Tükre előtt ült, cibálta lang haját,
ájult napokon át, gyötörte élveteg,
mikor tragikus sorsunk beteljesedett,
Mintha hárfán játszna, de nem tudná dalát,
mintha egy tűzdémont, ájult napokon át

uszítna élveteg, elszörnyedtem, látva,
szándékosan öli és kínozza magát,
tükre előtt ülvén, cibálva lang haját,
s lobog ujja alatt parázs bíbor virága.
Egyetlen szót se szólt. Vádolt hallgatása.

Szándékosan ölte, kínozta önmagát,
mikor tragikus sorsunk beteljesedett,
tükrében feléledtek elveszett részletek.
Idomította és gyötörte lang haját,
előhívta a tűz emlékeim raját.

Mikor tragikus sorsunk beteljesedett,
csütörtök vágja így kettőbe a hetet,

árnyaink idézte, ájult napokon át,
mutatta tükre az eltüntettek sorát,

akiket legázolt beteljesedő sorsunk
akikkel örökké, halálig együtt voltunk,

Kár sorolni nevük, bárki kitalálja,
s hogy mit jelent a tűz felizzó virága?

Mért ült tükre előtt, ájult napokon át,
kábultan bámulva vöröslő lang haját?

Fordította: Bogdán László

^* Aragont nagyapa még a párizsi évekből ismerte, a vers a nagy perek idején íródhatott, ez volt hosszú idő után a másik Aragon-átirattal, a Léna szemével és a Szuzdáli harangokkal együtt az első versciklus, amelyet évtizedek egyhangú visszautasítása után végre közöltek, és csodák csodája, a könyvből sem dobta ki a cenzor, ki tudja, miért hunyt szemet, talán Aragon szovjet kultusza miatt. Tatjána Bogdanova