Kedvesen megszólít, szemében riadtság. Rákérdez, hogy ugye jön az új, kártya alakú igazolvány. Mondom, igen, s talán hamarost. Mi lesz akkor a férjemmel, aki ágyban fekvő beteg, s nem tud kimenni az utcára? – kérdi kétségbeesetten. Tudtommal felmenő rendszerben vezetik be az újat, azaz akkor kell cserélni, amikor amúgy is kellene. Feltételezem, hogy a férjének is olyan személyije van, mint nekem, azaz halálomig érvényes. Ezeket nem is biztos, hogy cserélik. Egyébként több tízezer ember élhet ágyhoz kötve, ha eljön az ideje, biztosan lesz a számukra is megoldás. Alig oldódik az asszonyban a feszültség. Ne izguljon annyira, lazítson, mondom neki. Istenem, mennyi szorongás, mennyi rémület él az emberekben, milyen kevés a bizalom. Hány riogató, huhogó gerjeszti ezt az érzést televízióban, rádióban, újságban, pletykákban, interneten! Milyen fontos volt II. János Pál üzenete: Ne féljetek! És hányan félnek még ma is! Kedves Dr. Pálmai Tamás! Légy a bizalom és a nyugalom hírnöke. Próbáld meg csökkenteni az emberek felesleges aggodalmait. Sugározd az örömöt és a reményt. Ehhez kíván sok sikert, s barátsággal köszönt: Surján László”
Eddig tehát a levél. Amihez azonnal kapcsolódik a békési Nagy József atyánk szentbeszéde, aki épp erről beszélt legutóbb: nem igazi keresztény az, aki buzgón és ájtatosan imádkozik bent a templomban, és azzal befejezte ez irányú ténykedését, hanem aki az emberek közé kimenvén is sugározza a hit örömét boldog-boldogtalanra. Ez a mélyről, lélekből jövő igazi életigenlés, hit és emberség tör elő Juhász Zoltán békési cukrászmester Békési Újság-beli interjúja végén is. Magánéletéről kérdezik, és ő így felel: „Nehéz erre válaszolni, mert az ember végzi a dolgát és magára kevesebbet gondol. Érzem, az életem úgy pörög le, mint a homokórán a homok. Este értékelem az eltelt napot, sikeres volt-e, vagy csinálhattam volna jobban is. Reggel, amikor felébredek, mindig arra gondolok, hogy most jobban, tökéletesebben kellene elvégezni a dolgomat, amit az élet hoz. Nekem öröm az, ha egy fa szép zöld, örülök egy illatos virágnak, örülök egy jó szónak. Minden, ami velem történik, az mind én vagyok.”
Azt hiszem, kevés ember tudja így megfogalmazni a mindennapi kereszténység lényegét. De térjünk vissza az atyához. A másik dolog, ami a személyes konfessziók mellett – melyek épp személyességüknél fogva tesznek hitelessé egy prédikációt – megfogott, az ismert pár sor a 22. (23.) zsoltárból. Ám talán hitelesebb, ha az egészet idézem: „Az Úr énnékem pásztorom, nincs semmiben hiányom. Kövér gyepeken ád helyet tanyáznom. Csendes vizekre terel engemet, és felüdíti lelkemet. S az ő nevéért az igazság ösvényein vezet. Ha járok is setétlő völgyeken, nem félek semmi bajtól, mert te vagy ott velem. A te védőhusángod, a te pásztorbotod:  bizakodásom nékem ott. Asztalt terítesz énnekem, azok előtt, kik törnek ellenem. Homlokomat olajjal hizlalod, színültig az én serlegem. Jóság és kegyelem kíséri életem mindennapjai sorát, s hajlékom lesz az Úrnak hajlékában hosszú-hosszú időkön át.
  A következő mondatért idéztem Sík Sándor gyönyörű sorait: Ha járok is setétlő völgyeken, nem félek semmi bajtól, mert te vagy ott velem. Erre rímel rá II. János Pál jelmondata, Ne féljetek. Ha csak ezt a két idézetet raktározzuk el agyunkban, véssük be lelkünkbe és tekintjük mindennapi hitünk alapjának, már jó úton járunk, és méltó társai lehetünk derék cukrászmesterünknek a mindennapi mosolygó, örömet sugárzó kereszténységünk gyakorlásában. És így válik egy egyszerű évközi vasárnap lelkünket erősítő ünneppé.