Végül is mindegy, milyen okból méretezték olyanra az utcát, amilyen volt, a lényeg, hogy szekerek idejének múltán, a 20. század derekától beállott autóforgalomban is kitűnően működött, volt helye a le- és felmenő járműnek, az út szélén parkolónak is, a kanyart meg a hegy aljában még télen is be tudta venni bármilyen autó (egyszer fordult elő, még az „átkosban“, hogy a szemeteskocsit a saroktömbházban akkor még önkiszolgálóként fungáló üzlet előtti villanyoszlop fogta fel, de akkoriban télen a hóeltakarítás csak mímelt művelet volt). Egyetlen dolog hiányzott a jó öreg Váradiból: a biciklisáv. S mert a városvezetésnek az a(z egyébként nagyon helyes) elve, hogy a zöldterületet nem szabad csökkenteni, hát a kétkerekűek közlekedését lehetővé teendő az úttestből kellett elvenni. Hogy miért két és fél méter (néhol kicsit több, néhol ujjnyit kevesebb) szélességben, azt Maricica okleveles jósnő és sötét mágus sem tudná megmondani. Rossz nyelvek szerint, hogy épp elég széles legyen parkolónak a kerékpárút, a pillanatnyi helyzet ezt is igazolja, de ez nem a végleges állapot. Mert jön majd a fehér festékes csíkhúzó járgány (hogy nem holnap lesz, azt – ismerve az útjavító cégek tüsténkedésre hajlamát – borítékolni lehet), megrajzolja a folyamatos vonalat, jönnek a közlekedési táblákat felszerelő iparosok, kiteszik a megállni tilos jelzéseket, és akkor a törvényeket betartani szándékozó sofőr úgy jár, mint az Ujjvárossy-hegyen (gyengébbek kedvéért Victor Babeş utca): az út szélén parkoló járművet nem tudja kikerülni, mert a felezővonalon nem hajthat át, hát vagy nyomja a dudát, míg a környék minden lakója kicsődül, vagy visszatolat és más útvonalat keres. Megoldása is lenne a városvezetésnek, hogy a lakó mindig tegye be autóját udvarára (erre néhány vállalkozásötletem is lenne, majd máskor), a hozzá látogató meg állítsa meg ott járművét, ahol arra kijelölt hely van. A szomszéd utcában, a harmadikban. Állítólag így működik ez minden nyugati nagyvárosban...
Aztán a Gólya utca. Ott meg azért kellett megkeskenyíteni az úttestet, mert az unijó külön fizeti a buszmegállót, külön a közlekedési sávot. És hogy ezt komolyan is veszik, olyannyira, hogy centiméterben lemérik. Hát beugrót kellett kialakítani a busznak, vagyis kiugrót a közlekedésnek. Persze, ott is lesz (szintén nem holnap) folytonos vonal az út közepén, megállni tilos tábla minden sarkon, de hogy biciklisáv hol lesz, ha lesz, arról nem szól a fáma. A lényeg, hogy újabb közlekedésre alkalmatlan utcával gazdagodtunk.
És most a Kórház utca. A lerakott szegélykövek mutatják: ez is keskenyebb lesz, mint volt. Hogy miért, azt csak találgatni lehet, remélhetőleg, hogy a kórház felőli oldalon lehessen biciklisávot kialakítani, de ez csak jóindulatú megközelítés, merthogy semmiféle tájékoztatót nem talál a kíváncsi járókelő, még az úgynevezett „sántiertábla” sincs kitéve sem alul, sem felül. Persze, meglesz így is az unijó megkövetelte szélessége, csakhogy ez nem akármilyen utca: a város fő artériája, a mentőautók legfőbb közlekedési útvonala, és igencsak kínos lehet majd elmagyarázni valamely hozzátartozónak, rokona azért hunyt el a mentőben, mert az hiába szirénázott, nem tudott idejében bejutni a kórházba.
Néhány évvel ezelőtt egy névadási bizottsági ülésen vettem részt, ahol polgármesterünk szájából hangzott el a javaslat: Sepsiszentgyörgyön az elkövetkezőkben mellőzni kellene az olyan megnevezéseket, mint sugárút meg sétány. Merthogy nem is azok. Tehát minden utca legyen csak egyszerűen utca. Igazat adtunk neki. Azóta történt egy s más, olyan is, ami indokolná a köz megnevezés bevezetését. Váradi József köz, Gólya köz, Kórház köz...