A Székely Nemzeti Múzeumban tartott, Két székely – egyik Barabási, másik az Énlakán bivalyt tenyésztő Kolumbán Gábor – című dokumentumfilm bemutatóján ifjú érdeklődő alig volt. A szervezők hasonló közönnyel szembesültek Csíkszeredában is, ahol különben egyetemi környezetben, a Sapientia előadótermében vetítették a filmet.
A tudományos munkájával szinte teljes mértékben Amerika rangos egyetemeihez és kutatóintézeteihez kötődő Barabási Albert László egyébként csak azért nem kap Nobel-díjat, mert egyrészt túl fiatal, másrészt, mert a hálózatok kutatása annyira új és önálló tudományág, hogy a díjról rendelkezők nem tudják besorolni a hagyományos szakterületekre, de közismerten kiváló előadó, aki érdekesen, érthetően és alázattal beszél eredményei­ről. Példakép. Legalábbis azoknak, akiknek fontos a gondolat minősége. Egy, a jövőre és a képességek fejlesztésére összpontosító oktatási rendszerben a negyvennyolc esztendős Barabási életpályája akár önálló tananyagként is oktatható lehetne, hiszen diáknak, tanárnak egyaránt lenne, mit ellesnie tőle.
És íme, tálcán felkínálva érkezett a mi kis Szentgyörgyünkre a lehetőség, hogy bepillanthassunk szellemi műhelyébe. Hogy választ kapjunk arra a kérdésre, milyen ma a tudomány világa, hogyan lehet eredményesnek, sikeresnek lenni, miként lehet intellektuálisan építkezve Csíkkarcfalváról bostoni világhírű rákkutató intézetig jutni. Néhány olyan kérdés, amely foglalkoztathat néhány tucat ambiciózusnak tartott fiatalt. Legalábbis szerencsés lenne, ha foglalkoztatna. Diákjaink azonban valahol máshol voltak, érettségire készültek, esetleg kávéztak. Vagy nem hívták fel erre a figyelmüket. A filmről s a Barabási Albert Lászlóról szóló információ valahol elkallódott a diák–tanár–szülő háromszögben. Vagy nem volt benne a tantervben.
Ha komolyan gondoljuk, s nem csupán politikai nyilatkozat szintjén kezeljük, hogy Székelyföldön alapozni, építkezni kellene, nem engedhetjük meg magunknak a szerda estihez hasonló közönyt.