Hivatalosan el nem ismert morva zászlókat tűztek ki vasárnap több mint 1100 morvaországi település polgármesteri hivatalára Cirill és Metód szláv hittérítők, Morvaország védőszentjei napján, a Cseh Köztársaság nemzeti ünnepén.
A történelmi zászlók kitűzését – aminek célja felhívni a lakosság figyelmét Morvaország hagyományaira, kultúrájára és történelmére – 2010-ben szervezték meg először a Morva Nemzeti Közösség és néhány diákszervezet kezdeményezésére. A sárga-piros sávos és a morva sas képével díszített zászló tegnap reggel óta leng a Morvaország fővárosának számító Brünn (Brno) főpolgármesteri hivatalán és az összes városkerület polgármesteri hivatalán is. A zászlókitűzést kezdeményező Morva Nemzeti Közösség legfőbb célja a hagyományápolás, de szeretné tartományira változtatni a Cseh Köztársaság jelenlegi kerületi (régiós) közigazgatási-területi berendezkedését és elérni egy morva parlament létrehozását is. A Cseh Köztársaság politikai vezetése jelenleg nem támogatja ezt az elképzelést, az ország lakosságának többsége pedig közömbös a követelés iránt. Általános vélemény, hogy lényegében a regionalizmus megnyilvánulásáról van szó, amely az utóbbi években megerősödött.