Traian Băsescu volt államfő a Gândul live-on azt mondta, nem létezik olyan párt, amely makulátlan, és meggyőződése, hogy minden párt feketén szerzett pénzzel dolgozik. Amikor azt kérdezték tőle, hogy ez önvallomás-e, Băsescu úgy felelt: „Láttam Cocoş úr nyilatkozatát, amikor azt mondta, hogy a 2009-es kampányom egy részét ő finanszírozta.
A kampány több mint négymillió euróba került. A legutóbbi kampány mindkét jelölt (Victor Ponta és Klaus Johannis – szerk. megj.) számára feleennyibe került. Valami bűzlik a választási kampányok finanszírozása kapcsán, és ennek egyszer ki kell derülnie.” „A jelölt maga nem vesz részt a finanszírozás intézésében. Nem hinném, hogy van olyan naiv jelölt, aki azt hiszi, hogy a kampányt a párttagok tagsági díjából szervezik meg” – tette hozzá Băsescu. Saját politikai jövőjéről is beszélt, ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, továbbra is a Népi Mozgalom Párt partnere lesz, de nem akar az alakulat elnöke lenni, mert ő egy „erodált vezető”.
ÉPÍTENÉNEK AZ ÚJMOLDOVAI SZÉKELYEK. A Krassó-Szörény megyei, Duna menti Újmoldován élő kb. 140 fős székely-magyar szórványközösség számára szeretne Magyar Házat létrehozni a Resicabányai Református Egyházközség a Templom és Iskola Szórvány Egyesülettel együtt. A település magyarok lakta részén lévő, igen rossz állapotú ingatlan megvásárlása, felújítása, bebútorozása, felszerelése 12 ezer euróba kerül. Ehhez kérnek támogatást – tájékoztatott Megyasszai Attila resicabányai református lelkész, a Templom és Iskola Szórvány Egyesület elnöke. Adományokat több bankszámlára és a resicabányai református parókiára várnak. (Székelyhon)
NÉMET KÖZÉPISKOLÁT NAGYKÁROLYBAN. Német tannyelvű középiskola beindítását kezdeményezték Nagykárolyban a Szatmár megyei svábok, bár a legutóbbi népszámlálás szerint a magukat németnek valók száma nem érte el az ötezret a városban. Leitner János, a Német Demokrata Fórum megyei elnöke elmondta: a Szatmárnémetiben másfél évtizede létesített német középiskola messze nem elégíti ki az igényeket, mert a sváb lakosság zöme Nagykárolyban és környékén él, ahonnan mégsem ingázhat több száz fiatal a megyeszékhelyre. A helyhatóságokkal és a szülőkkel folytatott beszélgetéseik nyomán egyértelművé vált, hogy reális az igény, de mód is van a megvalósításra. A német nyelvű IX. osztály beindítását jövő év őszére tervezik. Kovács Jenő nagykárolyi polgármester örül a kezdeményezésnek, mert „ha még több fiatal beszélne németül, akkor nem hagynák el olyan sokan szülőhelyüket, mint jelenleg, hisz a németországi cégek előszeretettel telepednek oda, ahol a nyelvet is beszélik”. (Maszol)