Inkább mezőgazdasági berendezkedésű állam. Hivatalos statisztikák szerint az ország lakosságának mintegy 36 százaléka kizárólag a mezőgazdaságból él (és mintegy 20―25 százalék ezen felül azok aránya, akik jövedelemkiegészítésként mezőgazdaságból is élnek), szemben a fejlett uniós tagországok öt-hét százalékával.

Talán ezt a nem elhanyagolható szempontot (és sok mást) sem vették figyelembe azok a politikai és pénzügyi körök, melyeknek minden áron fontos lehetett Románia idő előtti uniós csatlakozása. Ebből kifolyólag (is) az állategészségügyben dolgozók és az állattartók közötti érdekkonfrontációknak vagyunk tanúi, mert mások az uniós irányelvek és elvárások (amit a mi nevünkben vállaltak fel) és mások a gazdák érdekei. Ezekre ráerősít önszorgalomból a hazai állategészségügy is egy sor koncepció nélküli, át nem gondolt és nem következetes ,,ad hoc" intézkedéssel, mely vagy szakmai hozzá nem értésből, vagy még inkább pénzügyi érdekeltségekből fakad. Sajnos, az állatorvosi szakmát dilettáns pártpolitikusok, a saját anyagi hasznukat hajhászók gátlástalanul és következmények nélkül ,,irányítják". Ami ma fontos a szakmában, holnap már nélkülözhető, országos vezetők megrendelésére letuszkolnak a szakma torkán, és azonnali végrehajtásra köteleznek olyasmiket, amiről röpke egy-két év alatt kiderül, hogy marhaság stb.

Állításom alátámasztására pár példát említenék. A közelmúlt egyik ,,forró" és sokat mediatizált témája az ún. ,,vérbajos" lovak esete, amiről szinte mindenki tud, de a mai napig nem született jogorvoslat. Röviden: az unióba való csörtetésünkkor az akkori tárgyalók vállalták ennek a kórnak a mihamarabbi felszámolását, mert az uniós tagországoknak ez már sikerült. Tehát a mi hathatós segítségünkkel mindjárt 2006-ban vágóhídra juttattuk az addig diagnosztizált lovakat. A tulajdonosok írásbeli felszólítást kaptak az állatok leadására, ugyanakkor az állami szervek olasz ,,közvetítőket" vontak be a vágóhidakra való elszállításhoz. Az Evenimentul zilei értesülései szerint az olasz cégek vezetőinek (melyek addig is a lóhúsexportban utaztak) az akkori országos főállatorvosunk amolyan balkáni alkut ajánlott: vagy elszállítják ezeket a lovakat is, vagy más lovakat sem exportálhatnak. Még abban is megállapodtak, hogy csekély előlegeket fizetnek majd e cégek képviselői a lóhús aktuális felvásárlási áraként, majd az állam kártalanítja a gazdákat a fennmaradó összeggel, amely a ló használati értéke (piaci ára) és az előleg levonása utáni különbözet után marad. A lovak leadásakor a törvény által megállapított hatóság képviselői a helyszínen elkészítették a kártérítési jegyzőkönyveket, megtörtént az előlegek kifizetése, de a kártérítésből hiányzó tetemes összeget a mai napig hiába várják a károsultak. (Így sikerült gyönyörűen szembeállítani az állatorvosokat a gazdák jogos türelmetlenségével és dühével.) A mezőgazdasági igazgatóság kifizetési ügynöksége azzal hárította el a kártalanításokat, hogy a vonatkozó törvényben nem szerepel a ,,közvetítőkre" vonatkozó kitétel. Hozzáfűzték: az államot kártérítési kötelezettség nem terheli, mivel az előlegek átadásakor tulajdonjogváltásra került sor, és a közvetítők az új tulajdonosok. Az állatorvosok nyomására az állam kezdett visszaemlékezni fizetési kötelezettségére, ezért idén januárban megszületett egy újabb jogszabály, de ez sem használható a kártérítési keret felszabadítására. Most újabb törvénytervezeten dolgoznak a parlament mezőgazdasági bizottságában.

