Terveiről beszélt lapunknak Balázs Attila, aki május 21-e óta az Erdélyi Magyar Néppárt megyei szervezetének új elnöke. Balázs Attila 1969-ben Bukarestben született, a kantai középiskolában végzett, nős, lánya most érettségizik a Nagy Mózes Elméleti Líceumban. Feleségével együtt egy építkezési céget és egy kis vendégházat vezet. 2011-ben előbb az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsban tevékenykedett, következő évben egyik alapítója és elnöke volt a Néppárt helyi szervezetének, majd megyei alelnöki tisztséget is betöltött. Három éve önkormányzati képviselő.
– Mit gondol, miért esett önre a választás?
– Benedek Erika korábbi megyei elnök nem vállalt újabb kétéves elnöki mandátumot, annyira sűrű volt a programja, hogy nem maradt ideje a helyi szervezetekkel foglalkozni. Párttársaim úgy érezték, hogy a háromszéki szervezet élére olyan ember kell, aki mindenkit összefog, és bizonyára azt is tudták, hogy Kézdiszéken én építettem fel a Néppártot a semmiből, Kézdivásárhelyen juttattuk be a legtöbb – négy – néppárti önkormányzati képviselőt a helyi tanácsba. Talán ezért esett rám a választás. Jómagam nem szeretek egyedül dönteni, minden esetben kikérem kollégáim véleményét, bizonyos helyzetekben hajlandó vagyok kompromisszumra is. Benedek Erika megmaradt erdővidéki elnöknek, nincs közöttünk semmiféle nézeteltérés. Annak is örülök, hogy Sepsiszéken a fiatal Kolcza István lett a vezető, véleményem szerint az emberek nyelvén beszél, képes mozgósítani a sepsiszéki falvak választópolgárait.
– Mi az, amit folytatni szeretne elődje munkájából és mi az, amin változtatni óhajt?
– Mindketten „zöldfülűként” csöppentünk bele a politikába, ami meg is mutatkozott a munkánkban, főleg a választási kampányok idején és az aláírásgyűjtéskor. Benedek Erika nagyon munkabíró, precíz és szavahihető elnök volt. Amit én másként képzelek el, az talán a párton belüli fegyelem, a számonkérés, mindenkinek tudnia kell, hogy a szervezeten belül mi a dolga. Fontos célkitűzésem a szervezet- és csapatépítés, az emberek gondjainak orvoslása.
– Lát-e együttműködési lehetőséget az RMDSZ megyei szervezetével?
– Ha annak idején egy picit is hittem volna az RMDSZ-ben, soha nem álltam volna be más pártba, politikai szervezetbe. 2012-ig nem politizáltam. Sajnos, az RMDSZ-ről nincs jó véleményem, már rég nem a magyarság, csupán egy szűk csoport érdekeit szolgálja, amelynek egyetlen célja a hatalom közelében maradni. Elvem: soha ne mondd, hogy soha. Ha a nemzeti érdek megköveteli, hogy a közös cél érdekében az RMDSZ-szel is együttműködjünk, akkor azt is megtesszük. Természetesen, a helyhatósági választásokon nem kötünk egyezséget, ellenben a parlamenti választásokon már szó lehet a három magyar párt közös listán való indulásáról, akár az RMDSZ színeiben is. Nekünk nem az a dolgunk, hogy RMDSZ-ellenségek legyünk, hanem az, hogy az emberek mellett legyünk.
– Bizonyára már készülnek a jövő évi helyhatósági választásokra...
– A Néppártnak van egy jól kidolgozott stratégiája, ez a szervezetépítésről szól, és e hónap elején indult be. Célunk megyeszerte minél több helyi szerveztet alakítani, és minél több jelöltet állítani. Szeretnénk elérni, hogy minden zömében magyarok lakta háromszéki településen legyen polgármester- és tanácstagjelöltünk. Mindenképpen jobb eredményt akarunk elérni, mint három évvel ezelőtt. Kézdivásárhelyen két polgármesterjelöltünk is lesz, s azt indítjuk, aki inkább élvezi a lakosság bizalmát. Elvárjuk a választópolgároktól – és itt nem csak Kézdivásárhelyre gondolok –, hogy adjanak a Néppártnak egy lehetőséget, hogy mi vezessük négy évig a megye városait, községeit és a megyei tanácsot...