Ezer székely leány napja

2015. július 6., hétfő, Belföld

Több mint háromezren öltöttek népviseletet a csíksomlyói hegynyeregben tartott Ezer székely leány ünnepére – közölte a Székelyhon portál.

A két világháború között indult, majd a kommunizmus bukása után újjáélesztett székely ünnepségen a szervezők 2255 népviseletbe öltözött székely leányt és 1064 székely legényt regisztráltak szombaton, ám a hagyományos ruhákat viselők száma minden bizonnyal ennél nagyobb volt. A jövő évi rendezvény házigazdája Csíkszentimre lesz, ugyanis a csíkszetimreiek jelentek meg a legnagyobb arányban népviseletben a találkozón. A székely népviselet parádéja Csíkszereda főterén kezdődött, ahol közös táncot tartottak a résztvevők. A csíksomlyói kegytemplomban Böjte Csaba ferences szerzetes adott lelki útravalót számukra. Arra biztatott mindenkit, hogy nézzen szembe a feladatokkal, az élet nehézségei ellenére ne adja fel céljait. Azt a meggyőződését is hangsúlyozta, hogy a székelyeknek a szülőföldjükön van a helyük. A csíksomlyói hegynyeregben egész nap folytatódott a mulatság. 27 néptánccsoport tagjaként csaknem 1100 fiatal mutatta be tánctudását. A helyszínen több mint hatvan kézműves volt jelen, számos mesterség számos mesterséggel lehetett ismerkedni.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2015-07-06: Közélet - :

Tragikus szekérbaleset

Halálos kimenetelű baleset történt a sugásfürdői erdőben pénteken. A készenléti felügyelőség, valamint a megyei mentőszolgálat munkatársainak közös erőfeszítései ellenére az idős áldozat életét már nem tudták megmenteni.
2015-07-06: Világfigyelő - :

Morva zászlók Csehországban

Hivatalosan el nem ismert morva zászlókat tűztek ki vasárnap több mint 1100 morvaországi település polgármesteri hivatalára Cirill és Metód szláv hittérítők, Morvaország védőszentjei napján, a Cseh Köztársaság nemzeti ünnepén.