Közben írásbeli petíciókkal fordultam mind a megyei állat-egészségügyi igazgatósághoz (két alkalommal is), mind a prefektúrához a kialakult helyzet mielőbbi rendezése érdekében. Írásban választ a kérdésekre mai napig nem kaptam, noha a kéthetes törvényes válaszadási határidő több hónapja lejárt. Más választásom nem lévén, Gelencén a zsebemből fizettem ki a károsult gazdákat, hogy megóvjam magamat és a családomat a további kellemetlenségektől, illetve azért, hogy visszaálljon a régebbi kedvező munkalégkör, mely ezen esemény előtt uralkodott a körzetemben.

Ezzel kapcsolatban csak egy kérdésem volna még (miközben most már én várom a pénzt az államtól): nincsenek jogtanácsosaink sem az országos, sem a megyei állategészségügynél, akik figyelmeztethettek volna?

Egy másik példa: 2003-ban Románia uniós kérésre megszüntette a disznópestis elleni védőoltások alkalmazását, merthogy másképp a mi disznóhúsunk nem lehet ,,eurokompatibilis". A disznók maradtak, a vírus is, amely tette a dolgát, és az állam egyre nagyobb kártérítéseket volt kénytelen fizetni, amíg ki nem könyörögte ismét az uniónál az oltások újbóli bevezetését, miután 2006 elejére több mint 1300 gócpontot jegyeztek. Az új intézkedések végrehajtására várva bennünket megyei gyűlésen jó előre ,,kiképeztek", még tesztet is írattak velünk, hogy lássák, kellően elsajátítottuk-e azokat. A beharangozott három kampányból aztán nem lett csak kettő, és az első sem sikeredett teljesre, mert elfogyott az oltóanyag. Az első alkalommal 2006 végén az állatorvosokat még karácsony és szilveszter napján is hajtották az ,,akció" sikere érdekében. A körzeti állatorvosok naponta adtak le jelentéseket az aznapi teljesítményről, közben három regiszterbe könyveltek, s ez minden gazdánál több időt vett fel, mint a védőoltások beadása. Kis pikantériája is volt a dolognak: az akkori főállatorvoshoz közel álló cég importálta az oltóanyagot. Meg egy ,,szépséghibája": lejárt szavatosságú oltóanyaggal oltottunk ― az eredeti német címkére ráragasztottak egy román címkét, amin az ,,új lejárati idő" szerepelt, mivel a vakcinát ,,bevizsgálta" egy román laboratórium, és megfelelőnek találta hatékonyságát.

Egy további tanulságos példa a lovak egyedi megjelölése, az ún. mikrocsipezése. 2006-ban az akkori országos főállatorvoshoz közel álló egyik cég mikrocsipeket hozott be az országba, és azt rajtunk keresztül többszörös áron értékesítette a lótartóknál, akiket lovaik ily megjelölésére köteleztünk. Akkor is köteleztek bennünket, körzeti állatorvosokat az ,,akció" azonnali végrehajtására. Ami meg is történt, és a történet itt befejeződött. Azóta senki nem foglalkozott az egésszel. Ugyanis kiderült, hogy a mikrocsip a lóban vándorol, nem fajspecifikus megjelölési mód (az unió tagországaiban is besütik a lovakat), és ha még ott is marad a beültetési helyen, néhány ,,lószaki" patentfogóval új személyazonosságot adhat a lónak.

Hogy milyen rendben mennek a dolgok az állategészségügy háza táján, és milyen komolyan vesznek bennünket, talán az is jelzi, hogy újabban hat hónapot is várnunk kell az elvégzett munkánk után járó pénzért. De ami talán mindent elárul: márciusban járunk, és még nincsen hivatalos nemzeti stratégiai tervünk az idei, negyedévekre lebontott, kötelező tevékenységekről (védőoltások, szűrőpróbák). Választási év lévén, és mert nagy a költségvetési hiány, az illetékesek nem tudták még eldönteni, hogy mire is tart igényt az állam a mi részünkről.

Még egy kis globális adalék szakmánkkal kapcsolatban: amióta Rumsfeld úr befolyása megroggyant (az USA volt hadügyminisztere, aki zátonyra futtatta az egész iraki helyzetrendezés kérdését, és emiatt lemondásra kényszerült), a madárinfluenzás ,,helyzet" is sokat enyhült. Ő volt az egyik fő érdekelt ugyanis az egész téma életben és napirenden tartásában, mert gyógyszeripari érdekeltségei (is) voltak, vannak.

Dr. Németh Loránd Csaba gelencei állatorvos