haladnak végig. A parkot ötmillió eurós beruházással létesítették, a pénz 70 százaléka uniós forrásból származik, 30 százaléka pedig önrész.
Az életnagyságú, üvegszálból készített őslények némelyikének hosszúsága a 24 métert, magassága a 20 métert is eléri. A dinókat Romániában készítették olyan szakemberek technikai és tudományos hozzájárulásával, akik hasonló parkot működtetnek Németországban. A létesítmény tervezőit Steven Spielberg 1993-as filmje, a Jurassic Park ihlette.
A múzeumként is működő dinópark a hét minden napján látogatható, a belépti díj felnőtteknek 28, gyerekeknek 22 lej. A befektetők több mint százezer látogatóra számítanak már az első évben.
A dinópark alig pár kilométerre fekszik az egyik leglátogatottabb romániai műemléktől, a – tévesen Drakulához kötött – törcsvári kastélytól. A környékre utazók ugyanakkor a barcarozsnyói várat is meglátogathatják, mely a legépebben megőrzött erdélyi szász parasztvár.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 815
szavazógép
2015-06-12: Nyílttér - Gyila Sándor:

Megugatlak Budapest Fesztivál? (Álláspont)

Nem mind arany, ami fénylik! – tanítja a közmondás. Nem mindenki szász (etnikumú), akit Szásznak hívnak! Nem mindenki „titán”, aki fiatal. Újabban nem mindenki értelmiségi, aki diplomával büszkélkedhet – sorolhatnám napestig a párhuzamba állítható szomorú élettapasztalatokat, de ne kerülgessük a forró kását!
2015-06-12: Magazin - :

Cirkusz Munkácsy Golgotája körül

Pert fontolgat Munkácsy Mihály Golgota című festményének tulajdonosa, miután a Miniszterelnökség úgy döntött, a festményt ideiglenesen védetté nyilvánítja – közölte tegnap a VS.hu.