Nemzeti zászlót lobogtató emberek sokasága, tülkölő autók, zene, tánc, örömittas arcok, a televízió képernyőjén is átsugárzó büszkeség – mintha foci-világbajnokságot nyert volna a görög válogatott, úgy ünnepeltek tízezrek Athén utcáin vasárnap este, a népszavazás eredményeinek nyilvánosságra hozatala után.
A referendumon mintha maga a kérdés másodlagos lett volna – a görögöknek arra kellett válaszolniuk, hogy elfogadják-e, avagy sem a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság megszorításokat előíró programját újabb hitelért cserébe –, sokkal lényegesebb a végül fölényes győzelmet arató „nem”-ek üzenete. Elég volt, nem kérnek többet Európa feltételeiből, a hitel fejében diktált megszorításokból, az elhúzódó pénzügyi-gazdasági válságból, a növekvő munkanélküliségből – nagyjából ezeket üzenték a hellének legfőként saját politikusaiknak, az országot a csőd szélére sodró korábbi vezetőknek, de a külföldi hitelezőknek is. És ezzel az üzenettel nehéz lenne nem egyetérteni: ha valaki, akkor mi, Romániában élők jól tudjuk, mivel jár az IMF kőkemény hitelprogramja, hisz a magunk bőrén tapasztaltuk meg azokat a népnyúzó intézkedéseket, amelyeket a Boc-kormány hozott 2010-ben az államháztartás egyensúlyban tartásáért.
A gond az, hogy a görögök győzelme nem több illúziónál. Lázadásuknak eredménye nincs, mert nem is lehet, az ünnep másnapján kezdődik minden elölről: a nyugdíjasok hosszú sorokat állnak a bankautomaták előtt, hogy a megengedett legtöbb hatvan eurót kivehessék, a bankok zárva, a húzóágazatnak számító vendégforgalom kegyetlenül megsínyli a bizonytalanságot, hiszen a turisták már lefoglalt nyaralásokat mondanak vissza, az ország a bénultság állapotában, az áru, a különféle javak beszerzése egyre nehezebb, a szakszervezetek, de gazdasági szakértők is arra figyelmeztetnek: napokon belül fennakadások lesznek az üzemanyag-, élelmiszerellátásban. A népvezér, az elődeivel szembeni ellenérzést bravúros módon a maga malmára hajtó Alekszisz Ciprasz kormányfő pedig tegnap sem rántotta elő a csodafegyvert: nem mutatott be semmilyen életképes elképzelést Görögország jövőjéről, az adósságból való kilábalásról. Annyi történt mindössze, hogy gesztusként a hitelezők irányába félreállította a megállapodást korábban sikeresen akadályozó pénzügyminiszterét.
Talán ma újabb tárgyalások kezdődnek a hitelezői trojka képviselőivel, az európai nagyhatalmak vezetőivel, talán újabb ajánlattal állnak a hitelezők elé a görögök, kedvezőbb feltételekre azonban aligha számíthatnak. Ciprasznak pedig a bűvészmutatványok után előbb-utóbb komoly terveket kell az asztalra tennie, mielőtt a görögök neki is felmutatják a piros lapot.