Tizenegy erdélyi és anyaországi kórus tett eleget a baróti református egyházközség Zathureczky Gyula Kórusa meghívásának, és részt vettek szombaton a XXII. Daloljatok az Úrnak nevű találkozón. A templom előtt tartott megnyitón az eseményt életre hívó, nyugdíjazás előtt álló Krizbai Imre lelkipásztor úgy fogalmazott, olyan utódot kívánna az egyházközségnek, aki a hagyományt folytatná.
Reggel kilenckor a Csala kürtje fúvószenekar ébresztővel hívta fel a barótiak figyelmét a bő két évtizedes hagyománnyal rendelkező kórustalálkozóra, majd a Zathureczky-kórus tagjai egykori karnagyuk, Kónya Pál és elnöke, Zakariás Attila sírjánál rótták le kegyeletüket. A lezárt főtéren, a templom előtt sorakozott fel zászlóival, majd fellépett a Gyóni Református Kórus, a Rozmaring Kórus, a vargyasi Dávid Ferenc Unitárius Kórus, a Feketehalmi Ökumenikus Kórus, az Alsórákosi Református Vegyes Kar, a Négyfalusi Vegyes Kar, a Brassói Magyar Dalárda, a gidófalvi Református Vegyes Kórus, a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar, a Felsőrákosi Unitárius Dalkör és a Békéscsabai Evangélikus Kórus, majd Krizbai Imre a közös éneklés öröméről szólt, megemlékezett az egykori elhunyt dalos társakról, és méltatta az erdővidéki fúvószenéért oly sokat tevő fiatal zenekarvezetőt, Vágási Istvánt.
Lázár-Kiss Barna András polgármester Kodály Zoltán-idézettel indított beszédében a város kulturális életében nagy jelentőséggel bíró kórustalálkozóról szólt elismerően, Krizbai Imrének pedig köszönetet mondott fáradhatatlan szervezői munkásságáért. A közönség tapsát többször is kivívta a Münchenből érkezett mezőségi, majd az átöltözésüket követően kalotaszegi táncokat előadó Komámasszony Néptáncegyüttes és a helybeli művelődési ház fiatal táncosai is, akik palotással léptek fel. A közösen előadott, az Ünnepre jöttünk című kórusszám elhangzását követően a vargyasi unitárius tiszteletes asszony, Andorkó Rozália és Sütő Olga virággal és köszönő szavakkal lepte meg Krizbai Imrét kitartóan végzett sokévi munkájáért.
A templomban Erdővidék református esperese, Berszán István hirdetett igét, majd műsorukkal felléptek a meghívott kórusok, az esemény végén pedig szalagokat és emléklapokat adtak át.