Hány év egy utca?

2015. július 7., kedd, Közélet

Városszerte zajlanak az utcafelújítások, egyesek előrehaladottabb, mások még kezdetleges állapotban vannak, újabb szakaszok modernizálására meghirdették már a közbeszerzést, másokra a közeljövőben fogják – tájékoztatott Antal Árpád polgármester.

  • A felújított Aschermann Vendrei Ferenc utca
    A felújított Aschermann Vendrei Ferenc utca

A munkálatokat sokféle forrásból finanszírozzák, az európai uniós pályázatokban levőkben kell az év végéig befejezni a felújítást, másutt, ahol kormányprogramokból vagy éppenséggel a helyi költségvetésből fizetik a munkálatokat, más-más a határidő.
A polgármester ugyanakkor cáfolta azt a vádat, hogy csak a városközpont felújításával foglalkozik, az elmúlt évek során számos peremvidéki utca újult meg.
Antal Árpád polgármester a most felújítás alatt levő utcák közül az aszfaltot soha nem látott Aschermann Vendrei Ferenc és a Hóvirág utcát említette, mindkettőben az elmúlt hetekben-napokban öntötték le az úttestre az alsó aszfaltréteget. Felemlítette, számos lakó kérte számon, hogy adójukat rendesen fizetik, mikor lesz már az ő utcájukban is új aszfalt. Erről számítást is végzett, éppen az Aschermann Vendrei Ferenc utca kapcsán: ha az összes ott lakónak a városkasszába befizetett adóját összeadnák, pontosan 273 év alatt gyűlne össze az az összeg, amennyibe a most elkezdett utcafelújítás kerül.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 709
szavazógép
2015-07-07: Közélet - Hecser László:

Őstörténetünk nyomában

Holnap délben kezdődik a Baróton második alkalommal megszervezett erdővidéki honismereti szabadegyetem és tábor. A körbejárt témák igencsak változatosak: felkért előadók közt történészek, néprajzkutatók, nyelvészek és biológusok is vannak.
2015-07-07: Máról holnapra - Farcádi Botond:

A szabadság illúziója

Nemzeti zászlót lobogtató emberek sokasága, tülkölő autók, zene, tánc, örömittas arcok, a televízió képernyőjén is átsugárzó büszkeség – mintha foci-világbajnokságot nyert volna a görög válogatott, úgy ünnepeltek tízezrek Athén utcáin vasárnap este, a népszavazás eredményeinek nyilvánosságra hozatala után.