Megközelítőleg egy hete lépett hatályba a törvény, amely megkönnyíti azoknak a nyugdíjazását, akik nehéz munkakörülmények között dolgoztak. Az új jogszabály hozta enyhítés nyomán egyharmaddal kevesebb ilyen szolgálati idő is elegendő ahhoz, hogy valaki korkedvezményben részesüljön.
A június 25-től hatályos előírás kizárólag azokat érinti, akik 2001. április elsejét megelőzően az I-es munkacsoportba tartoztak, azaz a legnehezebb körülmények között fejtették ki tevékenységüket. A megyei nyugdíjpénztár közlése szerint az előző szabályok értelmében legkevesebb hat év ilyen szolgálati időre volt szükség, hogy korkedvezményt lehessen alkalmazni a nyugdíjazási kérések elbírálásakor. Ez a feltétel most módosult, legkevesebb két év szükséges, tehát az ebben a helyzetben lévők is igényelhetik a korkedvezmény alkalmazását.
A kedvezményt a törvény a szolgálati idő függvényében írja elő. Eszerint, aki két és kilenc év közötti időszakot töltött I-es besorolású munkacsoportban, egy évtől négy és fél évig terjedő korkedvezményt kaphat. A többlet minden szolgálati évnél hat hónappal nő az alap egyhez képest. Negyedszázad feletti szolgálati idő 13 év többletet jelent, és ez a legtöbb, ami jóváhagyható. A korkedvezmény csak egész évre jár, a töredékekre – hónapok – nem, nincs kerekítés.
A pénztár közlése szerint a korkedvezmény csak abban az esetben alkalmazható, ha az igénylő rendelkezik a nyugdíjazáshoz előírt teljes szolgálati idővel – ez férfiaknál jelenleg 35 év.
Lényeges továbbá, hogy akik nem rendelkeznek legalább kétévnyi I-es munkacsoportban letöltött idővel, viszont II-es munkacsoportban is dolgoztak, élhetnek egy másik lehetőséggel. Eszerint a két szolgálati időt összevonják, a kedvezményt pedig a könnyebb munkakörülmények között eltöltött szerint határozzák meg.
Az új előírás visszamenőleg nem érvényes, azaz a nyugdíjazási kérelmüket ezentúl benyújtóknak szól. Azok esetében, akik előzetes nyugdíjban vannak vagy betegnyugdíjasok, arra biztosítanak lehetőséget, hogy hamarabb kerüljenek öregségi nyugdíjba, járandóságukat nem számolják újra.