Fekete Levente egykori sepsikőröspataki, jelenleg nagyajtai unitárius lelkész a kőröspataki egyházi levéltárban olyan dokumentumra akadt, amely a térségbeli unitáriusok régi szokásáról tanúskodik: nyaranta találkoztak a Vadas-tetőn a környéken lakó hittestvéreikkel, s rövid áhítat és vigadalom után készültek az aratásra. Ezt a közösségi szokást az antiklerikális, totalitárius rendszer betiltotta 1954-ben. A rendszerváltás után a hagyományt felelevenítették, és útjukra indították az új vadasi unitárius találkozókat, ahol a hitközségek felváltva rendszeresen találkoznak, ismerkednek és imádkoznak.
Ebben az esztendőben az árkosiak vállalták a szervezést, bővítve a hely emlékjeleit, a mesterien faragott térplasztikai emlékmű mellé az egyházközség gondnoka, Bokor Béla díszes haranglábat faragott, amelyen elhelyezték a szépen csengő árkosi vándorharangot. Balesete miatt a gondnok csak üzenetet küldhetett az ünneplőknek.
A Zagorz feliratú, feltételezetten Lengyelországban öntött kisharang (1876) jelképes kincse Árkosnak, haranglábról haranglábra vándorol a községben, és féltve őrzik. Ez hívta szombaton is imára a környék unitáriusait, de a más felekezetű, közel félezer keresztényt is. A szabadtéri istentiszteleten Bíró Attila árkosi lelkész végezte a szolgálatot, a haranglábat Török István köri esperes avatta fel. „A mi atyáink ezen a helyen imádkoztak” textusra építette beszédét a lelkész, kiemelve, hogy szent lett már ez a hely, a Vadas-tető, ahol a megbolydult világban Istennel találkozhat a hívő ember.