Ha a magyar etnikumúaknak gondot okoz anyanyelvük használata, mit mondjunk azokról a románokról, akik meg akarnak tanulni magyarul? A magyar az erdélyi románok számára nemcsak egy idegen nyelv, hanem szomszédaik, barátaik, néha éppenséggel családjuk egyes tagjainak nyelve.
A magyar nyelv megtanulása nemcsak azt jelenti, hogy elsajátítasz egy idegen nyelvet, hanem azok történelméről, kultúrájáról, hagyományairól is tanulhatsz, akikkel együtt élsz. Egy idegen nyelv mindig szélesíti az ismereteid körét.
Nemrég, magyar nyelvtanfolyamot keresve, rábukkantam a Youtube-on egy magyar nyelvkurzus reklámjára. A megjegyzések között találtam néhány olyat is, mely szerint a magyar nem idegen nyelv, hanem szemét.
Szomorú látni, hogy egyesek frusztrációi egy nyelvre is kiterjednek. A könyvekben lehet találni ezt-azt a magyarok történelméről, arról, hogy miként látnak bennünket, románokat, de túl keveset. Milyen más módon lehet előítéleteket, sztereotípiákat megcáfolni, mint tárgyilagos tájékoztatással? A franciák a 20-as évek környékén arra kényszerítették a gyermekeket, hogy csak franciául beszéljenek az iskolában, tilos volt például okszitánul megszólalniuk. Ez csaknem 90 évvel ezelőtt történt.
Az okszitán nyelvet ma nagyon kevesen beszélik. De a francia kormány ráébredt tévedésére, és megpróbálja feléleszteni azt okszitán szótárak, nyelvkönyvek kiadásával, tanfolyamok szervezésével vagy kétnyelvű – francia és okszitán – utca- és településtáblák kihelyezésével.
Kellene-e tanulnunk mások hibájából, vagy inkább ismételjük meg, sőt, tökéletesítsük azokat? Ma hányan tanulhatják meg a szász dialektust, ha szeretnék? Vannak nálunk a (némettől különböző) szász nyelvjárás megtanulására tankönyvek, szótárak, tanfolyamok? Nincsenek.
Foglalkozik-e ezzel a kormány, a művelődési minisztérium, vagy hagyjuk, hogy a szászok eltűnésével együtt dialektusuk is kihaljon?
A magyar nyelvre ez még nem vonatkozik. Itt a „még” a kulcsszó. De ha tovább folytatódik ez a politika, biztos eljutunk odáig is.
Nem ülhetünk babérjainkon és nem nyugtatgathatjuk magunkat azzal, hogy a magyarok sokan vannak és maguk is képesek megvédeni nyelvüket és kultúrájukat. Többségiként kötelességünk segíteni őket, a kormánynak és az állam hatóságainak pedig meg kell teremteniük a keretet, melyben megőrizhetik és továbbvihetik kultúrájukat, nyelvüket és hagyományaikat.
Az iskolákban olyan tankönyvekre lenne szükség, melyekből a gyermekek tanulhatnának a mellettünk élő etnikumokról, magyarokról, svábokról, szászokról, cipszerekről (szepességi szászok – a szerk.), landlerekről (a szászok közelében, a ma Nagyszeben részét képező Kistoronyra, Keresztényszigetre, Nagyapoldra korlátozott területen élő, német nyelvjárást beszélő népcsoport – a szerk.), romákról, szerbekről, ukránokról.
Jó együttélés csak akkor lehet, ha gyermekként megtanuljuk a tiszteletet azok iránt, akik bár más vallásúak, más kultúrájúak, és hagyományaik is mások, mint a mieink, de itt élnek mellettünk.
Kisebbségieknek nevezzük őket, és azt mondjuk: „Nekik kell alávetniük magukat nekünk, a többségnek, és ha ez nem tetszik, menjenek el.”
Ezek miatt az emberek miatt szégyellem, hogy román vagyok
Egyesek azért mondják ezt, mert így tanulták, mások azért, mert nem értik őket, és azt hiszik, hogy aki nem olyan, mint ők, az ellenségük.
Szeretném, ha a könyvesboltban az olasz, spanyol, angol stb. nyelvkönyvek mellett szász nyelvjárás megtanulását szolgáló könyveket, szász társalgási szótárakat is találhatnék. Ugyanezt magyar nyelven is. Mert nem tudom elfelejteni a szégyenletes, sértő szavakat: „A magyar nyelv nem idegen nyelv, hanem szemét.”
Haragszunk, mert néha a magyarok nem néznek ránk túl nagy szimpátiával, de semmit sem teszünk az őket megalázók ellen, legfeljebb szabadkozunk, hogy nem tőlünk származnak azok a ronda szavak, hogy azokat csak maroknyi frusztrált és idegengyűlölő ember mondja. Felléptünk-e azokkal szemben, akik szerint a magyar nyelvet nem érdemes megtanulni? Ezek miatt az emberek miatt szégyellem, hogy román vagyok.
Arra a napra várok, amikor a szívemre tett kézzel mondhatom, hogy büszke vagyok a románságomra, és büszke vagyok, hogy Romániában a magyar nép zavartalanul tanulhat anyanyelvén és használhatja azt.
Elvárom, hogy az állam egyenlő jogokat biztosítson számukra az anyanyelvhasználat terén, ahogy azt a románok esetében is teszi. Elvárom, hogy az állam ne csak „megtűrje” őket, vagy úgy viselkedjen, mintha szívességet tenne nekik, hanem egyszerűen tartsa tiszteletben jogaikat.
Ez alapvető.
(Forrás: Corbiialbi.ro/Főtér)
