Románként az a szerencse ért, hogy magyar óvodába járhattam. E szerencse nélkül később nem ismerhettem volna meg magyar nemzetiségű barátaimat, szeretőimet és oktatóimat, akik számos, még mindig nagyon kedves emlékkel töltötték meg az életemet.
Nagyon érdekes esemény értette meg velem saját magam és a többi gyermek közötti nemzetiségbeli különbséget.
Az óvodában egy alkalommal Tamással együtt rajzolgattam, én a román zászlót, majd büszkén megmutattam neki: „Íme! Ez a zászlónk!”
Tamás értetlenül nézett rám, gyorsan lerajzolta a magyar zászlót és azt mondta: „Nem igaz! Ez a zászlónk!”
Akkor értettem meg először (már amennyire egy gyermek képes megérteni), hogy nagyon nagy különbség van aközött, ahogy én románként, Tamás magyarként látja a dolgokat.
Egy kicsit mindketten elgondolkodtunk, hogy miként oldjuk meg a dilemmát.
Óriási megoldást találtunk: mindketten készítettünk egy új rajzot. Azon mindketten szerepeltünk, a saját zászlónkat és egymás kezét fogva. Barátok voltunk, annak ellenére, hogy különbözött a zászlónk.
A gyermekek más szemmel nézik a világot, ezért szeretjük mindnyájan ártatlanságukat. Többször kellene odafigyelnünk rájuk és tanulnunk tőlük.
A gyermekek tudják, csak aztán sajnos felnőnek, és – tisztelet a kivételnek – elbutulnak.
Ioan Ganea
Forrás: Corbiialbi.ro
