A Time Out of Mind című amerikai film vetítésével pénteken este ünnepélyesen megnyílt az 50. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban.
Oren Moverman filmje egy New York-i hajléktalanról szól, aki keresi az utat a lányához. A bemutatón jelen volt a főszereplő Richard Gere, az amerikai filmcsillag a vetítés előtt átvette a Kristályglóbuszt, amelyet a fesztivál rendezőbizottsága ítélt oda neki a világ filmművészetéhez való kiemelkedő hozzájárulásáért. Az ünnepségen részt vett Jena Malone amerikai színésznő és énekesnő is, aki Gere partnere a filmben.
A kilencnapos filmszemlén több mint 70 ország alkotóinak mintegy 220 filmjét láthatják az érdeklődők. A műsoron három magyar film is szerepel. A versenykategóriába idén 13 film kapott meghívást. Magyar alkotás ezúttal nem szerepel a programban. A győztes a fődíjon, a Kristályglóbuszon kívül 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap. A másik versenykategóriát a dokumentumfilmek jelentik, itt a két győztesnek a Kristályglóbusz mellé 5000–5000 dolláros pénzjutalom jár. Az egyik díjazott a fél óránál rövidebb, a másik az ennél hosszabb filmek alkotóiból kerül ki.
Közép-Európa legelső A kategóriás filmfesztiválját 1946-ban alapították az Osztrák–Magyar Monarchia egykori fürdővárosában. A filmmustra eredményhirdetését és a díjkiosztást július 11-én, szombaton tartják.